DR. TURI-KOVÁCS BÉLA

Teljes szövegű keresés

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Akkor úgy teszek, mint Tisza István képviselője, hogy ehhez is hozzá tudok szólni, úgyhogy köszönöm szépen. (Derültség a Fidesz padsoraiból.)
Vegyük elő akkor, kérem szépen, az 5. ajánlási pontot, amelyik azt mondja, hogy felkéri a kormányt átfogó ágazati politikák, koncepciók, programok s a többik kidolgozására, és akkor ugyanott vagyunk, mint amikor az 1-esről kívántam volna beszélni, és ott is folytatom.
Ugyanis az a helyzet, hogy a települési hulladéklerakók rekultiválási programjára azt írja ez a terv, hogy mintegy 50-100 lerakó bezárását, felszámolását és rekultiválását tervezné évente. Én maximalista vagyok, és azt mondom, hogy elfogadom, hogy nem 50, nem 100, hanem mondjuk, 75, amit meg lehet csinálni. Erős kételyeim vannak, hogy meg lehet-e, de legyünk optimisták. Szíveskedjenek kiszámolni, hogy hány esztendő lesz a felszámolási időszak, különösen ahhoz mérten, hogy 2008-ra vállaltunk egy határidőt az Európai Unióban. Ez az én számításom szerint olyan harminc év körüli intervallumot jelent, tekintettel arra, hogy mintegy 2800 és 3200 közötti ilyet kellene felszámolni. Ha így áll a helyzet, akkor ezt is őszintén meg kell mondani, és akkor a tervben erről kell beszélni. Akkor arról kell beszélni, hogy erre van lehetőség, és ehhez kell igazítani netalántán azt az uniós kötelezettségvállalást is, amiről beszéltem.
De nemcsak azért kívántam ehhez hozzászólni, mert ez egy olyan része, amely közvetlenül az önkormányzatokat érinti, hanem azért is, mert van ennek még egy vonatkozása, amelyet sajnos a terv nem érint - én is tervnek nevezem most már jóhiszeműen, annak megfelelően, ahogy ezt majd a többség nevezni fogja -, nevezetesen az, hogy milyen forrásokból lehet ezt egyáltalán elindítani és végrehajtani. Ennek az egyik forrásrésze a jelenlegi támogatási részen belül az ISPA lehet. Ez az ISPA - mint ahogy ezt, azt gondolom, itt valamennyien tudjuk, vagy legalábbis remélem, hogy valamennyien tudjuk - egy olyan csatlakozási támogatási rész, amely meg fog szűnni, amint bekerülünk az Európai Unióba, és innentől kezdve egy kohéziós alap lesz az, amihez valamilyen módon majd csatlakoznunk kell, és valami módon onnan pénzeket kell tudnunk lehívni. Igen, de ez a terv ezzel kapcsolatban nemigen ad semmilyen útmutatót, és bizony erre, mivel ilyen közel vagyunk az uniós csatlakozáshoz, már most gondolni kellene vagy gondolni kellett volna.
De hogy picit visszakanyarodjak az időben - az elnök úr ezt el fogja nekem nézni -, délelőtt volt itt egy kis purparlé. Ez a purparlé abból adódott, hogy egy ifjú jászsági képviselő tartott egy előadást arról, hogy miként kértem Isten áldását a Jászságra.
(16.40)
Nem változott, ma is Isten áldását kérem a Jászságra. Attól tartok persze, hogy ez az egyetlen, amit most ebben a kormányzati ciklusban kapni fognak. Ugyanis arról van szó, hogy az ISPA teljes meg nem értéséről tettek tanúbizonyságot a felszólalók.
A rendszer úgy működik, és ezért tartottam fontosnak, hogy ehhez hozzászóljak, hogy az elbírálás már itt az országon belül elkezdődik. Ha itt az a komité, amely először elbírálja, azt mondja, hogy nem kapja meg a támogatást Brüsszelben, akkor csak - bocsánat a triviális kifejezésért - kiszúrásból lehet felterjeszteni Brüsszelbe (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), mert el fogják utasítani, és ha elutasították, soha többet nem lehet előterjeszteni. Ezért kérem én azt, hogy amikor majd a tervet újra átgondolják, mert nyilván át fogják gondolni - én jóhiszemű vagyok -, akkor ezekre a vonatkozásokra gondolni kell.
Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem