ELNÖK (dr. Szili Katalin)
ELNÖK (dr. Szili Katalin)
ELNÖK (dr. Szili Katalin): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Ünnepi alkalomból szeretnék önökhöz szólni. Mint azt természetesen önök is tudják, 1802. szeptember 19-én született Kossuth Lajos, újkori történelmünk egyik legkiemelkedőbb alakja. Kossuth pályája kezdetétől küzdött az ország gazdasági, politikai függetlenségéért, hírlapíróként a sajtószabadságért, vállalva még ezzel a börtönt is. A forradalom győzelme után a pénzügyi tárcát kapta a Batthyány-kormányban, 1848 őszétől pedig a honvédelmi bizottmány elnökeként a szabadságát, függetlenségét védő nemzet tényleges vezetője lett. Szinte a semmiből teremtett szavaival olyan hadsereget, amely a csendessé vált Európa legjobbjainak reménysége volt 1849 tavaszán. Kora és utókora az 1848-49-es forradalom és szabadságharc jelképes alakjának tekintette, és személyéhez kötötte annak minden eredményét, így a jobbágyfelszabadítást is. Jól jellemzi ezt a tényt a parasztság sok évtizeden át megtörhetetlen Kossuth-kultusza.
Kossuth nem volt hibátlan politikus, de volt egy olyan erénye, amit nem ártana elsajátítani a közéleti szereplőknek: képes volt korrigálni tévedéseit. Ismeretes tény, hogy a forradalom kezdeti időszakában kevés megértést tanúsított a hazai nemzeti kisebbségek igényei iránt, és ennek sajnos végzetes következményei lettek a szabadságharc időszakában. Ám az 1849-es nemzetiségi törvény, majd a Duna-konföderáció gondolata bizonyítja, hogy felismerte a térség népeinek egymásra utaltságát, és levonta az ebből adódó következtetéseket.
A forradalom és szabadságharc veresége után Kossuth számára az emigráció több mint négy évtizede következett. Egy ideig élt benne a remény, hogy a magyar ügy iránt fogékonnyá tehetők bizonyos európai hatalmak, viszont csalódnia kellett. Kossuth tudatosan vállalta a magányosságot is, bizonyos távolságot tartva még a nevével fellépő politikai erőktől is. Úgy érezte, valakinek tisztán kell megőrizni 1848-49 eszméit, és ezért élete utolsó pillanatáig sem kötött kompromisszumot a kiegyezéses rendszerrel, és csak holtában tért haza.
Kossuth példája, történelmi öröksége máig tartó viták tárgya. A vereség után itthon és az emigrációban is sokan kárhoztatták állítólagos túlzott radikalizmusáért, ami némelyek szerint a szabadságharc tragikus végéhez vezetett. Korról korra ismétlődött a próbálkozás a konstruktív Széchenyi és a realitásokra kevéssé érzékeny Kossuth szembeállítására. Jó lenne, ha mindannyian megértenénk, bár Kossuth kárhoztatta a kiegyezést, 1867-re és az azt követő fél évszázados fellendülésre nem kerülhetett volna sor 1848-49 nélkül.
A Kossuth-életműről gondolkodók figyelmébe ajánljuk tanulságként Bajcsy-Zsilinszky Endre 1942-ben írott szavait: “Az én szememben a magyar nép meséibe száműzött Kossuth bizonyult a tizenkilencedik század legnagyobb magyar látnokának, s végeredményben az igazi nagyvonalú magyar politikai realizmus legnagyobb hősének is.” Kívánom, hogy emlékezetünkben így éljen Kossuth, és így legyen példa a jelen, a jövő magyar politikusai számára.
Képviselőtársaim, köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
