MÁRTON ATTILA

Teljes szövegű keresés

MÁRTON ATTILA
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én sem egészen értem, hogyan kerültem a sor végére, mert Szabó Zoltán képviselőtársam hozzászólására szerettem volna reagálni.
A képviselő úr kicsit olyan benyomást kelt, mint az az ember, aki háttal ül a moziban, utána fordítva emlékszik a történésekre, mindarra, ami a vetítővásznon lezajlott. Szóval egy dolgot azért tisztázzunk már! Remélem, nem vitatja el a képviselő úr, hogy azért az elmúlt négy esztendőben igencsak komolyan megemelkedett a minimálbér, igencsak komolyan emelkedett a foglalkoztatás, és ezek olyan (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Az éppen nem!) gazdasági adatok... - igen, a foglalkoztatás, a munkahelyteremtés, igen, pontosan -, ezek olyan számadatok, amelyeket nehezen tudnak vitatni, még ha most próbálják is megtenni.
Az elmúlt időszakra az volt jellemző - bár tudom, ezt nehezen tudják megemészteni, de akkor is így volt -, hogy a gazdasági növekedés közel 50 százalékát igyekeztünk a bérek és keresetek emelésére fordítani, 50 százalékát pedig gazdaságfejlesztésre, gazdaságösztönzésre. Ugyanis ha ez nem így lett volna, tisztelt képviselőtársaim, vajon önök most az első száznapos ámokfutásukat miből tudták volna megcsinálni? Miből tudták volna azt a 360 milliárd forintot elosztani? (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Csak 160!) Ne mondják már azt, hogy a kormányzásuk után két-három hónappal máris akkorát lendült a gazdaság, hogy 360 milliárd forint pluszjövedelmet, a jövő évben pedig közel 4-500 milliárd forint pluszjövedelmet fognak tudni majd otthagyni a lakosságnál! Tehát ez már véletlenül sem jó érvelés.
A másik: legyenek kedvesek kicsit komplexen vizsgálni a beterjesztett adótörvénycsomagot, és ebben tökéletesen igaza van Tállai képviselő úrnak, hogy ne csak az szja-t emlegessék - amelyhez egyébként, hozzáteszem, a Pénzügyminisztérium még csak véletlenül sem a valós tényadatokon alapuló táblázatot és mellékszámításokat nyújtotta be, hiszen ennél lényegesen magasabb növekedés van, és ezek az adósávok egyáltalán nem így néznek ki -, hanem összességében nézzék az adócsomagot. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)
De erről majd fognak hallani - és kevesebb pénz marad az embereknél 2003-ban. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem