DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. A korszerű készítmények közül azok, amelyek valóban újak, új terápiás hasznot hoznak, fokozatosan bevezetésre kerülnek, úgy, ahogy arra a társadalombiztosítás kasszája lehetőséget ad. 2003. január 1-jétől ezek a tervek megvannak.
Ami a népegészségügyi programot illeti: rövidesen a parlament elé kerül ennek a programnak a tervezete, és bízom benne, hogy gyümölcsöző vitát fogunk róla folytatni. Szeretnénk egy országgyűlési határozatot kezdeményezni, amely ezt a tízéves stratégiát megerősíti, és a program végrehajtásáról az Országgyűlésnek kétévenként be kell számolnia a végrehajtóknak, a kormánynak.
Ami pedig a forrásokat illeti: nem csupán arra kell gondolni, hogy nevesítetten a szaktárca előirányzatai között megjelent ez a 2 milliárdos fedezet, hanem arra is - ami újszerű megoldás -, hogy az állampolgárok a személyi jövedelemadó 1 százalékát felajánlhatják népegészségügyi célokra is, és arra is kell gondolni, hogy az ÁNTSZ közel 25 milliárd forintos költségvetésén belül is tudunk újabb elemeket mozgósítani, valamint hogy az Egészségbiztosítási Alapból is tudunk, elsősorban a szűrővizsgálati programokra, bizonyos elemeket a program céljaira fordítani; erről Vojnik Mária képviselőtársam már beszélt. De hát ne feledkezzünk el a más tárcák keretei között rendelkezésre álló forrásokról sem, gondolok a drogstratégiára, vagy akár a környezetvédelmi programokat is említhetném.
Én tehát úgy érzem, hogy ha 2003-ban mindezt ésszerűen ki tudjuk használni, akkor lesz a népegészségügyben előrehaladás.
Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem