BURÁNY SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! Sokadszor hallottam a mai ülésen hozzászólását, amely tárgyi tévedéseken alapult. Úgy gondoltam, hogy miután sokadszorra mondta el, most már illene hozzászólnom, és helyére tennem néhány dolgot.
Örülök annak, hogy ön olvas újságot, ez tájékozottságra és pallérozott elmére vall. De engedje meg nekem azt a kifogást, ha már egyszer egy több mint egy héttel ezelőtt megjelent újságcikkre hivatkozik, vesse már össze a beterjesztett törvényjavaslattal. Annál is inkább, mert szeptember 24-én az újságok még azt a változatot pontosan, részleteiben nem ismerhették, amit önök tárgyaltak később.
Én is olvasok újságokat, és tudom jól, hogy az adótörvényekkel kapcsolatban, adott esetben még szakújságírók is, néhány részinformációból nagyon sok téves következtetést vontak le. Úgyhogy az a kérésem, inkább a törvényjavaslatból, semmint hetekkel ezelőtti újságcikkekből induljon ki.
Ami pedig a magánnyugdíjpénztárakat illeti, igen, azon is el kellene gondolkodni, vajon mi okozhatta azt, hogy a magánnyugdíjpénztárak lényegesen kedvezőtlenebb adatokat produkáltak az önök kormányzása idején, mint azt megelőzően. Ennek egy oka van, hogy önök durván beleavatkoztak abba a nyugdíjreformba, amit az előző Országgyűlés, a '94 és '98 közötti Országgyűlés hagyott jóvá. (Révész Máriusz közbeszól.) Ha ezt nem tették volna meg, akkor a magánnyugdíjpénztárak hozama és egyáltalán helyzete talán jobb lenne.
Nem egyszerűen a magánnyugdíjpénztárakról van szó, hanem az embereknek a magánnyugdíjpénztárak által kezelt járadékáról és majdani nyugdíjalapjáról van szó. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Miért kötelező?) Pontosan ez az, felelősséggel tartozva a jövőnek, ami miatt mi visszaállítjuk a nyugdíjreform eredeti feltételeit. Vizsgálja meg egy vagy két év múlva, hogy vajon a magán-nyugdíjpénztári hozamok hogyan fognak alakulni! (Révész Máriusz: Nem avatkoztunk bele.)
Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem