DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Meghívottak! Először néhány félreértést vagy látszólagos félreértést érdemes tisztázni.
Már többször elhangzott ma itt, és feltehetően minden jelen lévő és az üggyel foglalkozó képviselő tudja, hogy más a kuratóriumi elnökség jogosítványa, és más a teljes kuratórium jogosítványa. Nem számbeli többség dönt ebben a kérdésben, hanem az egy alapvető kérdés a kuratóriumok ügyében, hogy a kuratóriumi elnökségben - az elnökségben, még egyszer hangsúlyozom - képviselve vannak-e a törvény szerint a parlamenti pártok a maguk javasolt személyein keresztül vagy sem. Akárhány társadalmi kurátor is van, ez egy alapkérdés. Semmivel nem kérdőjelezhető meg ennek kapcsán természetesen a társadalmi kurátorok fontossága, de őket másként választják, más időre választják, és más dolgokról döntenek, részben legalábbis, nagyobb részben, mint a kuratóriumi elnökség. Ennél fontosabb talán - mert ezt feltehetően tudják a képviselőtársaim, csak legfeljebb úgy csinálnak, mintha nem értenék a mai kormánypártok véleményét -, ennél fontosabb kérdésnek gondolom az ÁSZ-vizsgálat ügyét.
Ha elhangzik a parlamentben olyan vád, hogy a kormánypártok esetleg "húzd meg, ereszd meg" politikával akarják a közszolgálati médiumokat kezelni, akkor függetlenül attól, hogy mi a kormánypártok szándéka, érdemes, legalábbis a költségvetési támogatás előtt, egy ebben a tekintetben, mármint a költségvetési támogatás tekintetében objektívnek számító, nem pártoktól függő szervezetet, ha tetszik, döntőbírónak felkérni. Ha a kormány vagy a kormánypárti képviselők által biztosított többség a szubjektív véleménye alapján döntene, hogy mennyi támogatást ad, mondjuk, a Duna Televíziónak, mondjuk, a Magyar Televíziónak, nyilván megfogalmazható lenne az a vád, hogy ezek az intézmények bajban vannak pénzügyi értelemben, nemcsak most, hanem amióta létrejöttek, és most a kormánypártok eldöntik kedvük szerint, hogy mennyi támogatást adnak. Ha az Állami Számvevőszék egy célvizsgálattal valamiféle támpontot ad a magyar parlamentnek, hogy a vizsgálat nyomán mennyit lát indokoltnak, azt gondolom, szerencsésebb helyzetbe kerülünk mindannyian, nemcsak a kormánypártiak, hanem az egész magyar parlament, hiszen van mihez viszonyítani a parlament költségvetésébe bekerülő és a képviselők által elfogadott vagy el nem fogadott támogatási javaslatot.
Magáról a támogatásról azért érdemes még szólni. Azt javasolják a határozati javaslatok, hogy a most vizsgált két intézménynél legyen ilyen célvizsgálat, hogy a költségvetés megalapozottabb legyen. De nem lehet olyan illúziónk, hogy az Állami Számvevőszék képes arra, hogy felmérje, a magyar adófizetők a költségvetésen keresztül mennyi pénzt tudnak szánni a televíziók, a közszolgálati jellegű televíziók támogatására, hiszen itt a költségvetési keretek korlátozottak, és minden eddigi kormánynál is korlátozottak voltak. Mindig az a furcsa helyzet áll elő éppen ezért, hogy a mindenkori ellenzék lelkesen támogatja a különböző közszolgálati televíziók költségvetési igényét. Különösen áll ez a Duna Televízióra, mondhatom nyugodtan, mert az előző parlamenti ciklusban egyebek közt én is, amikor a Magyar Televíziónak költségvetési támogatást adott a kormány, kifogásoltam, hogy a Duna Televízió igényeit miért nem veszik figyelembe, legalább részlegesen miért nem elégítik ki. Most azok a pártok vannak ellenzékben, amelyek akkor nem támogatták a Duna Televízió költségvetési többletigényeit, és nyilván most a mai kormánypártok lesznek kénytelenek a költségvetési korlátokra felhívni a figyelmet, ami nem azt jelenti, hogy a Duna Televízió nem kap többlet költségvetési támogatást.
(16.30)
Amit elmondtam, csak azt jelzi, hogy a költségvetésnek, hála istennek, kemény korlátai vannak, mert tragikus következményei lennének, ha ezek a korlátok puhák lennének, ennek gazdasági értelemben csúnya következményei lehetnének; és ezeket a kemény korlátokat figyelembe véve bizony szembe kell néznünk azzal a problémával - és itt érkezem el az érdemi problémához -, hogy hány közszolgálati televíziós csatornát tud a magyar adófizető, a magyar költségvetés finanszírozni. Nem az a kérdés számomra, az SZDSZ számára, hogy a Duna Televízióra szükség van-e, mert szükség van, ezt szeretném egyértelművé tenni, és mindig is úgy gondoltuk, hogy szükség van; hanem az a kérdés merül fel - és ezt a legszerencsésebb a Duna Televízió kapcsán világossá tenni -, hogy képes-e a költségvetés megfelelő színvonalon, megfelelő igényességgel ebben a pillanatban három közszolgálati csatornát fenntartani. S ha már a Duna Televízió beszámolójáról van szó, akkor azt kell kiemelnem, hogy nekem, mint a költségvetésért is felelős képviselőnek, mintaszerű a Duna Televízió - szemben a Magyar Televízióval - abban az értelemben, hogy kevés pénzből igen-igen igényes műsort tud készíteni, és a közszolgálatiság - egyébként ebben nincs különbség kormánypárti és ellenzéki képviselő között az alaphelyzet megítélésében - számos követelményének sokkal inkább eleget tud tenni, mint a Magyar Televízió.
Tehát amikor az a kérdés merül fel, hogy a költségvetés el tudja-e tartani a három közszolgálati csatornát, akkor erre nem az a válasz, hogy automatikusan meg kell szüntetni egyet, hanem azt kell mérlegelni, hogy valóban, azokat a jogos igényeket, amelyeket itt a két kuratóriumi elnök megfogalmazott a mai délután folyamán, ki tudjuk-e elégíteni, illetve milyen módon tudjuk legjobban a közszolgálatiság követelményét a költségvetésen keresztül biztosítani.
Legyen tehát világos, hogy én a Duna Televíziót sok tekintetben példaadónak tekintem, nemcsak azért, mert nemzetközi díjak ismerik el a kulturális televízió nívóját, hanem azért is, mert bizony valóban napi húsz órán keresztül, műsorainak a döntő többségével tudja azt a normát teljesíteni, amit nem pontosan megfogalmazva a törvényben, de mindannyiunk által érzékelve közszolgálatiságnak nevezünk.
Ugyanakkor a Duna Televízió beszámolója kapcsán nyilván érdemes megemlíteni, hogy természetesen a Duna Televízióhoz kapcsolódva szembe kell néznünk bizonyos problémákkal. Nevezetesen arról van szó - és ezt a Duna Televízió munkatársai, kuratóriuma pontosan ismeri -, hogy a közszolgálatiságnak vannak olyan fajta kritériumai is, amelyek kapcsán érdemes a nézettségi adatokat is felvetni, hiszen ha csak a lakosság bizonyos töredék részéhez jutnak el a közszolgálati műsorok, akkor a szó igazi értelmében nem a közt szolgálják, hanem csak a közönségnek egy nagyon-nagyon szűk részét. Az őszinteség megkívánja, hogy elmondjam, hogy ma a Duna Televízió nézettsége - legalábbis a magyarországi nézettsége, ami egyértelműen, feketén fehéren, többé-kevésbé bizonyítható - olyan alacsony szintű, ami ebben az értelemben biztos, hogy a közszolgálatiság kritériumait nem teljesíti vagy nem éri el; egyébként áll ez együtt a három magyar közszolgálati csatornára.
Azt pedig feltehetőleg az üggyel foglalkozók tudják, hogy a Duna Televízió az elmúlt években meglehetősen nehéz versenykihívásnak nézett elébe, hiszen nemcsak a magyarországi nézőket érintette a magyarországi kereskedelmi televíziók megjelenése, hanem a Duna Televízió határokon túli nézőit is, ott, ahol tudják fogni a magyar kereskedelmi televíziókat, sőt az ottani államnyelven sugárzó, a korábbinál igényesebb közszolgálati adások, illetve a kereskedelmi adások is versenytársként jelentkeznek a Duna Televíziónál.
Végezetül még két problémát említenék, amelyek azonban nem kérdőjelezik meg az eddig általam elmondottakat. Az egyik, hogy időnként hallani határokon túli magyar politikusoktól és politikai szervezetektől olyan véleményt, hogy a Duna Televízió a kelleténél többször, jobban mondva egyáltalán állást foglal a határokon túli magyarok közötti politikai vitákban, és nem elfogulatlan ebben az értelemben. A másik dolog pedig, amit az elmúlt négy év kapcsán meg kell említeni - ezt a bizottsági ülésen is elmondtam -, hogy ugyan a Duna Televízió feltehetően érdemként könyveli el, hogy a Duna Televízióhoz ejtőernyősként küldött politikai megbízottak nem tudtak beleszólni vagy nem szóltak bele az elmúlt években érdemben a Duna Televízió tevékenységébe, de ez csak relatív érdem. Én azért dicséretet biztosan nem adnék, hogy olyan emberek kerültek vezető pozícióba a Duna Televíziónál - most már nagyobb részük nincs ott -, akiknek még munkájuk sem volt, tényleges feladatuk sem volt, csak igen-igen magas fizetésért politikai megbízottként léteztek ott.
Összefoglalva - és elnézést az időtúllépésért - azt tudom tehát mondani, hogy szemben a Magyar Televízió kuratóriumi beszámolóinak megfelelő érveivel, én a Duna Televízió beszámolóit elfogadnám - ha az az alapvető probléma nem létezne, amiről már korábban beszéltem: a csonka kuratórium ügye.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
