DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER
DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER
DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A T/1092. számú törvényjavaslat, amely a közvetítői tevékenységről szól, egyszer már megjárta a parlament üléstermét: Dávid Ibolya korábbi igazságügy-miniszter terjesztette elő ugyanezen a címen, T/5128. számon. Ahhoz az előterjesztéshez képest a jelenlegi előterjesztés, a törvénytervezet szövege alig-alig tartalmaz valami változást; főleg a közvetítői tevékenységért felszámolható díjban van különbség, ott ugyanis ez maximálva volt, itt pedig nyitott. Ezzel a törvénytervezet 28. §-a foglalkozik.
De nem akarok a dolgok elébe menni, mert a kiindulópontomat a 2. és a 3. § képezi, amely fogalommeghatározás meghatározza magának a közvetítői tevékenységnek a fogalmát, és meghatározza azt, hogy a közvetítőnek mi a tevékenysége. Ezt nagyon röviden összefoglalva úgy lehet megfogalmazni, hogy egy vitamegelőző, pert elkerülő eljárásról van szó. Olyan jogi intézmény és rendelkezés a jelenleg hatályos törvényünkben, amely azt célozza, hogy a felek a vitáikat ne csak a bíróság ítélete alapján tudják rendezni, jelenleg több is van. Először is a polgári törvénykönyvet említeném, amelyben az egyezség intézménye éppen azt célozza, hogy a felek az eredeti követeléseikből valamit engedjenek, és így megegyezésre jussanak.
Ugyanezt tartalmazza tulajdonképpen a polgári perrendtartásnak az az intézménye, amikor szünetelést lehet kérni, és ennek az egyik oka éppen ez lehet, hogy azért kérik a per szüneteltetését a felek, mert alaposan feltehető, hogy meg fognak tudni egyezni a vitás ügyben. De ilyen a kisajátításról szóló törvény is, amely már ezt a bizonyos egyezséget nemcsak hogy lehetővé teszi, hanem kifejezetten kötelezően írja elő, mert mielőtt maga a kisajátítási eljárás megkezdődne, akkor kötelező az egyezség, és akkor maga az egész kisajátítási eljárás sem olyan formában bonyolódik, mint ahogy aztán a törvény azt később lehetővé teszi azok számára, akik nem kötöttek egyezséget.
Ezen kívül is számtalan olyan törvény van, amely hasonló intézményt fogalmaz meg, mint a közvetítői eljárás, ezeket felsorolom, és aztán megpróbálom kimutatni azt, mégis mi a különbség köztük. Ilyen először is a választottbírósági eljárásról szóló törvény, a sportról szóló törvény, a fogyasztóvédelemről szóló törvény, a munka törvénykönyvéről szóló törvény és az egészségügyi közvetítői eljárásról szóló törvény, amelynek kapcsán a választottbírósági eljárásnál főleg gazdasági ügyeket tárgyalnak; a sportról szóló törvény alanyai a szakszövetségek, illetőleg a nemzeti szövetség; a fogyasztóvédelemben mindig a fogyasztó; a munka törvénykönyvében pedig nem a munkáltató és a munkavállaló között zajlik, hiszen ez a munkaügyi bíróságra tartozik, hanem a munkáltató és az üzemi tanács vagy a szakszervezet között.
Miután ezeket felsoroltam, világos, hogy ezeknek a személyi hatálya sokkal szűkebb, tehát az alanyai kifejezetten meghatározottak ezeknek a hasonló jogintézményeknek. Még az egészségügyi közvetítői eljárásról szóló törvény alanyai is kötöttebbek, tehát a személyi hatálya kiterjed magára a betegre, illetőleg a beteg halála esetén annak a hozzátartozójára.
De abban is nagy különbség van a jelenlegi előterjesztés és e törvények közötti előírásokban, hogy ott a nevükben is benne van, hogy választottbíróságról van szó, sport állandó választottbíróságról van szó, békéltető testületről van szó, és a többi, és a többi; tehát a felek között végül is valaki mindig hoz egy döntést, hoz egy határozatot. Egészen más a helyzet már az egészségügyi közvetítői eljárásnál, amelynek bár az alanya, mondom, kötöttebb, de mégis a vitázó felek keresik meg azt a közvetítő tanácsot, amelyik majd elősegíti az ő megegyezésüket ebben az ügyben. Tehát itt már bekeveredik egy egészen új elem, amely végül is ebben a jelen törvénytervezetben testesül meg és teljesedik ki teljes egészében, vagyis abban, hogy ez a törvény egy teljesen újszerű vitamegoldási eljárást tűz ki célul, egészen más logika szerint, egészen más eszközökkel, mint ahogy a bírósági eljárásban ez van.
Mi teszi szükségessé egyáltalán ennek a törvénynek a bevezetését? A törvény általános indokolása két indokot hoz fel erre: először is, hogy a bíróságok túlterheltségét csökkentse, ami azért is fontos, mert a bíróságok túlterheltsége nemcsak magukat a bíróságokat sújtja, hanem kihat az ügyfelekre is, hiszen a bíróságok túlterheltsége miatt az ügyfelek hosszú ideig kell hogy járjanak a bíróságra, hosszú időbe telik, míg ítéletet hoznak, vagyis igen hosszú ideig függő helyzetben van a vitájuk megoldása.
A másik probléma vagy a másik ok, amiért ez az intézmény bevezetésre kerül, pontosan ez, amire már céloztam, és én ezt tartom jelentősebbnek, hogy egészen új típusú vitarendezési forma kerül bevezetésre. Mégpedig azért is fontos ez, mert a szakirodalom szerint egy perben a felek viszonya - és nyilvánvalóan rossz viszonya, hiszen pereskednek - a per során fokozatosan romlik. Gondoljunk itt arra, egy példát hoznék fel, a Válás francia módra című filmet, ami arról szól, hogy a felek, egy házaspár, tisztelik egymást, megvannak egymással, csak éppen teljesen elhidegültek egymástól, de azért tisztelik egymást, és ezt az állapotot, ezt az elhidegülést végül is úgy akarják feloldani, hogy megbeszélik, el fognak válni. De ugye a váláshoz valamiféle ok kell, és az emlékezeteik bugyrából előásnak régi emlékeket, régi sérelmeket, amiket aztán felnagyítanak - egyre több és több ilyet találnak. A per során aztán végül is ebből a meglehetősen tisztességes, csendes házaspárból gyűlölködő felek válnak.
Nos, ez a közvetítői eljárás ezt teljesen kiküszöböli: teljesen kiküszöböli azt, ami a perben megvan, hogy ott valaki mindig veszít, valaki mindig elveszíti a pert.
(10.00)
Itt pedig szinte győztesen vonul le a pályáról minden résztvevő, mert hiszen az egész közvetítői eljárásnak nem feltétlenül, nem csak az a része, hogy magát a problémát, magát a vitát megoldja, és különösen nem jogi eszközökkel, nem az igazságosságot, nem a jogosságot keresi, hanem szinte visszamegy egészen addig, hogy mi alapozhatta meg ezt a vitát. A vita okait tárja fel, és ezzel a konfliktuskereséssel próbálja aztán a vitának az okát is megszüntetni. Ha ez sikerül az eljárás során, akkor valóban a felek mindegyike megelégedetten távozik ebből a vitából, mindenki jól járt ebben az ügyben.
Ez az okfejtés, amely egy egészen más logikájú eljárást tüntet fel, azt is kimondja, hogy maga közvetítő csak közvetít, mintegy asszisztál az ügyben, a felekre van bízva a megegyezés. Éppen ezért én nem tartom szerencsésnek azt, hogy rögtön, már a 2., 3. § után a közvetítőről van szó, mert nem főszereplője, csak mellékszereplője az ügynek, hanem a 24. §-t helyezném én a 3. § után. Ez bizonyos fokig az eljárásról szól. Így lehetne aztán logikusan levezetni, hogy van egy ilyen intézmény, ennek ez és ez az eljárása, és ebben az eljárásban a feleken kívül, a főszereplőkön kívül ki vesz még részt. Természetesen ez a közvetítő, akinek a tevékenységében - mivel két fél között próbál egyezséget létrehozni - természetesen pártatlannak és függetlennek kell lenni, de ezt biztosítják is az összeférhetetlenségi szabályok.
Azt is meghatározza a jogszabály, hogy ki végezhet ilyen tevékenységet: a közjegyzőn és az ügyvéden kívül az, aki ilyen tanfolyamot végzett. Az, hogy ez a tanfolyam mi lesz, hogy lesz, nem derül ki ebből az előterjesztésből. Jó lett volna utalni rá. Én gondolom, hogy a tanfolyam során biztos, hogy valamiféle pszichológusi stúdiumokat is kell végezni, gondolom, szükséges ehhez a tevékenységhez. Nagyon helyesen azt is meghatározza a törvénytervezet, hogy nem engedi szabadjára ezt a tevékenységet, mondjuk úgy, az állam, és az igazságügy-miniszternek bizonyos ellenőrzési jogosultsága van - eseti és rendszeres is - e tevékenység fölött. Sőt, még az is benne van - és ez is helyes -, hogy a tanfolyamot végzetteknek következetesen, időszakonként bizonyos továbbképzésen kell részt venniük.
Arról is szól a törvénytervezet, hogy a közvetítő igénybe vehet szakértőket, de nem feltétlenül igazságügyi szakértőt, mint a bírósági eljárásokban, hanem bárkit, akinek a szakértelmében maguk a felek megegyeznek. Ezért természetesen díjazás jár. Ugyancsak a felek kérelmére bevonhat olyat is az eljárásba a közvetítő, akinek valamiféle tudomása van erről az eljárásról.
Említettem már a díjazást. Nyilvánvaló és természetes, hogy ezért a tevékenységért díjazás jár, és az is biztos, hogy ez kevesebb lesz, mint a bíróságoké. Az is igaz, hogy az eljárás sokkal egyszerűbb és gyorsabb, mint a bíróságoké, tehát ez is indokolja ennek az egész intézménynek a bevezetését. Ám félő, hogy ha a díj - helyesen - jóval olcsóbb, mint a bíróságoké, nem lesz-e az ebből, hogy rákényszerül a szegényebb fél arra, hogy ne a bíróságon keresse az igazság útját, tehát mintegy a bíróság teljesen kiküszöbölődik, hanem ilyen közvetítői eljárás során keresse meg az igazát. Ha ez így lenne - és valóban ez így teljesen felváltaná vagy nagyban felváltaná a bíróság tevékenységét -, akkor ez viszont alapjogokat sért. Az alkotmány biztosítja azt, hogy mindenki a bírósághoz forduljon jogos igényeinek elbírálása végett. Igaz, hogy a jogszabálytervezet azt is tartalmazza, hogy egyébként a felek ezt a bírói utat a jövőben is igénybe vehetik, függetlenül attól, hogy közvetítői eljárásban is részt vettek.
Különösen örömömre szolgált az, de ez már így volt a Dávid Ibolya előterjesztésében is, hogy a mediátor, a mediáció kifejezés helyett - amely latin kifejezés, de a szakirodalom általában ezt használja - magyar kifejezést használ. Bár itt megjegyzem, hogy nem teljes következetességgel, mert az általános indokolásban nagyon sok helyen mediátor van, és zárójelben a közvetítő. Fordítva kellene hogy legyen, ha már ezt a helyes utat választotta. A mediátor latin kifejezésnek két értelme van magyarul: a közvetítő és a közbenjáró. Én a közbenjárót talán szerencsésebbnek érezném.
A Házszabály 101. §-a és 95. §-a foglalkozik azzal, hogy az általános vitában mit kell vizsgálni. Vizsgálnunk kell azt, hogy nem ütközik-e alkotmányba, más jogszabályba. Nem ütközik. Szükséges-e? Nem szükséges. Sem európai uniós előírás, sem a társadalmi viszonyok oly mérvű változása ezt nem indokolja. Tehát nem lehet kimondani azt, hogy szükséges, különösen nem olyan formában, hogy ez a közvetítői eljárás majd addig nője ki magát, hogy minden bírósági eljárásnak szinte egy megelőző folyamata lenne. Akkor az egésznek nem lenne semmi értelme.
Viszont mivel az európai országok egy részében ez már egy bevezetett intézmény, valóban konfliktuskereső megoldásával - amely egyébként a polgári életben is példamutató lehet, ha ez megfelelőképpen kialakul -, attól függetlenül, hogy a szükségességét nem lehet kimondani, mégis célszerű ennek a törvénynek az elfogadása. Összegezve: esetleg bizonyos módosító javaslatokkal ez a törvénytervezet mindenféleképpen támogatást érdemel.
Köszönöm. (Taps.)
