DR. AVARKESZI DEZSŐ

Teljes szövegű keresés

DR. AVARKESZI DEZSŐ
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Azt hiszem, ennek a törvényjavaslatnak a vitájában sok újat már egyik oldalról sem tudunk elmondani, hiszen bizottsági üléseken és plenáris ülésen is sokat vitatkoztunk erről a kérdésről.
Egyetlenegy viszonylag új elemre szeretném felhívni a figyelmet. Az előző törvényjavaslat vitája óta jelent meg az Európai Bizottság utolsó országjelentése Magyarországról, és mint minden korábbi országjelentés, ez is foglalkozik a bíróságok költségvetésével. Nagyon röviden idézem: "Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács által évente összeállított költségvetési javaslatot a kormánynak kell jóváhagynia. Az elmúlt négy évben a kormány rendszeresen mintegy 40 százalékkal csökkentette le az Országos Igazságszolgáltatási Tanács által benyújtott javasolt költségvetést. A központi költségvetés igazságszolgáltatási fejezete az 1999. évi 2,6 százalékról 2002-re 1,96 százalékra csökkent, következésképpen nem vált lehetségessé a tervezett ütemű épületberuházások megvalósítása és az információs rendszerek kiépítése sem. A bírák és bírósági alkalmazottak számát sem sikerült az ügyszám növekedésének üteméhez mérten fejleszteni. Az igazságszolgáltatás pénzügyi függetlenségének megerősítése érdekében a kormány 2002 augusztusában olyan törvénytervezetet nyújtott be az Országgyűlésnek, amely felhatalmazná az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot, hogy 2004-es költségvetési tervezetét közvetlenül az Országgyűlésnek nyújtsa be."
(14.40)
Eddig az idézet első része, és az általános megállapítások között pedig elmondja: "A táblabíróságok rendszerének bevezetéséről és az igazságügy pénzügyi függetlenségének megerősítéséről szóló döntések fontos lépések az igazságszolgáltatási kapacitás javítása érdekében." Nem azért mondtam ezt el, mintha nekünk azért kellene megszavaznunk ezt a törvényjavaslatot, mert az Európai Unió is egyetért vele, hanem úgy gondolom, hogy ezekkel az érvekkel mi mindenképpen egyetérthetünk.
Az alkotmányügyi bizottságban e törvényjavaslat vitájánál elhangzottak olyan vélemények az ellenzéki képviselők részéről, amelyek némi biztatással szolgáltak számunkra. Kritikák is elhangzottak, például az, hogy nem tartanák helyesnek az ellenzéki országgyűlési képviselők, ha az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak a kormány egy tagjával, a pénzügyminiszterrel kellene mintegy alkudoznia. Gondolom, hogy a módosító indítványok egy része erre vonatkozhatott. Úgy gondolom, ez olyan terület, amiről érdemes vitatkoznunk, érdemes átgondolni, hogy a kormánypártok támogassák, illetve a kormány támogassa az erre irányuló módosító javaslatokat. Őszintén remélem, hogy az alkotmányügyi bizottságban meg tudunk egyezni ezekben a kérdésekben, és akkor lehetőség van arra, hogy az Országgyűlés elfogadja ezeket a módosító indítványokat.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem