DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Magam ötödik éve vagyok tagja ennek a parlamentnek, és negyedik alkalommal vehetek részt az adó- és járuléktörvények vitájában, hiszen a Fidesz-kormány utolsó két évében az egységes kétéves költségvetést egységes adótörvényvita előzte meg 2000-ben. Készülve erre a felszólalásra, kicsit belenéztem azokba a parlamenti jegyzőkönyvekbe, amelyek talán hasznára váltak volna az akkor kormánypárti, jelenleg ellenzéki képviselőtársaimnak is, mert akkor talán kevesebbet emlegették volna ok nélkül az igazság pillanatát, kevesebbet emlegettek volna olyan, az előző kormány által előhozott vívmányokat, amelyek igazán kevéssé tekinthetők annak, és amelyeket az elmúlt időkben az adó- és járuléktörvények vitájában - akkor még mint ellenzéki képviselő - magam is képviselhettem, különösen olyan adó- és járulékszabály-módosítások kapcsán, amelyek nem szolgálták sem a költségvetési pozíciók javulását, sem pedig az adófizető állampolgárok jólétét. Ezért azt gondolom, nem baj, ha minden képviselő kis mértéktartással közelít ezekhez az adó- és járuléktörvényekhez, amelyek természetesen nem tartalmaznak igazán drámai változásokat, ezért nem is indokolt drámai hozzászólásokat... - ha megengedik ezt a megjegyzést, képviselőtársaim, különösen nem olyan négyévi kormányzás után, amelyet méltóztattak folytatni.
Az adó- és járuléktörvények vitájában végül is azt kell igazán megvizsgálnunk, hogy az állam által adók és járulékok formájában beszedett központosított jövedelmek milyen módon alapozzák meg a következő évi költségvetést, és teljesíthetők-e ebből az államnak az alkotmányban és néhány alapvető más törvényben az államra rótt funkciói, jelesül - ezzel majd külön szeretnék foglalkozni - azok a jóléti célú kiadások, amelyek teljesítése állampolgártársaink iránt kötelességünk.
Azt is megvizsgálhatjuk - és ez képezheti vita tárgyát -, hogy a kormány által beterjesztett adó- és járuléktörvények teljesítik-e a méltányos közteherviselés iránti megfogalmazott igényünket, mely igényeknek - azt gondolom - egy szocialista-szabad demokrata kormánynak különösen fontos eleget tennie. Ezért a drámai szavak helyett azt tudom mondani, hogy a jövő évi adóváltozások önmagukban is az adóterhek jelentős mérséklését jelentik. Az adótábla sávhatárainak növekedési mértéke meghaladja mind az infláció, mind a várható keresetnövekedés mértékét, ezért növekvő bérek mellett az adóterhelés csökkenését jelenthetik. Ezen túlmenően emelkedik az adójóváírást részben vagy egészben igénybe venni tudók száma.
Olyan sokszor emlegették képviselőtársaim ebben a Házban a mai nap során a tényeket! Nos, azt tudom mondani, hogy a 2003-ra várható 4,5-5 százalékos tervezett infláció és a bruttó keresetnövekedés mintegy 8 százalékos mértéke mellett a sávhatárok módosítása az alsó jövedelmi kategóriákban körülbelül 8,5-8,3, míg a középső kategóriákban 12,5 százalékkal csökkenti a jelenlegi terheket. Ebből következően az átlagos keresetnövekedésben részesülő munkavállaló adóterhelése nem nő amiatt, mert bérnövekedése már egy magasabb sávban adózik.
A sávhatárok módosítása mellett még egy jövő évi változás mérsékli az átlagos, illetve az átlagot valamivel meghaladó keresők adóterhelését. Jövőre ugyanis az adójóváírás teljes igénybevételének határa az évi 1 millió 200 ezer forintról 1 millió 350 ezer, vagyis havi 100 ezerről 112 ezer forintra emelkedik, részleges igénybevételre pedig a 2002. évi eredeti 1 millió 400 ezer, az év közben megemelt 1 millió 533 ezer forintos jövedelemhatár helyett jövőre 1 millió 950 ezer, vagyis bruttó 150 ezer forint keresetig lesz lehetőség.
Szeretném elmondani tehát: nem igaz, hogy nem kerül sor 2003-ban adócsökkentésre, hiszen a sávhatár-módosítás valóságosan csökkenti az adóterhelést. Nem igaz tehát - mondom én -, hogy a bruttó keresetnövekedés miatt a dolgozók magasabb adósávba kerülése semlegesíteni fogja az adócsökkentés hatását.
És itt most engedjenek meg az adójóváírástól egy kicsit eltérő, de szorosan a tárgyhoz tartozó megemlékezést! A közalkalmazottak béremeléséről szeretnék beszélni, hiszen a közalkalmazottak százezrei voltak igazán vesztesei az önök kormányzásának, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, nemcsak azért, mert az egészségügyben és a köz szolgálatában dolgozó közalkalmazottak elveszthették és elveszteni is látszottak azt a hitüket, hogy érdemes a köz szolgálatában magas iskolai végzettséggel hűségesen kitartani, mert az önök béremelési módszere - még a fókuszált béremelést is beleszámítva, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim - nem becsülte meg ezeket a közalkalmazottakat. Ezen semmilyen retorika nem változtat. Mert igaz, hogy önök emelték a minimálbéreket, és ezzel látszólag nincs is semmi baj, hiszen a legalacsonyabb jövedelműek nagyon is rászorultak erre a béremelésre, de hibáztatom önöket és hibáztattuk a négy év alatt végig, mert a minimálbér-emelés mellett nem követte a közalkalmazottak esetében a képzettség és a szolgálati idő szerinti megbecsülés jövedelmükben ezeket a közalkalmazottakat.
(19.00)
Éppen ezért hibáztathatók önök abban, hogy kormányzásuk ideje alatt a közalkalmazotti bértábla gyakorlatilag összeomlott, és hibáztathatók többek között azért, mert az egészségügyben dolgozó közalkalmazottak önök ellen szavaztak a lábukkal, amikor elhagyták ezt a pályát. Ezért kellett nekünk az összes lehetséges mértékű közalkalmazotti béremelésre fordítható anyagi erőt mozgósítani, hogy a pályaelhagyás megálljon.
Nagyon álságosnak tartom képviselőtársaim érvelését, amikor - miközben ezt a béremelést nagyon nehéz jó szívvel opponálni - azt mondják, hogy osztogatunk, mert ez nem igaz. Csak megpróbáltuk azt az aránytalanságot és méltánytalanságot valamennyire mérsékelni, ami a magasan képzett és hosszú szolgálati idejű közalkalmazottakat e miatt a béremelési aránytalanság és méltánytalanság miatt érte. Ezért az az érvelésük, amit most az adósávok ügyében olyan erőteljesen folytattak, hogy tudniillik rettenetes, hogy nem lettek még jobban nyertesei a béremelésnek ezek a közalkalmazottak, rosszul veszi ki magát - megbocsássanak - az önök szájából, mert nem mindegy, hogy a diplomás minimálbér, ami a közalkalmazottaknál és néhány egyetemi végzettségűnél nem 50, hanem 70 és helyenként 100 százalékos bruttó béremelést jelent, az ezzel az adótábla-módosítással nem jelent effektíve és reálbéremelésben 100, 70 vagy 50 százalékot. De meg kell kérdezni őket, vajon nem tudják-e megbecsülni most a 40 vagy 50 százalékos béremelést, még akkor is, ha esetleg átlépték a felső adókulccsal adózó jövedelmi határt.
Különösen furcsának találom az önök érvelését akkor, amikor az önök kormányzása idején, 1999-ben 4,2 százalékos GDP-növekedés és 10 százalékos áremelkedés mellett csökkentették az adójóváírás mértékét, és változatlan adótábla mellett is nőtt az adóterhelés. És különösen furcsának találom képviselőtársaim érvelését akkor, amikor 2000-ben, 5,2 százalékos gazdasági növekedés és 9,8 százalékos infláció mellett semmit sem változtattak az adótáblán, ami ugyancsak az adóterhelés növekedését jelentette ezeknél a dolgozóknál. Ezért azt gondolom, hogy az ennek enyhítésére 2001-2002-ben, a választáshoz közeledvén megtett - nem adómérték-csökkenés, hanem - kismértékű adósáv-korrekció elengedhetetlen volt, de igen keveset javított ezeknek a dolgozóknak a kereseti reálpozícióján.
Ezért nem kellett volna olyan drámai módon megtámadni sem a közalkalmazotti béremelést, sem pedig azt a nettó keresetnövekedést, amelyhez a közalkalmazottak hozzájutottak akár a nyári fizetésemelés, akár a jövő évi adóssághatár és az alkalmazotti kedvezmény jelentős emelése által. Hogy miként döntenek majd a választópolgárok erről, azt talán bízzuk a választópolgárokra. Meglehet, hogy önökkel értenek egyet, és akkor ezt tudomásul vesszük, de az is lehet, hogy velünk értenek egyet, és még tán az is bekövetkezhet, hogy legalább négy év múlva önök is tudomásul veszik, addig meg marad a gyakorlatozás.
Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a személyi jövedelemadóról beszélünk, akkor persze az adókedvezmények további fajtáiról is kell beszélni. Ezek közül egyet szeretnék kiemelni, a fogyatékos személyek által igénybe vehető adókedvezményt, ami 30 százalékkal nő. Nem kell ezt túlbecsülni, de szeretném elmondani, hogy ez a személyenként és havonta 2 ezer forintnyi igénybe vehető kedvezmény azoknak a nehéz sorsú embertársainknak, akiknek ez többletként ottmarad a háztartásában, valószínűleg kevésbé elhanyagolható, mint önöknek - velem együtt -, magasabb jövedelmű képviselőtársaimnak.
Beszélni szeretnék az áfakulcsok kapcsán valamiről, amiről azt gondoltam, hogy ebben a parlamentben nem kell beszélni, de az utóbbi napok sajtóban megjelent téves információi miatt kötelező. Megjelent az újságban, hogy a gyógyszerek áfája 5 százalékkal emelkedik, és sokak még azt is kiszámolták, hogy ez a vélt áfanövekedés milyen hatással lesz a nyugdíjasok fogyasztói kosarára. Nem menthető sem az információt szerző, sem a cikket megíró újságíró magatartása azzal, hogy nem olvasta az adó- és járuléktörvények mellékleteit, de szükségesnek tartom azok miatt, akik talán most figyelemmel követik a parlament munkáját, elmondani, hogy az adó- és járuléktörvényekbe világosan és tételesen bele van írva, hogy a gyógyszerek áfája 2003-ban nullakulcsos, tehát nem terheli a gyógyszereket áfa.
S még valamiről kell beszélni, ami a társadalombiztosítási járulékokat és a rendszert magát érinti. Ez a törvénymódosításban egyfajta nyugdíjjárulékmérték-emelést jelent. A járulékmértékek közül egyedül az egyéni nyugdíj-biztosítási járulék módosul 8-ról 8,5 százalékra, azonban ezt a mintegy fél százalékos emelést kompenzálni tudja az egyéni munkavállalói járulék másfél százalékról 1 százalékra való mérséklődése. Ezért nem lenne helyes, ha ezt valamifajta adóprés beindulásának állítanák be néhányan.
Az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvény módosítása azt tartalmazza, hogy a kormány azt javasolja a parlamentnek, fogadja el, hogy jövő évben 4500 forint helyett 3450 forint legyen a fix összegű egészségügyi hozzájárulás. Ebben sincs semmi új. Két évvel ezelőtt magam képviseltem az akkor még önök kormánya által benyújtott, adókra és járulékokra vonatkozó törvényjavaslatról szóló vitában, hogy ne emeljék fel a fix összegű egészségügyi hozzájárulást, mert sérti azt az elvet, hogy a járulékfizetés a jövedelmekkel arányosan, méltányosan történjen meg, és sértette a közteherviselésben azt az elvet, hogy mindenki a jövedelme után fizessen járulékot. Mégpedig azért sértette, mert számtalan szolgáltatási ágban aránytalanul terhelte meg a munkáltatót, és ezzel igen sok munkavállaló esett el a vállalható munkától.
Képviselőtársaim emlékezetébe idézem, hogy az önök hatástanulmánya - amelyet, ha jól emlékszem, ugyancsak meglehetős akkori ellenzéki nyomásra sikerült előhozni ebben a Házban, és éppúgy nem volt része a benyújtott törvénymódosító javaslatnak, mint most, amikor szintén kis késéssel kaptuk meg, de a megszépítő messzeség; ezt csak azért mondom, mert akkor is így történt ennek a benyújtása - mutatta ki, hogy azokat a munkáltatókat nem sújtja, ahol nagyon kevesen dolgoznak minimálbéren, valamint azokat, ahol az élőmunkaigény viszonylag alacsony és ahol a jövedelmi pozíciók egyébként jók.
(19.10)
Ezzel szemben sújtja azokat az ágazatokat, ahol magas az élőmunkaigény, és ahol sokan dolgoznak minimálbéren vagy a minimálbér környékén. Hogy ennél pontosabb legyek, fel is voltak sorolva ezek az ágazatok: a mezőgazdaság volt az első helyen, majd a hagyományos szolgáltatások következtek, a textilipar, és még néhány ilyen szolgáltatás volt. Ezért azt mondtuk, hogy ne hajszolják ezt az egészségügyi hozzájárulás-növelést, mert egyfelől nem fogja beváltani azt a lehetőséget, hogy meg is fizetik, másfelől pedig a versenyképesség jelentős korlátja lesz.
Képviselőtársaimnak módjuk van ellenőrizni a zárszámadás kapcsán, hogy ez a betervezett egészségügyi hozzájárulás egyébként nem is érkezett meg abban a mértékben a társadalombiztosítás kasszájába, ahogy tervezték, mert a teljesítés sajnos elmaradt a tervezettől. Ezért azt gondolom, úgy helyes, ha azt megkifogásoltuk, akkor korrigáljunk is rajta, ennek a korrekciónak az első lépése az 1050 forintos mérséklés.
Hogy miért nem lehet tovább csökkenteni a járulékokat, és egyébként pedig a további adóterheket? Azért, mert a társadalombiztosítás rendszerét elsősorban a járulékok, másodsorban pedig az állami költségvetés átadott forrásai képezik. Lehet döntenünk arról, hogy további drámai csökkenéseket akarunk elérni, ezt azonban a mai feltételek mellett csak akkor lehetne megtenni, ha az ellátásokat szűkítenénk, ezt pedig alig hiszem, hogy ma bárki is tűrni akarná a Magyar Köztársaságban.
Szólnom kell végül az önkéntes pénztárakról és a magánnyugdíjról szóló törvénymódosításokról, bár ezeket képviselőtársaim a vita korábbi időpontjában alaposan kivesézték. Összesen a következőket szeretném erre mondani: 2003-ban anélkül, hogy az állampolgárok összes járulékfizetési kötelezettsége emelkedne, végre az 1997-ben nagy egyetértéssel elfogadott nyugdíjreformnak megfelelően 6 százalékról 8 százalékra emelkedhet a magán-nyugdíjpénztári befizetés. Azzal, hogy az előző kormány befagyasztotta 6 százalékon a magánpénztári tagdíjat, mintegy 20 százalékkal, mai értéken 5 ezer forinttal csökkentette a korábbi várakozásokhoz képest a várható járadék összegét.
Ezért tehát arra szeretném kérni képviselőtársaimat, hogy mielőtt nagyon keményen nekiugranának e közmegegyezéssel '97-ben elfogadott törvény végrehajtásának, hiszen nincs másról szó, egy kicsit gondoljanak bele azoknak a veszteségeibe, akiknek a veszteségét az önök áldásos tevékenysége eredményezte. A mostani döntés nem tesz mást, mint helyreállítja a bizalmat a mai tagdíjfizető és a jövőbeni nyugdíjas állampolgártársaink szemében; azt a bizalmat, amelyet önöknek sokszori törvénymódosítással, a pénztáraknak törvényben előírt, a tranzakciós költségeket drámai módon növelő, egyébként pedig csaknem teljesíthetetlen feltételekkel sem sikerült lerombolni.
Önöknek is rendelkezésre állnak azok a közvélemény-kutatások, amelyekben az állampolgárokat megkérdezve azt találták, hogy az állampolgárok egyformán bíznak az állami nyugdíjrendszerben és a magánnyugdíjrendszerben. Így hát ez a propaganda - talán kevésbé a parlament falai közé való kifejezéssel, de talán, azt gondolom, a mai vita színvonala ennyi szlenget még elbír - nem jött be.
Úgy vélem, hogy az az öngondoskodás és az a rendszer, amelyet a törvény most jogaiba visszaállított, szolgálni fogja a jövendő nyugdíjasait. A befizetések mostani emelése a költséghányadok csökkentésével talán önmagában is a hozamok növekedését eredményezi, de ehhez természetesen számos egyéb, befektetéseket ösztönző gazdaságpolitikai lépés mellett a tőzsdei árfolyam nyereségadójának eltörlésével magunk is hozzá fogunk járulni. Azokhoz az árfolyamveszteségekhez, amelyekről képviselőtársaim most is beszéltek, és ami az előző ciklusban az erre vonatkozó törvénymódosítás kapcsán elhangzott, tehát a pozícióromláshoz nemcsak a külső gazdasági tényezők, hanem egy kormány szándékos cselekvése is hozzájárulhatott. Ebben az esetben a szándékos cselekvés az önök részéről egy bizalmat megrendítő cselekvés volt, nem megyek bele a tőzsdei árfolyamok ügyébe, hiszen ez semmiképpen nem tartozik a szakterületemhez.
Összességében: arra szeretném biztatni képviselőtársaimat, hogy fontolják meg, hogy ez a hatásában előnyös, a változás mértékét tekintve valóban nem drámai adómérséklés, amelyik még elég az állam azon funkciói teljesítéséhez, amelyet egyébként kötelezően is el kell látni, az végül is méltánylást érdemel. Tehetünk közösen azért, hogy ha csökken az infláció és javul a versenyképességünk, akkor megtehetjük majd, hogy további adó- és járulékmérsékléseket indítványozunk, abban az arányban, ahogy az emberek magukról való gondoskodási képessége erősödni fog. Addig azonban tisztelettel kérem önöket, hogy a javító módosító indítványokkal együtt ezt a törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek a parlamentben.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
