SZALAI ANNAMÁRIA

Teljes szövegű keresés

SZALAI ANNAMÁRIA
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Vége a kampánynak (Derültség az MSZP soraiban.), az európai uniós csatlakozással kapcsolatban önök mutattak olyan magatartást, hogy három évig zsaroltak belpolitikai célokból, mert nem szavazták meg a törvénymódosítást. Fél éve kormányon vannak, és semmit nem tettek annak érdekében, hogy a közmédiumokat jobb helyzetbe hozzák, ellenben megszállták a köztelevíziót.
Sajnálom önt, miniszter úr, mert ön eszköz a pártja kezében, önnek kellett gazdasági cenzúrát bevezetnie ahhoz, hogy a politikai cenzúrát alkalmazni tudják. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!) Önt rosszul tájékoztatták a kollégái, ugyanis törvény szerint az üzemben tartási díjat nem törölték el; ideiglenesen ugyan átvállalták, de feltehetőleg újra fizethetünk januártól. Önök valamit adtak az embereknek, és a dupláját elveszik. Megértem az ön nyugtalanságát, miniszter úr (Derültség az MSZP soraiban.), a szocialista ígéretözönt most pénzre kellene váltania, de hát önök kisöpörték a kasszát, és most mindenki az ön ajtaja előtt toporog.
Hogy legyen a költségvetésnek fedezete, önnek meg kellene akadályoznia minden féktelen pazarlást (Folyamatos zaj az MSZP soraiban.), a baloldali cimboráik azonban benyújtották a számlát (Folyamatos közbeszólások az MSZP soraiból. - Az elnök csenget.), sokba kerül az adófizetőknek a baloldali véleménydiktatúra, a médiaterror.
Nem tudom elfogadni a válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem