KOCSI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KOCSI LÁSZLÓ
KOCSI LÁSZLÓ, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a kérdését, amelyben az Országos Széchényi Könyvtár helyzetére és problémáira hívta fel ismét a figyelmet.
Szerencsére egyre bővülő és gazdagodó gyűjteménnyel rendelkezik a könyvtár, és immár kétszáz éves az intézmény, a működése és az elhelyezése azonban valóban számos megoldatlan kérdést vet fel. Ezek között első a finanszírozás.
Örömmel tájékoztathatom önt, hogy a jövő évi költségvetés az Országos Széchényi Könyvtár számára az állománygyarapításra és egyéb dologi kiadásokra az idei 511 millió forinttal szemben 711 millió forintot, a működtetési, gyarapítási és fejlesztési célokra összesen pedig az idei 1 milliárd 400 millió forinttal szemben 2 milliárd 409 millió forintot irányoz elő.
(10.50)
A kép teljességéhez természetesen hozzátartozik, hogy ebből 711 millió forint bérköltség.
Más oldalról természetesen ezek a költségek nem fedezik mindazokat a kiadásokat, amelyek az új technikai lehetőségek kihasználásához kötődnek; ezek között az igényes internetes megjelenést sem. Ennek ügyében még az informatikai kormánybiztosság elfogadott egy megvalósíthatósági tanulmányt, amelynek megállapításait - annak több száz millió forintos költségvonzata nyomán - jelenleg a Pénzügyminisztérium tanulmányozza.
Ami pedig a bővítést és a raktárberuházást illeti: ezekre kétségkívül szükség van. Már rendelkezünk engedélyezett tervekkel is, amelyek megvalósítására legkorábban 2004-től kerülhet sor. A beruházás költségigénye - annak részleteitől függően - 2,5-3 milliárd forint körül alakulhat.
Az ön által említett 23 milliárd forintos elképzelés bizonyára más körülmények között születethetett, talán azokban az időkben, amikor a kormányzati elképzelések még a Vár bevételéről, az Országos Széchényi Könyvtár jelenlegi épületéből való kiköltöztetéséről szóltak. Szeretném azonban itt is hangsúlyozni: az említett terv nem a tárca megbízásából készült, és annak tartalma előttünk ismeretlen.
Ugyanakkor időközben az Országos Széchényi Könyvtár szerződést kötött egy III. kerületi ingatlan bérlésére, ahol mindegy 1200 négyzetméteren 7500 folyóméternyi polcrendszer alakítható ki. Az ehhez szükséges anyagi hátteret költségvetési pótelőirányzat formájában a minisztérium biztosította az intézmény részére. Talán ez is jelzi, hogy tisztában vagyunk a kérdés súlyával, és törekszünk megnyugtató módon rendezni azt. Ígérem, hogy így teszünk majd a jövőben is.
Kérem, fogadja el a válaszomat. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem