BIRKÁS TIVADAR

Teljes szövegű keresés

BIRKÁS TIVADAR
BIRKÁS TIVADAR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Négy héttel ezelőtt, szintén egy napirend utáni felszólalásban már foglalkoztam ezzel a témával; elmondtam, hogy Győr közvéleményét nagymértékben foglalkoztatják és aggasztják egy befektető cégnek a Rába - most már sajnos ezt kell mondanunk - egykori Budai úti telephelyével kapcsolatos tervei.
A hírek szerint a város egyik legkedvezőbb területén egy ötezer lakásos luxuslakópark létrehozását tervezik külföldi betelepülők számára. Négy héttel ezelőtt azt vártam, hogy felszólalásomra reagálva Győr városának - mint a Rába Rt. legnagyobb tulajdonosának - a vezetése reagál, és megnyugtatja a közvéleményt, hogy szó sincs külföldiek betelepítéséről, a 45 hektáros folyóparti területen győri vagy Győrbe települő magyar polgárok fognak otthonra találni.
Nos, a reagálás meg is történt, ám az MSZP-s polgármester részéről csak egy gyönge és nevetséges, a felszólalásom szövege alapján ráadásul teljesen érthetetlen antiszemitázásra futotta. Úgyhogy a mai napig nyitott a kérdés, hogy kik számára fog lakópark épülni a Rába Rt. 45 hektáros, a történelmi belváros szomszédságába eső Mosoni-Duna-parti területen.
(17.20)
A Rába legnagyobb tulajdonosának, Győr városának vezetése vajon tudja-e, hogy a területet megvásároló befektető mit szándékozik építeni? Ha igen, akkor miért nem hajlandó kiállni az emberek elé, és elmondani, hogy mi készül, mi zajlik a színfalak mögött? Lehet, hogy a hírek mégis igazak, és egy olyan luxuslakópark készül, ahova az egyes hírek szerint egy átlag győri polgár már be sem tehetné majd a lábát? Ez esetben előfordulna az, hogy mi, győriek másodrendű állampolgárokként kellene hogy éljünk a saját városunkban, ebbe azonban, biztos vagyok benne, hogy Győr lokálpatrióta polgárai nem fognak beleegyezni, és mindent elkövetnek majd azért, hogy Győr a győrieké maradjon. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem