FONT SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Az M5-ös autópálya sokak számára fogalom: létezéséről ugyan tudnak, de használatát annak európai viszonylatban is kimagasló pályadíja miatt nem engedhetik meg maguknak. Júniusi adat szerint Budapest-Kecskemét 1820 forint, Kecskemét-Félegyháza 730 forint személygépkocsi esetén, azaz a használható mintegy 120 kilométerért 1550 forintot kell fizetni, ami közelítőleg 21 forint/kilométer összeget jelent. Azóta ez az összeg újból növekedett a nyáron.
Ugyanakkor például Tarvisio és Velence között 200 kilométeres útszakaszért mintegy 2600 forintot kell fizetni, azaz 13 forintba kerül egy kilométer út megtétele Olaszországban. Megjegyzem: az autópálya Alpokban húzódó, mintegy száz kilométeres része szinte csak alagútból és viaduktból áll, amelyet számunkra felbecsülhetetlenül nagy költségekkel hoztak létre annak idején. Az Alföldön ennél azért valamelyest egyszerűbbek a terepviszonyok. Mégis, ennek ellenére az MSZP-SZDSZ-kormány 1995-ben olyan szerződést kötött a jelenlegi üzemeltetővel, amely az üzemeltető számára garantálja a profitot, hiszen ha az nem a forgalom bevételi díjából adódna, akkor az állam évente mintegy 3-4 milliárd forintot fizet ki az üzemeltetőnek. Most, hogy önök újra kormányra kerültek, és újra a szabad demokraták birtokolják a közlekedési tárcát, lehetőségük nyílna arra, hogy ezt a Magyarország érdekeinek ellenében hozott döntésüket korrigálják.
A polgári kormány mindent megtett annak érdekében, hogy ezt az autópályát is matrica segítségével lehessen fizetni, a jelenlegi árak töredékrészéért használni. A tárgyalások a kormányváltással megszakadtak, de az mégsem tartható fenn, hogy egy ilyen kevés autópályával rendelkező ország többféle fizetési módot alkalmazzon, és súlyosan büntesse az M5-ös hatósugarában élőket, akik esetleg használni szeretnék az autópályát. Ugyanakkor tudjuk, hogy önök hihetetlen nagyvonalú autópálya-építést hirdettek a kampány során, amiben inkább a hihetetlenre szeretném a hangsúlyt helyezni.
Az imént vázolt helyzetből kiindulva két kérdést szeretnék feltenni: mikorra szándékozzák az M5-ös autópályát is beintegrálni a többi autópályán már használt matricás rendszerbe; valamint az M5-ös továbbépítésénél ezután is a koncessziós módot kívánják-e alkalmazni, esetleg ugyanazzal a társasággal, amelyik érdektelen a használati díjak csökkentésében, mint ahogy azt már megtapasztaltuk?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem