DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy a mai napon erről a rendkívül fontos kérdésről beszélhetünk: merre tart Magyarország? Ennek a kérdésnek minden bizonnyal van egy igen távlatos, történelmi része is, és van a mindennapjainkat gyakorlatiasan érintő része is.
Abban nagy az egyetértés, hogy a történelmi távlatokat tekintve, ahogy azt Csengey Dénes mondta: Európába, de mindahányan. Erre az egyetértésre pecsétet tett az a négypárti nyilatkozat is, amelyben ezt egyetlen országgyűlési képviselőcsoport sem vitatja. Ez azért is nagy öröm számomra mint a Magyar Demokrata Fórum képviselőjének, hiszen az elmúlt 12 évben nagyon sokat dolgoztunk ezért.
Nagyon fontos volt az az alapozás, amit 12 évvel ezelőtt a Magyar Demokrata Fórum ezekben a történelmi távlatokat megalapozó döntéseiben meghatározott. Ezek közül négyet szeretnék kiemelni: a parlamentáris demokrácia, amelynek alapjait elég szilárdan alapozta meg a Magyar Demokrata Fórum; a szabad haza, amelyben nagyon aktív segítséget nyújtottunk ahhoz, hogy ma Magyarországon igazán szabad hazában élhetünk, a szó szoros és átvitt értelmében is, hiszen 1991 óta nincs orosz katona hazánkban; aztán az európai felzárkózásnak három fontos szelete kötődik a Magyar Demokrata Fórum négyéves kormányzásához, úgy is, mint az Európa tanácsi tagság, úgy is, mint a NATO-tagság és az európai uniós csatlakozás minden fontos feltételének megteremtése.
Ez az alapozás olyan komoly munkát jelentett, amely nemcsak a XXI. század Magyarországának alapjait, de a harmadik évezred hazájának alapjait is megteremtette. Így nem hagyjuk és nem hagyhatjuk elvitatni a jobbközéptől, a Magyar Demokrata Fórumtól e téren tett történelmi lépéseit, és személy szerint Antall Józsefnek ebben kifejtett munkáját. Én hiszem azt, hogy "vissza nem foly az időnek árja", és karnyújtásnyira vagyunk az Európai Uniótól. Németh László A tanú című könyvében azt mondja, hogy a jelen nem kor, inkább válaszút.
Ezen a válaszúton állunk most, és ezen a válaszúton a Magyar Demokrata Fórum nevében biztosíthatom képviselőtársaimat és minden magyart, hogy egyetlen történelmi realitása van annak, hogy a magyar nemzet, az elszakított nemzetrész és az anyaország rövidebb-hosszabb távon újra egymásra találjon, és ez az európai uniós tagságunk. És ebben az anyaországnak tudni kell elöl járnia, és el kell érnünk azokat a feltételeket, amely hazánk állampolgárainak is biztosítja azt, hogy minél előnyösebb feltétellel tudjunk csatlakozni az Európai Unióhoz.
Tizenkét éve rendületlenül dolgozunk azon, hogy ez a második honfoglalás úgy menjen végbe, hogy nyertese legyen honfitársaink nagy-nagy többsége.
Azonban nemcsak történelmi távlatokról szól a "Merre tart Magyarország?" című vitánk, hanem ebben a mindennapi gondjaink és problémáink megfogalmazásának is helye van. Ebben a kérdésben, ami a büntetőpolitikát érinti, szeretnék néhány gondolatot elmondani.
Az elmúlt időszakban, a kormányváltás óta nem sok nyilatkozatot és vitát vállaltam ebben a kérdésben, mert meggyőződésem, hogy megfelelő időt kellett a kormánynak biztosítani, megfelelő időt arra, hogy meg tudja mutatni, el tudja fogadtatni legalább az alapjait annak, hogy milyen büntetőpolitikát kíván megvalósítani hazánkban.
(10.20)
Tisztelt Képviselőtársaim! Azon lehet vitatkoznunk, hogy a kormány ötven- vagy száznapos programjának ígéretei milyen arányban valósultak meg. Egyről azonban mára már nem vitatkozhatunk: a liberális büntetőjog-alkotás, úgy tűnik, nem maradt puszta választási ígéret. A liberális büntetőjog-alkotás visszatérése a választási kampányban elhangzott nyilatkozatok alapján még csak pusztán reális veszély volt, ma azonban azt mondhatjuk, hogy ez nemsokára valósággá válik.
Hogy mit is jelent, de főleg hová vezet ez a liberális büntetőjog, talán erről Horn Gyula volt miniszterelnök úr többet tudna beszélni, aki az akkori SZDSZ-MSZP-kormányzat ciklusának vége felé úgy nyilatkozott, saját kormányát minősítve, hogy: "Ami itt van, az nem közbiztonság." És aztán ezzel ez a kérdés el is volt intézve.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az ötlettelenség és a tehetetlenség 1998-ra oda vezetett, hogy a bűnözés mértéke minden addigi elképzelhető szintet megdöntött; 600 ezer fölé került az ismertté vált bűncselekmények száma. A rendteremtés és a bűnözés visszaszorítása a polgári kormányra maradt. Ez elkerülhetetlenné tette, hogy a polgári kormány konfrontálódjon a bűnözéssel. Ennek során szigorította a büntetőjogot, javult a felderítés hatékonysága, javult a közbiztonság; különbséget tettünk a bűnözők és az áldozatok között, egyértelműen az áldozatok mellé álltunk, és a jogot tisztelő, tisztességes emberek mellé, lényegesen javítottuk az igazságszolgáltatásban azokat a feltételeket, amelyek az előző eredményeket lehetővé tették. Ez végül oda vezetett, hogy valóban csökkent a bűncselekmények száma: az ismertté vált bűncselekmények száma 600 ezerről 450 ezerre, az elkövetők száma 140 ezerről 120 ezerre, a visszaesők száma pedig 20 ezerről 15 ezerre csökkent.
Sajnos, mint látjuk - de főleg a statisztikai adatok mutatják -, a tények makacs dolgok. Ezek a jelentősnek mondható, közel 25 százalékos javulást biztosító adatok, úgy érezzük, mára veszélyben vannak. A félelem nem alaptalan. Az elmúlt négy hónapban csak azokat az elhangzott nyilatkozatokat tettem egymás mellé, amelyeket Bárándy Péter igazságügy-miniszter úr elmondott. Ha ezeket a nyilatkozatokat és a mai napig az Országgyűlés elé még mindig be nem nyújtott büntető törvénykönyvet vesszük figyelembe, amelyről már nagyon sokat hallottunk - nagyon sokat hallottunk róla abban a fázisában, amikor még csak műhelymunkában volt, még többet hallottunk róla akkor, még mielőtt egyeztetésre került volna -, és nem tudom, hogy a kormány milyen álláspontot képviselt ezzel a büntetőpolitikával kapcsolatban, amit a miniszter úr rendszeresen hangoztat és megfogalmaz, de egy olyan átfogó módosítás képe körvonalazódott ki a nyilatkozatokból, amelyet mi a polgári oldalon egészen biztos, hogy nem jó szívvel tudunk fogadni és támogatni.
Még egyszer mondom, nem láttuk a tervezetet, annál többet hallunk róla rádióban, televízióban, konferenciákon, újságokban. Meg tudom érteni a miniszter urat, amikor egyfajta liberális büntetőpolitikáról beszél, hiszen a miniszter úr egy elismert, tiszteletreméltóan magas színvonalon évtizedek óta olyan büntetővédői múlttal rendelkezik, amely más szemszögből és más szemüveggel láttatja vele a mai büntetőpolitikát, és azt a helyzetet, amelyik nemcsak bűnözők védelmét jelenti, hanem az ártatlanok védelmét is kellene hogy jelentse.
A büntető törvénykönyv tervezett szétverése, restaurálása arra az időszakra, ami '94 és '98 között bebizonyította a működésképtelenségét, számomra elfogadhatatlan. Nyugodtan ki is merem mondani, hogy ez egyáltalán nem a tisztességes embereknek a védelmét, ez az elképzelés nem a sértetteknek és nem az áldozatoknak a védelmét jelenti; ez egy egészen másféle szemüveg, amin keresztül láttatja velünk hazánkat.
Medgyessy Péter miniszterelnök úr a választási kampányban az ország ügyvédjeként aposztrofálta a leendő igazságügy-minisztert, Bárándy Pétert. Ehhez képest a tervezett büntetőjogi módosításokról kiszivárogtatott hírek és a sajtóban megjelent hírek elgondolkodtatják az embert. Kinek a jogai erősödnek, ha önök elfogadják majd a büntető törvénykönyvnek ezt a módosítását? Kiknek kell enyhébb szankciókkal, enyhébb fenyegetettséggel szembenézniük? Kik isszák meg majd ennek az enyhítésnek a levét? Kinek az ügyvédje a miniszter úr? A bűnelkövetőknek? A gyanúsítottaknak? Az elítélteknek? Az ügyvédeknek? Talán ez mégsem járja. A büntetőjog lágyítása, azaz, hogy ismét a lovak közé dobják a gyeplőt, az lesz, és azt fogja eredményezni, hogy az áldozatok és a bűnelkövetők jogai ismét egy szintre kerülnek. Jobb esetben egy szintre kerülnek, ha még derűlátó vagyok.
A miniszter úr szavait idézem, aki azt mondta, hogy nagyon primitív módszernek tartja a büntetőjognak a szigorítását; álláspontja szerint nem szigort, hanem a felderítést kell fokozni. Itt eszembe jutott egy 1994-es vita az Egyesült Államokban. Ekkor folyt az a komoly vita az amerikai elnök, Bill Clinton javaslatáról, ami úgy szólt, hogy a visszaeső bűnözők, akik szándékos bűncselekményt követnek el, a harmadik eset után életfogytig tartó börtönbüntetést kapjanak. Azokban az államokban, amelyekben bevezették ezt a rendszert, érdekes módon vissza is esett a bűnözés. Emlékeznek arra, hogy New York államban úgy sikerült évtizedes próbálkozások után látványosan javítani a közbiztonságon, hogy a legkisebb vétségekért már kemény büntetési tételeket szabtak ki a bíróságok. Onnan indult el a nulla tolerancia elve. Lehet, hogy primitív ez a módszer, miniszter úr, de rendkívül hatékony, és csak remélni merem azt, hogy hazánkban néhány nagykövet és nagykövet asszony nem vette magára ezt az üzenetet.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt is hallottuk az elmúlt időszakban többször, hogy a büntetőjog ultima ratio, azaz végső eszköz. Ennek a közhelyes ismételgetése mára már úgy tűnik, mintha a büntetőjog nem alkalmazása felfogásának a megerősítését célozná. Ez azonban sem a közvélemény, sem pedig a szakma előtt nem indokolható.
Még egy, mostanában közkeletű idézetet hadd mondjak: "Az elhibázott kemény kéz politikája megtöltötte a börtönöket." - mondja a miniszter úr. Súlyos tévedés! A háromezer fős fogvatartotti létszámemelkedés éppen a Horn-kormány idején csúcsokat döntögető bűnözési hullám eredménye, és áthúzódó hatása. Az 1998-as 600 ezres bűncselekményszámhoz tartozó 140 ezres elkövetői kör ügyében a jogerős ítéletek már a polgári kormány idején születtek meg, az elkövetők pedig ekkor kezdték meg büntetésük letöltését.
Még kevésbé értek egyet azzal, és határozottan elutasítom azt a törekvést, mely gyermekeink előtt a kábítószer-fogyasztás mai megítélését a próba szerencse logikájával próbálja felváltani. Ha a fogyasztó és a terjesztő alanyi jogon elkerülheti a büntetést, akkor megtűrt lesz bármely - ismétlem, bármely - kábítószer csekély mennyisége. A kérdés az, hogy miért és kinek áll érdekében ezt a folyamatot újra elindítani. Felelősen és meggyőződéssel vallom, hogy nem a kábítószer tűréséhez kell gyermekeinket hozzászoktatni, hanem a kábítószer elutasítására kell őket nevelni. Ebben az állam és a családok felelőssége közös. Az állam azonban most, úgy tűnik, visszavonulót fújt. Ha azonban a családok elutasítják a kábítószert - márpedig elutasítják, márpedig egy nemzet jövőjét nem szolgálja a kábítószer-fogyasztás -, akkor az állam sem tűrheti meg a kábítószert.
A számadatok csak erősítik a kormány felelőtlenségét ebben a kérdésben. Mivel már az idén a vám- és pénzügyőrség által felderített kábítószer mennyisége meghaladja az egy tonnát, és jól tudjuk, hogy a felderített mennyiség még csak a jéghegy csúcsa, van mit féltenünk, és semmi okunk nincs arra ma, hogy enyhítsünk azon a szabályozáson, amit az elmúlt négy évben sikerült nemcsak a szakmával, hanem a magyar társadalommal is megértetni, elfogadtatni, mi több, ebben a támogatásukat is élveztük.
(10.30)
Nagyjából egy évvel ezelőtt éppen a miniszter úr volt az, akinek égett az arca, mert úgy vélte, hogy a politika rátelepedett az igazságszolgáltatásra. Átpolitizáltsággal és a szakmaiság hiányával vádolta meg a polgári kormányt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ehhez képest a tárca két olyan előterjesztést tett az Országgyűlés asztalára, amely hemzseg az átpolitizáltságtól és a szakmaiság hiányától. Gondoljunk csak arra a titkosszolgálati múltra vonatkozó törvénytervezetre, amelyről az a bizottság, amelyet miniszterelnök úr kért föl, állapította meg, hogy alkotmányellenes, jogszabályellenes és szinte javíthatatlan törvénytervezet. Ehhez képest most a büntetőtörvény tervezett módosítása számomra ismételten csak azt bizonyítja, hogy a szakmaiság és az átpolitizáltság sokkal nyomatékosabban van benne jelen, mint a józan ész és az elmúlt évek tapasztalatának szükségszerűsége.
Úgy látom ebből az előterjesztésből, hogy a szabad demokraták liberalizmusa és a szocialisták részéről egyfajta tehetetlenség és ötlettelenség van mindazokban a nyilatkozatokban, amelyek különösen a kábítószer környékén, de az egész büntetőpolitikát érintően körvonalazódnak. Határozott véleményem, hogy sem a liberalizmusnak, sem pedig az ötlettelenségnek nincs helye a büntetőjogban, nincs helye egy állam büntetőpolitikájában. Ez a hangzatos politikai nyilatkozatok szintjén maradva talán elégséges lehet a bűnözés kontroll alatt tartásához, ahhoz azonban, hogy konfrontálódjunk a bűnözéssel, semmiképpen. De akkor hol van a szakmaiság, tisztelt képviselőtársaim? Arról lehet, hogy Horn Gyula volt miniszterelnök urat kellene megkérdezni, mert ő tudja, hogy ezek a lépések az elmúlt ciklusban hova vezettek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Elhangzott egy olyan nyilatkozat is az elmúlt időszakban, hogy a büntetés-végrehajtásban lehetőséget kellene biztosítani a magánbörtönök építésére. Meggyőződésem, hogy a börtön nem bevásárlóközpont és nem szálloda. Ebből adódóan hasznot nem termel, és ha hasznot nem tud termelni, akkor azok a magánbefektetők, akiknek érdekében áll a büntetés-végrehajtásba pénzt befektetni, csak azért teszik, mert a remélt nyereséget az államtól várják, mert egyebekben a pénzüket pénzintézetbe és egyéb nyereséget adó vállalkozásba fektetnék. Márpedig, ha ezt a büntetés-végrehajtásba fektetik, ennek a hasznát az államnak kell megfizetnie. Ezért megfontolásra javaslom azt, hogy a magánbörtönöknek - az egyéb problémáiról most nem is szeretnék beszélni, de a gazdasági hátterét is figyelembe véve - nem sok létjogosultsága van egyébként Európában, és nem sok létjogosultsága van másutt sem; ahol bevezették, ott is azon gondolkodnak, hogy hogyan lehetne ebből a helyzetből visszalépni.
Örülök ennek a mai vitának, mert egy olyan kérdésről beszélhettem, amelyik még nincs az Országgyűlés előtt, nem egy törvénytervezetről kellett beszélnem, de szeretném felhívni a kormány képviselőinek a figyelmét, hogy közel száz nyilatkozat hangzott el az elmúlt néhány hónapban a büntetőpolitikát érintően, miközben sem a kormány álláspontját nem hallhattuk, sem pedig az Országgyűlés nem látott egy olyan előterjesztést, amely többségi álláspontot jelentene, de nagyon rossz előszelét jelenti mindannak, hogy hogyan kívánja a kormány az elmúlt négyéves büntetőpolitikát megváltoztatni. Mert rombolni könnyű, azt már láttuk, a kifogásokat hallottuk, de hogy a büntetőpolitikában hogyan akar építeni az igazságügy-miniszter, a belügyminiszter és a kormány, ezt még nem láttuk. Remélem, látni fogjuk, és azt is remélem, hogy olyan formában, amihez az ellenzék a nevét tudja adni.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
