SISÁK IMRE JÁNOS

Teljes szövegű keresés

SISÁK IMRE JÁNOS
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én a 27. és a 42. módosító indítványomra szeretném felhívni a figyelmet. Ez a köztisztviselők 2003. évi béremelésével összefüggésben tesz javaslatot. Nos, azt hiszem, egyértelműen mondhatom, nem fogadható el az a javaslat, amely szerint 2003-ban a köztisztviselői illetményalap a 2002. évivel azonos összegben kerülne megállapításra, magyarán: a 33 ezer forintos illetményalap nem változna.
A 27. számú módosító indítványban arra teszünk javaslatot, hogy az illetményalap 36 ezer forintra emelkedjék. Erre egyébként korábban volt kormányzati szándék és volt akarat. Azt szeretném, ha ezt most támogatnák.
A 42. javaslat pedig arra tesz indítványt, hogy a köztisztviselők részére ne 2003. július 1-jétől kerüljön sor a további 30 százalékos béremelésre, hanem ez 2003. január 1-jén történjen meg.
A köztisztviselői illetményalap meghatározó eleme a közszolgálati bérrendszernek. Úgy gondolom, akkor, amikor az Európai Unióba tartunk, nem elfogadható az, hogy a köztisztviselők reálbércsökkenést szenvedjenek el. Ez senkinek nem lehet a szándéka. Tehát szeretném még egyszer felhívni arra a figyelmet, hogy akár a 27., akár a 42. módosító indítvánnyal a köztisztviselői kar felelősségteljes munkáját ismernénk el az elkövetkezendő időszakban.
Remélem, a magyar parlamentben minden felelős képviselő komolyan gondolkodik a köztisztviselők szerepét illetően, és támogatni fogja vagy az egyik, vagy a másik módosító indítványt.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem