DR. ŐRY CSABA
DR. ŐRY CSABA
DR. ŐRY CSABA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt tulajdonképpen természetesnek tekinthetjük, hogy egy önmagát baloldalinak tekintő párt az átlagosnál nagyobb érdeklődést mutat a munkaügyek szabályozása iránt. Láthattuk, hogy ezek a kérdések mind a választási ígéretekben, mind pedig az új kormány programjában meglehetősen nagy terjedelemben és nagy hangsúllyal szerepeltek. Az tehát nem meglepő, hogy szocialista képviselők rendkívül gyors - mondjuk így: spontán - javaslattal szövetkeztek a munka törvénykönyvének megváltoztatására.
A meglepő inkább az, hogy a természetesnek gondolt érdeklődés inkább napi politikai akciónak tekinthető, és nem megfontolt, szakmailag jól előkészített javaslat formájában nyilvánul meg. S meglepő az is, hogy a javaslatban a hangsúly valójában nem azokra a kérdésekre koncentrál, nem az előterjesztők által korábban olyan nagyon fájlalt tavalyi módosítás által okozott, vélt sérelmek orvoslásán van, hanem elsősorban olyan változtatásokat kívánnak elérni, amelyeket az említett módosítás nem is érintett, vagy amelyek jelentősen túlmennek a módosítás előtti állapotokon is.
Nehezen érthető továbbá az is, hogy a javaslatot érdemben sem érdekegyeztetés, sem szakmai egyeztetés nem előzte meg. A szakszervezetekkel, érdekképviseletekkel való alkalmi tárgyalásokat, informális megbeszéléseket semmiképpen nem tekinthetjük ilyennek; a társadalmi párbeszédnek létező és működő fórumrendszere van, alapszabállyal, előírásokkal. A munka világa olyan alapvető kérdéséről - ahogy mondani szokták, a munka világának olyan alkotmányáról - van szó, a munka törvénykönyvéről, amelynél minden esetben indokolt mind az alapos szakmai egyeztetés, mind a különféle érdekeltek és érdekek egyeztetésének a folyamata.
Szeretnék emlékeztetni rá, hogy az önök által olyan gyakran bírált - s mondom: vélt - sérelmeket gerjesztett 2001. évi törvénymódosítást másfél évnyi szakmai és érdek-képviseleti egyeztetés előzte meg, szakmai bizottságokban, jogi szakbizottságban, több mint hét alkalommal plenáris üléseken vitatták a szociális partnerek és a kormány, és a törvény nagy részében egyezségre is jutottak, néhány ponton maradtak fenn ellenvélemények, és azok között a kormány akkor a középutat választotta, azaz mindkét fél érdekeit többé-kevésbé méltánylandó módon terjesztette elő a törvényjavaslatot.
Tehát volt érdekegyeztetés, volt szakmai egyeztetés, és talán ennek köszönhetően nem kerültünk olyan helyzetbe, mint most, amikor is igen nehéz megemészteni ennek a törvényjavaslatnak a meglehetősen alacsony szakmai színvonalát. Talán az előterjesztő képviselők rutinja és tapasztalata sem tenné feleslegessé azt, hogy szakértők is lássanak egy ilyen törvénytervezetet. Ez esetben nyilván nem fordulhatna elő olyasmi, mint Filló Pál képviselőtársam esetében az előterjesztés kapcsán, aki azt mondta, a törvény visszaállítja és kimondja, hogy heti két pihenőnap jár. Mintha a 2001. évi módosítást megelőzően nem lett volna ez benne a törvényben, mintha nem lenne benne most is a törvényben, mintha ezt most kellene kimondani! Képviselőtársam, ez képtelenség! Ezt most is tartalmazza a törvény, ez most is így van. Önök olyan fantomok ellen harcolnak, amelyeket maguk találtak ki és maguk készítettek elő.
Tisztelt Képviselőtársaim! A javaslatot olvasva és a beterjesztés körülményeit ismerve állítom, a munka törvénykönyve és ezzel egy egész jogág, a munkajog visszavonhatatlanul napi politikai csatározások, küzdelmek csapdájába került. Miért gondolom ezt? Azért, mert elsősorban olyan, a jogág szempontjából alapvető szakmai kérdéseket kívánnak hipp-hopp eldönteni, amelyek boldogabb országokban nem előkészítetlen indítványokkal, hanem hosszas szakmai és politikai egyeztetések után születnek meg. Egyébként a munka törvénykönyve erre valóban rászolgálna, szükség lenne az elmúlt tíz-tizenkét év piacgazdaságának körülményeit elemezni, szükség lenne a munka törvénykönyvének egy átfogó javaslatára, de legkevésbé sincs szükség megalapozatlan, kapkodó, önkényes módosításokra. Bernáth Ildikó képviselőtársunk utalt rá, hogy több mint harmincszor módosítottuk a munka törvénykönyvét az elmúlt tizenkét év alatt, anélkül, hogy átfogó felülvizsgálata igazából megtörtént volna.
Hogy mondjak egy konkrét példát is erre a szakmai kérdésre, amely komoly szakmai vitákat vált ki: ilyen például az üzemi tanácsok szerepe. Önök gyakorlatilag arra törekednek, hogy mindenfajta szakmai vizsgálat, előkészítés nélkül kiürítsék az üzemi tanácsok jogosítványait, mindenfajta előzetes felmérés nélkül. Pedig ha készült volna ilyen, vagy törekedtek volna arra, hogy valami ilyesmi megtörténjen, akkor nyilván tapasztalhatták volna, hogy az üzemi tanácsok létezése és jogosítványai semmilyen formában és mértékben nem korlátozzák, nem sértik a szakszervezetek jogosítványait, mi több, önök nyilván ugyanúgy tudják, mint mi, hogy a szakszervezetek legtöbb esetben részesei is az üzemi tanácsoknak, vagy fogalmazhatok fordítva is: az üzemi tanácsok a legtöbb esetben szakszervezeti tisztségviselőkből vagy delegáltakból állnak.
Nehezen tekinthető tehát munkavállaló-barátnak az üzemi tanácsi jogokat csorbító módosítási javaslat, mely megfosztja az üzemi tanácsot attól a lehetőségtől, hogy szakszervezeti képviselet hiányában a munkavállalók érdekében a munkáltatóval kollektív jellegű megállapodást köthessen. Nemigen érthető, hogy képviselőtársaim milyen alapon és miért beszélnek a kollektív alku lehetőségének vagy jelentőségének a megerősítéséről, amikor az ellenkezője az igaz, hisz a munkavállalók 5-10 százalékát képviselő szakszervezetek kapnának olyan privilégiumot és vennék el azt az üzemi tanácsoktól, amelyeket az adott munkahelyen mégiscsak a dolgozók összessége választ, és amelyek, mondom, a jogait nem sértik, csak adott esetben a kiváltságait. Érdemes lett volna megnézni, hogy ténylegesen milyen hatása volt.
A javaslat meg kívánja emelni a szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezményének a mértékét is. Erről csak annyit - s megint csak egy utalás arra, hogy milyen belülről és komolyan tisztelik önök a szociális partnereket és mennyire elkötelezettek az érdekegyeztetés intézménye mellett -, hogy a munka törvénykönyvében jelenleg szereplő hatályos mértékek 1995-ben - ismétlem, miniszter úr bizonyára emlékszik rá -, még az előző szocialista kormány idején az Érdekegyeztető Tanácsban a munkáltatók és a szakszervezetek közötti megállapodás eredményeképpen születtek és kerültek be a törvénybe. Ehhez képest most az érdekegyeztetést megkerülve, egyoldalúan, nyilvánvalóan kampányt segítő barátaik igényeit kielégítve, erővel fogják keresztülvinni - mondom, a korábban az Érdekegyeztető Tanácsban konszenzussal megszületett és kialakított mértékek ellenére - az akaratukat.
Az alkotmányossági aggályokról most ne is beszéljünk! Bernáth Ildikó képviselőtársunk utalt rá, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az ILO 1987-es és 1998-as egyezményei - a szakszervezeti szabadságról, illetve a szakszervezeti szabadság védelméről szóló egyezményekről van szó - nagyon világosan és egyértelműen tilalmazzák azt, hogy a szakszervezetek érdek-képviselői tevékenységük ellátása során a munkáltatótól függő helyzetbe kerüljenek. A hivatkozott egyezmények alapján az állami jogalkotásnak tehát kifejezetten tartózkodnia kell attól, hogy a munkáltatókat szakszervezeti tevékenység finanszírozására kényszerítsék. Itt a hangsúly a "kényszerítés" szón van, mert természetesen ma sincs megtiltva, és nem is kell megtiltani azt, hogy a munkáltatók és a szakszervezetek megállapodjanak egymással; egyébként a törvény erre kötelezi mind a munkáltatókat, mind az érdekképviseleteket, és a szakszervezeti tagnak magának is egyéni nyilatkozatot kell tennie. Tehát semmi akadálya nincs annak, sőt a kollektív tárgyalási pozíciókat és jogokat is erősíti, hogy a munkáltatók és a szakszervezetek - úgy, ahogy ezt illik - kollektív szerződésben megállapodást kössenek, adott esetben akár a szakszervezeti tagdíjlevonás mikéntjéről is. De törvényben kötelezően elmondani, ez bizony olyan függő helyzetet teremt, ami komoly alkotmányossági aggályokat kelt, és mondom, nemzetközi szerződéseket egyébként a magyar jogba beiktatott, hiszen az előző ciklus idején törvénnyel kihirdettük ezeket az egyezményeket.
(15.10)
Ugyancsak azt kell mondanom, hogy a szakszervezeti szervezkedésre vonatkozó nemzetközi elvekkel ellentétes az a javaslat is, mely a munkaidő-kedvezmények kötelező megváltására irányul, tehát arra, hogy ha a szakszervezeti tisztségviselők nem használják ki a számukra biztosított munkaidő-kedvezményt, akkor azt fizessék ki a munkáltatók, ráadásul úgy, hogy ezt egy egyoldalú nyilatkozattal a szakszervezet kéri, a munkáltatónak pedig ki kell fizetni.
Meggyőződésem az - és ez a nemzetközi tapasztalat is, nem nagyon találnak, sőt sehol nem találnak Európában mást -, hogy ilyen kötelezettségek kizárólag megállapodásos, szerződéses alapon, kollektív szerződésben szabályozhatók, rögzíthetők. Teljességgel ismeretlen a törvényi kötelezés a nemzetközi és ezen belül az európai gyakorlatban is.
A fel nem használt munkaidő-kedvezmény kötelező pénzbeni megváltása egyébként kifejezetten ellentétes magának az intézménynek a céljával, hiszen a munkaidő-kedvezmény rendeltetése az, hogy a tisztségviselők szervezeti tevékenységet folytathassanak, mentesüljenek a munkavégzési kötelezettség alól, ott járhassanak az emberek között, beszélhessenek, kapcsolatot tarthassanak velük, és nem az, hogy a szakszervezeti tisztségviselők külön jövedelemhez jussanak.
Tisztelt Ház! Az előző ciklusban gyakrabban tapasztalhattuk azt, hogy a szakmai szempontokat teljes mértékben félretéve, nem ritkán hisztérikusan reagáltak a Szocialista Párt, illetve a szakszervezetek politikusai a munka törvénykönyvével kapcsolatos kérdésekre. Sok esetben itt is a már más területen sikerrel alkalmazott technikát hívták segítségül: nem létező problémákat kreáltak, és ezekkel riogatták az embereket.
Már a választási kampányban kijelentették: visszaadják az elvett heti két pihenőnapot, és megvédik a munkavállalók vasárnapját. Sajátos módon annak valóságát, hogy a vádak igazak-e, szakmai érvekkel sohasem bizonyították, de az is érdekes, hogy az eltelt közel egy év alatt félelmeik, rémképeik beigazolódtak-e vagy sem, sem a Szocialista Párt, sem a szakszervezetek nem vizsgálták, vagy ha igen, erről mélyen hallgattak. Ha ugyanis igaz lett volna az, amit állítottak, tehát az előző kormány alatt valóban elvették volna a dolgozóktól a vasárnapot, az elmúlt időszakban tucatnyi, a munkavállalók érdekeit védő szakszervezeti demonstráció szemtanúi lehettünk volna. Vélhetően foglalkozott volna vele a magyar sajtó, hiszen annak idején, a törvényjavaslat parlamenti vitája során igen nagy teret szentelt a témának, és azt nyilván önök sem állítják, hogy érzéketlen lett volna a szakszervezetek és a Szocialista Párt érvei iránt.
De miért is nem történt meg mindez? Azért, mert önöknek is szembesülniük kellett az igazsággal: a törvény tavalyi módosítása nemhogy elvett volna, hanem további garanciákat adott a munkavállalóknak. De az MSZP-nek sikerült olyan helyzetbe manővereznie magát, hogy most már nincs visszaút; a törvényt mindenképpen módosítania kell, harcolni kell a fantommal, meg kell oldani és le kell győzni a nem létező problémát, majd elégedetten hátradőlni. Mit mondjak, mindez még akár rendben is lehetne, ha az előterjesztett javaslat a minimális szakmai követelményeknek és az előterjesztők által elérni kívánt szándéknak megfelelne.
Az általános vitára való alkalmasságról szóló bizottsági vita során ugyanis az is kiderült, hogy az előterjesztő képviselők szándéka nem arra irányul, amit a leírt szöveg tartalmaz. Azt ugyanis - és ez a vita során világossá vált - senki nem kívánja, hogy a magyar gazdaság a munkajogi szabályok ésszerűtlen, az európai gyakorlattól teljesen eltérő megfogalmazása miatt kerüljön versenyképtelen helyzetbe. A javaslat jelenlegi szövege ugyanis kategorikusan megtiltja például a több műszakos munkarendben dolgozó munkavállalók számára a vasárnapi munkavégzést, ami ezeket a vállalkozásokat lehetetlen helyzetbe hozza, munkahelyeket veszélyeztet, úgyhogy feltehetőleg itt egy félreértésről van szó. Ha eltökéltek ennek a törvénynek a megszavazásában, akkor bízom benne, hogy ez esetben még módosító indítványokkal a részletes vita során lehet ezt módosítani.
Egyébként a törvényt alkalmatlannak tartjuk a vitára, ezért nem is kívánjuk megszavazni, és nem is fogunk módosító indítványokat beterjeszteni, ellenben olyan irányú határozati javaslattal fordulnánk a parlamenthez, mely felkéri a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztert, hogy egyeztessen a 19 képviselővel, a szociális partnerekkel, a szakmával (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és utána, ha visszajön a parlament elé, bizonyára fogunk benne találni olyan pontokat, melyeket jó szívvel támogathatunk, és akár majd meg is szavazhatunk.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
