KOVÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Miközben Áder János frakcióvezető urat hallgattam, azon gondolkoztam, hogy mi az, amiben viszont a Fidesz verhetetlen. A Fidesz verhetetlen önsorsrontásban és az ország érdekeinek a veszélyeztetésében (Moraj, közbeszólások a Fidesz soraiban.), a Fidesz verhetetlen sajnos a hazudozásban, és a Fidesz verhetetlen (Folyamatos közbeszólások a Fidesz soraiból.) a cinizmusban. (Taps az MSZP soraiban.)
Az Európai Unió bővítése és ezzel összefüggésben Magyarország csatlakozása, tisztelt Ház, egy olyan esélyt ad nekünk, amelyet Szent István óta nem kapott Magyarország (Folyamatos közbeszólások a Fidesz soraiból.), és Magyarország, a magyar nemzet jövője függ attól, hogy tudunk-e élni ezzel a lehetőséggel, hogy csatlakozunk-e az Európai Unióhoz. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: A KGST-ről is ezt mondtad!) Ezt a csatlakozást bármilyen hatalmi érdekből, bármilyen pártérdekből, bármilyen nagyra nőtt személyes ambíciókból veszélyeztetni a nemzet érdekeit sértő, felelőtlen cselekedet. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Melyik nemzet?)
A Fidesz, amely nagyon tiszteli az erőt, amelyről azt hitték a választások előtt, hogy ha halkan mondják, akkor is velük van, aztán kiderült, hogy nincs velük, nos, a Fidesz gyakran hivatkozik arra, hogy erős országként kell csatlakozni az Európai Unióhoz. Csak kérdés az, tisztelt Ház, hogy mitől erős egy ország. Vajon attól erős-e, hogy olyan földtörvénye van, amely a Fidesz-klientúra könnyebb földhöz juttatását szolgálja? (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Közbeszólások a Fidesz soraiból.)
(10.00)
Azt gondolom, nem ettől erős egy ország. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Mi az a 60 milliárd?!) A kérdés: attól erős-e egy ország, van-e olyan fejlesztési terve, amely a Fidesz-klientúra pénzhez jutását és pénzek lenyúlását (Dr. Répássy Róbert: Miről beszélsz?!) szolgálja? Azt gondolom, nem ettől erős egy ország. (Moraj az ellenzéki pártok soraiban. - Az elnök csenget.) Kérdés az, hogy attól erős-e egy ország, hogy a következő évben a versenyszférában a reálkeresetek 3 százaléknál nagyobb vagy kisebb mértékben emelkednek. Ez fontos kérdés, de nem ettől erős egy ország. (Moraj és közbeszólás a Fidesz soraiból: Kezdd el a választ!)
Azt mondtam, hogy álszent a Fidesz magatartása, és ez az, amiben szintén verhetetlen, cinikus a Fidesz magatartása, és cinizmusban verhetetlen. Nos, annak a korábbi kormánynak a fejétől a föld külföldi kézbe jutásáról mint veszélyről beszélni, amely teljesen érthetetlenül kötött egy semmivel nem viszonzott megállapodást arról, hogy három év ittlakás és három év mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozás után külföldiek szabadon szerezhessenek földtulajdont, cinikus magatartás. (Moraj az ellenzéki pártok soraiban.) Annak a kormánynak, a volt kormánynak a fejétől, amely a Széchenyi-tervet elégtelen forrásokkal hagyta ránk örökül, a Széchenyi-terv megfojtásáról beszélni (Felzúdulás az ellenzéki pártok soraiban.), cinikus, álszent magatartás. Annak a volt kormánynak a miniszterelnökétől 3 százalék feletti reálbér-növekedést követelni, amely kormány 2000-ben, amikor az 5 százalékot meghaladta a gazdasági növekedés, mindössze másfél százalékos reálbérkeresetet biztosított (Taps és moraj az ellenzéki pártok soraiban.), ettől a volt a miniszterelnöktől arról beszélni, hogy most, amikor ránk hagytak egy mindössze 2,9 százalékos növekedést produkáló gazdaságot, 3 százalék fölötti reálbér-növekedést követelni cinikus, álszent dolog. (Dr. Répássy Róbert: Önök 3 százalék bruttó béremelést adtak!)
Én azt gondolom, hogy nem erős, hanem versenyképes országként kell csatlakoznunk a szociális Európához. Az a száznapos program, amelyet a kormány megvalósított, egy versenyképes ország csatlakozását biztosítja megfelelő szociális feltételekkel a szociális Európához. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szocialista Európához!)
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem