DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Az alig néhány perccel ezelőtt elfogadott bírósági szervezeti törvény egy másik változata fekszik előttünk. Ennek a törvénymódosításnak az a célja - ami egyébként tartalmát tekintve már szerepelt az előző törvényjavaslatban is, csak akkor az ellenzék nem támogatta, ezért kénytelenek voltunk az erre vonatkozó rendelkezéseket visszavonni -, hogy a törvény hatálybalépését követően a bíróságok, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács maga állíthassa össze a következő évre vonatkozó költségvetését.
Egy nagyon rövid kitérő erejéig vissza kell térnem az elmúlt évtizedre, amely mögöttünk áll, hiszen ez a javaslat szorosan összefügg azzal a bírósági és igazságszolgáltatási szervezeti reformmal, amelyet még az 1994-98 között tevékenykedő kormány indított el, és amelynek következetes végrehajtását ez a kormány is nagyon fontosnak tartja. Az elmúlt időszakban megszülettek azok a törvényi rendelkezések, amelyek lehetővé tették a bíróságok szervezeti függetlenségét. Megalakult az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, és a bíróságok kikerültek az Igazságügyi Minisztérium fennhatósága alól.
A kormány fontosnak tartja, hogy a hatalmi ágak elválasztásának elve minden tekintetben következetesen érvényesüljön, ezért úgy gondoljuk, helyes az, ha törvényi szinten szabályozzuk, hogy a végrehajtó hatalom az igazságszolgáltatással kapcsolatban ne gyakorolhasson olyan jellegű befolyást, ne lehessen olyan hatással egy másik hatalmi ágra, amely annak a költségvetésére vonatkozó előterjesztést jelenti. A törvényjavaslat semmi mást nem tartalmaz, mint ennek a lehetőségét.
Miért tartjuk ezt fontosnak? Csak így érvényesül következetesen a hatalmi ágak elválasztásának rendje. A szervezeti függetlenséghez, bármilyen szervezet függetlenségéhez alapvetően szorosan hozzátartozik annak pénzügyi függetlensége is, hiszen anélkül a függetlenség nem valódi függetlenség. Hasonló gyakorlatot már hosszú évek óta folytat a Magyar Országgyűlés, hiszen mindannyian tudjuk, hogy az Alkotmánybíróságra vonatkozóan ugyanilyen módon, azaz az Alkotmánybíróság által megfogalmazottan és a parlament által módosítható, megváltoztatható módon kerül a kormányzat számára igazából csak postási szerepet játszó törvényjavaslat a Ház elé. Ha a tisztelt Ház ezt a javaslatot elfogadja, akkor a bírói szervezetre, a bíróságok tevékenységére vonatkozóan is ugyanez a helyzet keletkezne.
Ez azért is fontos, mert ha a bíróságok saját maguk készíthetik el a következő évre vonatkozó költségvetési tervezetüket, elképzeléseiket, akkor nyilvánvaló, hogy sokkal egyértelműbben, következetesebben és világosabban jelenhet meg az általuk megfogalmazott fejlesztési akarat, és megjelenhetnek azok a költségvetési preferenciák is, amelyek óhatatlanul máshogy, mindenképpen csorbított formában jelennének meg abban az esetben, ha ezt a javaslatot a Pénzügyminisztérium készítené el, még ha egyeztet is az Országos Igazságszolgáltatási Tanáccsal. Ebből az is következik, hogy ebben az esetben - ha a törvényjavaslatot a Ház elfogadja - az igazságszolgáltatási szervek elképzeléseiről dönt majd a parlament.
Úgy gondolom, az minden parlamenti frakció számára egyértelmű és evidencia - hiszen korábban sem vitatta soha senki -, hogy az ország költségvetéséről való döntés minden jogállamban a parlament ősi és elvonhatatlan joga. Természetesen az országgyűlési képviselők bármelyik költségvetési fejezetre vonatkozóan előterjeszthetnek módosító javaslatokat, ami vonatkozik az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsra is.
Ez a törvény kétharmados támogatottságot igényel. Az ellenzék korábban úgy nyilatkozott, hogy nem tudja támogatni, majd miután leválasztottuk az előző törvényjavaslatról, olyan információkat kaptunk, miszerint elviekben egyetértene vele, sőt ezen felül a támogatásban is reménykedhetünk.
Tudom, hogy módosító javaslatot is nyújtottak be tisztelt ellenzéki képviselők, a bizottságban természetesen mód nyílik arra, hogy ezt részletesen megvitassák. Nagyon kérem, hogy ne csak a gyakorlatot fogadják el ilyen módon az ellenzéki frakciók, hanem járuljanak hozzá ahhoz is, hogy a mindenkori kormányzat a mindenkori parlamenttel és az Országos Igazságszolgáltatási Tanáccsal szemben ezt a törvényes kötelezettséget legyen kénytelen teljesíteni, mert ez ad valódi garanciát arra, hogy ez a szervezeti működés a pénzügyi függetlenség terén is így történjen meg. Mi ezért ragaszkodunk a törvényi szabályozáshoz, és őszintén remélem, hogy a tisztelt ellenzék - ahogy azt az előző kétharmados törvényre vonatkozó szavazásnál is megtette, ezért köszönet érte - a későbbiekben ezt a törvényt is támogatni fogja.
Köszönöm szépen a figyelmet, és kérem a törvényjavaslat támogatását. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem