KOVÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Abból a feltételezésből kiindulva, hogy az országgyűlési képviselőket nem kell meggyőzni a konzuli megállapodások fontosságáról a magyar állampolgárok jogainak és érdekeinek védelme szempontjából, én most eltekintek ettől. Csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy Magyarország és az Orosz Föderáció közötti kapcsolatokban még mindig az 1971-es - nem tévedés az évszám! - magyar-szovjet konzuli egyezmény van érvényben. Ugye, hol van már a Szovjetunió...? (Gyürk András: Erről tudnál mesélni!) Hol van már a Magyar Népköztársaság? Ráadásul, amikor ez az egyezmény annak idején megszületett, egyik ország sem volt részese a bécsi konzuli egyezménynek sem, tehát még az sem érvényesül ebben az egyezményben. Úgyhogy nagyon helyesen döntött az előző kormány, amikor célul tűzte ennek a megállapodásnak az új alapokra helyezését, és 2001 januárjában Martonyi János külügyminiszter és Igor Ivanov orosz külügyminiszter alá is írták Magyarország és az Orosz Föderáció között a konzuli megállapodást.
Az orosz fél ezt már ratifikálta. Mi még adósak vagyunk vele, és ha a parlament elfogadja az előterjesztést, ha a parlamentet sikerült meggyőznöm ennek a fontosságáról és megerősíti ezt az egyezményt, akkor lehetőség nyílik arra, hogy Medgyessy Péter decemberi moszkvai látogatása alkalmával ennek az egyezménynek a ratifikációs okmányait a két miniszterelnök ki is cserélje, és akkor ezzel az egyezmény életbe lép.
Ezért kérem a tisztelt Házat, hogy szavazatával erősítse meg Magyarország és az Orosz Föderáció között a konzuli megállapodást.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem