BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az SZDSZ elégedetlen az adócsökkentés mértékével. Ez volt az a mondat, amit sok órával ezelőtt Kuncze Gábor frakcióvezetőnk első mondataként megfogalmazott. Sok órája folyik ez a vita, az ellenzék számon kéri a választási ígéreteket - és ez rendben van. Az ellenzéknek az a dolga, hogy kritizálja a kormányt, tartsa számon és kérje számon az ígéreteket.
Ebben a sokórás vitában volt jó néhány olyan ellenzéki megszólalás, amelyik tárgyszerű volt; még olyan is volt, amelyik egyik-másik elemét dicsérően méltatta ennek az anyagnak. Itt például az utolsó felszólaló talált egy olyan pontot az előterjesztésben, amelyet érdemesnek tartott megdicsérni. Én azt kívánom Magyarországnak, a magyar lakosságnak, hogy felelős kormánya legyen, és olyan ellenzéke, amelyik egy ilyen fontos vitában valóban tárgyszerű és szakszerű tud lenni.
Sajnos az ellenzéki felszólalások többsége nem ebbe a kategóriába tartozott, sokan teljesen hamis állításokat fogalmaztak meg, és cáfolták ezeket a hamis állításokat. Ez egy jól bevált gyakorlat, hogy név szerint is, konkrétan is, ne rébuszokban beszélve említsek egy ilyent: például elhangzott - és nem egy képviselő részéről, de történetesen megjegyeztem Bernáth Ildikót, aki a foglalkoztatási bizottság kisebbségi előadójaként még a délelőtti szakaszban véleményt fogalmazott -, hogy adókulcscsökkentést ez a javaslat nem tartalmaz.
(17.30)
Tisztelt képviselőtársaim, ez tényszerűen nem igaz. Ahhoz, hogy az adókulcscsökkentést megtaláljuk ebben az anyagban, ezt végig kellett volna olvasni. Ez az előterjesztés egy meglehetősen vaskos, 195 oldalas anyag, amihez még tartozik egy 85 oldalas indoklás és egy 44 oldalas tájékoztató. Tehát az az ellenzéki képviselő tud tárgyszerűen és szakszerűen megszólalni, aki ezt az anyagot átrágta, és megtalálta az előterjesztés 150. oldalán a 2004-re eltervezett adókulcsokat és adósávokat, és aki átrágta, az nem tesz olyan félreérthető és könnyen cáfolható kijelentést, hogy ez az előterjesztés adókulcscsökkentést nem tartalmaz. Voltak olyan képviselők, akik megismerkedtek az anyaggal, például egészen bizonyos, hogy Varga Mihály expénzügyminiszter úr még a mellékleteket is alaposan áttanulmányozta, ez kiderült a beszédéből.
Rátérnék arra, hogy az SZDSZ mit ígért, és ahhoz képest miért tartja mégis vállalhatónak és elfogadhatónak ezt a javaslatot. Ez magyarázatra szorul, bár még egyszer hangsúlyozom, hogy Kuncze Gábor sok órával ezelőtt egy ilyen magyarázattal már szolgált. Az SZDSZ radikális adóreformban gondolkodott abban a gazdaságpolitikai programjában, amelynek az egyik szerzője, kidolgozója valóban Békesi László volt. Ez az adóreform nem egyszerűen adókulcscsökkentést, -redukálást tartalmazott, mondjuk, egy egykulcsos rendszert, ahogy erre néhányan emlékeznek vagy korrigált állapotában egy kétkulcsosat, mert a program vitája során már szembesültünk azzal, hogy ennyire merész, nagyívű tervvel rövid idő alatt előállni nem lehet. De hát ez csak egy eleme egy komplett adórendszernek. A másik eleme az, hogy hol húzódnak azok a bizonyos sávok, amelyekre a kulcsok vonatkoznak, a harmadik eleme pedig az, hogy mennyi egyéb tételt, tényezőt tartalmaz maga az adótörvény, szóval, mennyi kedvezmény van abban az adócsomagban, amelynek a kiszámítása végén derül ki, hogy mennyi pénz marad a pénztárcánkban. Mert világos - és ebben talán mind a két oldal egyetért -, az igazán fontos kérdés az adóreform vagy az adórendszer kapcsán az, hogy mennyi pénz marad a zsebünkben.
Erre a jelenlegi kormány, illetve a megszólaló kormánypárti képviselők állítása egyértelműen az, hogy több pénz marad. Nem véletlenül hangsúlyozták a kormánypárti képviselők, hogy az átlagos teher csökken, s emlegették újból és újból, ismételten azokat a számokat, amelyek ezeket az átlagokat képesek egy kulcsszámban kifejezni. Jelenleg közel van átlagosan a 23 forinthoz az a teher, amit száz forint jövedelem alapján adóteherként viselünk. Terveink szerint jövőre ez fog csökkenni 19 forint 80 fillérre, 2004-ben pedig 18 forint 20 fillérre. Ez az összesített adat az átlagos teher, aminek a szem előtt tartása szükségképpen kormányzati feladat. Amikor adócsomagot számol az ember, akkor elsősorban azt mérlegeli, hogy makroszinten hogy alakulnak ezek a számok. Tállai András azt mondta, hogy mennyi marad a pénztárcában, az attól is függ, hogy többet keres-e az ember, attól is, hogy csökkennek-e az adókulcsok, de - teszem hozzá - harmadrészt attól is függ, hogy hogyan alakul az adókedvezmények rendszere, mert ez nagyon nagy mértékben befolyásolja, hogy mennyi marad a nettó.
Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor az SZDSZ nagyívű adóreformban, jelentős adókulcscsökkentésben gondolkodott, akkor ennek a másik oldalán szerepelt egy olyan koncepció, olyan terv, hogy az adókedvezményeket csökkentjük a rendszerben, kiiktatjuk a kedvezményeket, többek között azért, mert rendkívüli mértékben bonyolulttá teszik az adózást. A polgárok évről évre szembesülnek azzal, hogy az adóív kitöltése átlagos képességeket feltételezve meghaladja a polgárok teljesítő képességét, vagy rákényszerülnek arra, hogy adótanácsadóhoz forduljanak, vagy óhatatlanul elvétenek a sokféle információ figyelembevétele során egy-két adatot, és majd mehetnek be az APEH-be helyreigazítani a bevallásukat s a többi. Nagyon bonyolult a rendszer. Ez megint csak olyan követelés, amely a lakossági elvárásokat érzékelve a patkó mind a két oldalán találkozhat a képviselők szándékával, azzal, hogy érdemes lenne ezt a bonyolult adórendszert egyszerűsíteni, közérthetőbbé tenni.
Ehhez képest ez az adótörvény, ez az adócsomag éppen hogy szaporítja a kedvezmények számát, illetve semmivel nem teszi egyszerűbbé, könnyebben kezelhetővé a rendszert. Egyetlen példát hadd olvassak fel, hogy megint csak ne rébuszokban beszéljek, hanem érthető legyen a dolog. Itt van például az a szakasz, amelyik a 7. számú mellékletre utalva az élet- és nyugdíjbiztosítással kapcsolatos adókedvezmény felől rendelkezik. Ez úgy hangzik, hogy "a) adóévben megfizetett díjának 20 százaléka", eddig még csak értenénk, "b) adóévben megfizetett díjából az előző évben megfizetett díjat meghaladó rész további 10 százaléka" s a többi. Azt gondolom, túl van bonyolítva, és nem véletlen volt az a követelés, amit az SZDSZ megfogalmazott, hogy legyen egyszerűbb. Be kell látnunk, hogy ez az elképzelés ebben az évben, ebben a csomagban részünkről nem sikerült. Ennek többek között az a magyarázata, hogy mi vagyunk a kisebbik kormányzó párt, hogy amikor a polgárok döntöttek, szavaztak, akkor 5,5 százaléknyian támogatták azt az adóreformot, egészen pontosan bennünket, amely alapján ezt meg akartuk csinálni.
Miért mondom mégis, hogy vállalható számunkra ez az adócsomag? Pont azért, mert a realitásokat tartjuk szem előtt.
(17.40)
Ebből a hatalmas anyagból egy másik blokk, amivel egy kicsit részletesebben szeretnék foglalkozni, az a tb-járulék fizetésének alakulása. Négy éven keresztül következetes követelés volt részünkről, hogy tartsunk ki a mellett a nyugdíjreform mellett, amit az előző kormány 1997-ben megalkotott. Ilyen nagy volumenű, a kasszára vonatkozó reformot nem lehet, nem szabad, súlyos hiba évenként babrálni, átalakítani. Ötven év távlatában készültek modellezések, matematikai modellek azzal kapcsolatban, hogy hogyan is legyen kalibrálva ez a bizonyos nyugdíjreform. Óriási hibának tartottuk, amikor ezt a reformot az előző kormány nem sokkal a hivatalba lépését követően meglékelte. Mindannyian emlékszünk rá, először csak befagyasztotta 6 százalékon a magán-nyugdíjpénztári tagdíjat, utána kinyitotta a mozgás, a visszalépés lehetőségét a közös tb-alapba a magánnyugdíjpénztárak felől, harmadikként pedig megszüntette a pályakezdők kötelező tagságát. Először csak befagyasztotta 6 százalékon, aztán ott tartotta.
Először még azt ígérte, hogy majd fogja emelni, aztán nem emelte, szóval, következetesen négy éven keresztül bombázta, hogy úgy mondjam, léket ütött ezen a reformelképzelésen.
Ezek után pont azt számon kérni, pont azt felmutatni és bizonyítani, hogy a magánnyugdíjpénztárak milyen rosszul működnek, ez tényleg - hogy úgy mondjam - a realitások kizárása a gondolatmenetből. Hiszen azt már a parlamenti viták elején, ellenzéki oldalon, nagy hangsúllyal magam is, Bauer Tamás képviselőtársam is megfogalmaztuk, hogy ha megváltoztatják a játékszabályokat, amelyek a magánnyugdíjpénztárra vonatkoznak, akkor nem kérhetik rajta utólag számon azt az eredményt, amit eredetileg reméltek teljesíteni.
Ez most bekövetkezett, és benne vagyunk ebben a helyzetben, hogy ujjal mutogatnak: lám, veszteségesek a magánnyugdíjpénztárak, nem ragozom tovább, erre már utalt előttem az előbb államtitkár úr is.
Most részben a kormány erkölcsi kötelességének tekintem, hogy ilyen körülmények között azt a sokat emlegetett tagdíjmértéket igen, 6 százalékról emelje meg 8 százalékra, amit négy éven keresztül maga is követelt. Hogy ez azzal jár, hogy az a 2 százaléknyi járulékbefizetés hiányozni fog a közös társadalombiztosítási kasszából? Igen, természetesen azzal jár, nem járhat mással.
Amikor a reformot megcsináltuk '97-ben, a törvényben vállaltunk garanciát arra, hogy költségvetési forintokból a keletkező hiányt fedezzük. Természetesen ez vonatkozik erre a 2 százalékra is. Azt gondolom, hogy a pénzügyi kormányzat rendesen törhette a fejét, hogy hogyan is kalkuláljon az összegekkel, számokkal. A bizottsági ülésen az hangzott el, hogy ez a 2 százalék körülbelül 25 milliárd forint kiesést jelent a tb-kasszában.
Megmondom őszintén, nagy megnyugvás volt számomra, amikor értesülhettem arról, hogy a munkavállalói terhek a járulékfizetés vonatkozásában nem emelkednek, hogy ezt sikerült úgy megcsinálni, hogy 8,5 százalék lett ugyan a nyugdíjjárulék befizetendő hányada, viszont a munkavállalói járulékrészt sikerült fél százalékkal csökkenteni, tehát nettóban nem változik az, amit járulékra a bruttó fizetésükből a munkavállalók fordítanak. Biztos vagyok benne, hogy a költségvetésben megtalálják a forrását annak, hogy ez az összeg pótlásra kerüljön a nyugdíjalapban.
Igen, öröm az is, hogy a tételes egészségügyi hozzájárulás mértékét is sikerül csökkenteni, óriási érvágás, óriási teher volt a munkaadóknak, amikor az előző ciklus közepén ezt a típusú terhet az előző kormány több mint duplájára emelte. Amikor '98-ban átvették a kormányzást, akkor ez még 2100 forint volt, ha jól emlékszem, most pedig már 4500 forint. Most ezt próbáljuk megint csökkenteni, reményeink vagy terveink szerint a teljes megszüntetéséig, bár ezt már némiképpen félve mondom ki.
Összességében, szeretném hangsúlyozni, tartalmilag ez a csomag az SZDSZ számára vállalható. Én az előbb úgy fogalmaztam, hogy az országnak, az ország lakosságának felelős ellenzékre lenne szüksége. Az ellenzék viselkedésével kapcsolatban a közelmúltban, két nappal ezelőtt Petschnig Mária Zita megjelentetett egy írást, befejezésül ebből szeretnék idézni. Kiváló közgazdász asszonyunk úgy fogalmazott: ha a Fidesz ma az MSZP-t választási programjának maradéktalan végrehajtására akarja rászorítani, akkor ez azt jelenti, hogy utólag helyesnek tartja, elfogadja az MSZP programját. Vagy ha nem, illetve ha reálisabban közelítene a kérdésekhez, akkor - írja befejezésül - jobb lenne, ha a tények ismeretében fogalmazódnának meg az ellenzék szakmai észrevételei, ha mércét váltanának, ha kifejezetten örülnének annak, ha valami elosztási ígéretét a kormány elmulasztja, ha a kialakult helyzet megoldására és nem túlhajtására születnének javaslatai. A "kell"-ek felsorolása nem nagy kunszt, reális lehetőségek közé szorításuk igen. Az utóbbit hívják a gazdaságpolitika művészetének.
Azt gondolom, hogy egy felelős kormánynak a gazdaságpolitika művészetére kell törekednie, és ha az SZDSZ most nem hajtja, nem hajtja túl az adócsökkentéssel kapcsolatos követeléseit, akkor az éppen ennek a felelős mérlegelésnek a következménye.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)
