BERNÁTH ILDIKÓ
BERNÁTH ILDIKÓ
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban hosszasan megvitattuk azt, hogy hogyan kell az egyensúlyt helyreállítani, milyen jogosítványok kellenek, nem kellenek a szakszervezeteknek, sőt a vita legelején a miniszter úr részéről, illetve egyik képviselőtársuk részéről érintőlegesen szóba került a szegénység elleni küzdelem, a munkahelyteremtés, amit különösen fontosnak tart a miniszter úr a tekintetben, hogy ha minél több munkahely teremtődik, minél több a munkahely, annál több a választási lehetősége a munkavállalónak, annál nagyobb biztonságban van, annál kisebb a kiszolgáltatottsága.
Nos, ezzel a véleményével, tisztelt miniszter úr, én is egyetértek, bármennyire meglepő is ez most néhány szocialista képviselőtársamnak. Egyetértek azért, mert a munkahelyteremtést valóban nagyon fontosnak tartom.
Akkor, amikor 1998-ban a polgári kormány átvette az ország irányítását, azt az alapvetést, azt a filozófiát fogalmaztuk meg, hogy "segély helyett munkát". Ennek jegyében születtek meg azok az intézkedések, amelyek lehetővé tették, hogy a ciklus végére mintegy 250 ezerrel több munkahely teremtődött meg, nőtt a foglalkoztatottak száma, csökkent a munkanélküliség.
Szeretném felhívni a figyelmüket, illetve emlékeztetni önöket arra, hogy amikor másfél millió munkahely szűnt meg Magyarországon a rendszerváltást követően, a magyar társadalom akkor nézett először szembe a munkanélküliséggel mint olyannal; meglehetősen drámai volt ez nemcsak az egész társadalomnak, a családoknak, de az egyes embereknek is. Ezért tartottuk nagyon fontosnak azt, hogy az 1997-es mélypontról valamilyen módon, ha lehet, akkor természetesen olyan módon mozduljon el az ország, hogy nőjön a foglalkoztatottak száma, és csökkenjen a munkanélküliség.
(17.30)
Ennek érdekében különböző eszközöket vettünk igénybe természetesen, hiszen úgy gondoljuk, hogy ez a probléma nem egyetlen, kizárólagos eszközzel, módszerrel oldható meg. Először különböző célelőirányzatokat biztosítottunk a költségvetésben arra, hogy ezeket a célkitűzéseket meg tudják valósítani a gazdaság szereplői. Mert ne felejtsük el, tisztelt képviselőtársaim, nemcsak munkáltatókról, hanem munkaadókról is szót kell ejtenünk, hiszen a kettő csak együtt, egymással tud létezni. Ekkor került bevezetésre az aktív foglalkoztatási célelőirányzat, a gazdaságfejlesztési célelőirányzat.
Szándékunk volt, hogy a hátrányos helyzetű régiókat is valamilyen módon, valamilyen eszközzel segítsük, támogassuk abban, hogy a valóban nagyon nagy munkanélküliség csökkenjen. Gondolok itt azokra a területekre, amelyek Észak-Magyarországon, illetve a Dél-Alföldön helyezkednek el. Itt is sikerült olyan komplex programokat bevezetni és megvalósítani, amelyeknek a segítségével az első egy-két évben sikerült három és fél ezer munkahelyet teremteni.
A gazdasági helyzet fokozatos stabilizálódásának, a gazdasági növekedésnek, az Európai Unió tagországainak átlagát meghaladó mértékű növekedésnek köszönhetően nőtt a foglalkoztatottak száma és csökkent a munkanélküliség. Természetesen a gazdasági növekedés éreztette hatását a munkaerőpiacon is. Azt is érzékeltük ezzel együtt, tisztelt képviselőtársaim, hogy vannak olyan munkavállalók, akik különböző okok miatt nehezen vagy egyáltalán nem tudnak elhelyezkedni a különböző meghirdetett, pályázatokkal meghirdetett munkahelyeken. Éppen ezért megpróbáltuk differenciáltan kezelni ezeket a problémákat. Gondolok itt a pályakezdő fiatalokra vagy a romákra, vagy gondolok az idősebb korú munkavállalókra. Azért, hogy ők is megtalálják a maguk számára megfelelő munkahelyet, különböző aktív eszközök alkalmazásával igyekeztünk ezeket az elképzeléseket megvalósítani.
Talán ezeknek is köszönhető az, hogy Észak-Magyarországon is sikerült a munkanélküliséget a korábbi évekhez képest csökkenteni, bár kétségtelenül a mai napig is fennáll, hogy ebben a térségben a munkanélküliség még mindig meghaladja a nyugati, nyugat-dunántúli országrész munkanélküliségét - kétszerese még ma is -, illetve a fővárosi adatokat. Úgy hiszem, e tekintetben a szocialista kormánynak, illetve a munkaügyi miniszter úrnak is meglesz még a tennivalója és feladata. Amennyiben a miniszter úrnak ez irányú elképzelései vannak, bátran ígérem önnek ország-világ előtt, hogy nemcsak szóval, nemcsak hozzászólásainkkal, de tetteinkkel, vagyis szavazatainkkal is támogatni fogjuk ezeknek a munkahelyteremtő beruházásoknak a megvalósítását.
Természetesen tudjuk azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy bár a foglalkoztatottság növekedett az elmúlt négy évben, még mindig alatta van az uniós tagországok foglalkoztatottsági átlagának, elsősorban talán azért vagy többek között azért, mert a részmunkaidős foglalkoztatottság ott az elmúlt két évben jelentősen nőtt. Ebben bizony még hátrányos helyzetben vagyunk. Amennyiben ezen kíván változtatni a munkaügyi miniszter úr, természetesen ebbéli törekvésében is segíteni, támogatni fogjuk.
Szeretnék még néhány gondolatot a minimálbér emelésével kapcsolatban elmondani, hiszen ez itt ma több alkalommal szóba került: '98-ban 19 500 forint, 2002-ben 50 ezer forint. A miniszter úr elmondta egyik beszédében, hogy a minimálbér ilyen mértékű emelésével nem kívánnak a közeljövőben élni, hanem inkább azt az elvet követik, hogy adómentessé teszik, éppen azért, hogy a sűrű, apróbb fillér a zsebekben maradjon.
Tisztelt Miniszter Úr! Talán elkerülte az ön figyelmét az, hogy a fillért 1999-ben kivonták a forgalomból. Ön most olyat ígért a választóknak, ami nincs. Nyugtasson meg, kérem, hogy nem semmivel kívánja megtölteni a választók zsebét! Nem hiszem, hogy a ciklus elmúltával filléres emlékeire kívánna emlékezni az, aki önökre, illetve az önök választási programjára szavazott.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
