GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm. Elnök Úr! Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy akkor, amikor a munka törvénykönyve módosításáról beszélünk, olyan fajsúlyú és súlyos kérdésekről beszélünk, amelyek persze nemcsak a per pillanat, hanem egy hosszú folyamat időszakában érettek, és amelyek az elkövetkezendő időszakban is tovább érnek.
Akkor, amikor mi tizenkilencen önálló indítványt nyújtottunk be, nem tettünk mást, mint az egy esztendővel ezelőtt hozott torz intézkedések helyreállítását szorgalmazzuk. Nekünk az a kötelességünk, hogy a választók felé tett ígéreteinket teljesítsük, és ne az önök elvárásainak próbáljunk megfelelni.
Ha megengedik, egy picit visszatekintek az elmúlt négy év időszakára, ami a munka törvénykönyvével párhuzamba is állítható; majd meg is vonom ezt a párhuzamot. Az elmúlt négy esztendőben, amikor Magyarország abba a szerencsés helyzetbe került, hogy gazdasága felfelé ívelt - 2000-ben a felső inflexiós pontját érte el, majd most újra visszazuhant a '97-es állapotába, 2,9 százalékos mértékű gazdasági növekedést produkálva az első negyedévben -, ebben az időszakban a munkavállalókat 1-1,2-1,3 százalékpontos bérnövekedés érintette meg; akkor, amikor a gazdaság növekedési mértéke 4-6 százalékpont között mozgott.
Hogy kapcsolódik ez a munka törvénykönyvéhez? Hát úgy, kedves képviselőtársaim, mi azt hisszük és úgy gondoljuk, hogy olyan lépéseket kell foganatosítani a munka világában, amelyek a munka teljesítményével párhuzamosak, azt elismerik; olyanokat, amelyek azzal szinkronban vannak, vagy adott időszakban akár felül is múlják azt. Ezek a képviselői indítványok nem másról szólnak, mint azoknak az intézkedéseknek a visszafelé forgatásáról, amelyek gyakorlatilag csorbították a munkavállalóknak azokat a lehetőségeit, hogy tisztes módon kiegészítő jövedelmekhez juthassanak hozzá.
Csak néhány példát említenék, és azt szeretném megalapozni, hogy miért nem a szakszervezetekről szól ez a történet. Azért nem a szakszervezetekről szól, mert amikor a székhelyek, telephelyek megváltoztatásával kapcsolatosan azt fogalmazza meg ez a képviselői indítvány, hogy természetszerűleg csak úgy és olyan formában történhessen meg ez, ha egyezség, megegyezés születik a munkavállaló és a munkaadó között; vagy éppen ha az áthelyezés kérdéskörét, az átirányítás, a helyettesítési díj kérdéskörét, a kirendelés kérdéskörét érintjük, akkor, azt hiszem, ez sehol nem a szakszervezeteket érinti, hanem minden egyes pontjában a munkavállalót.
Szeretném ezt megerősíteni azzal is, hogy ha valaki belföldi kiküldetésben vesz részt, és a munkaidején túlnyúlik a belföldi kiküldetése, akkor ez a törvénymódosítási javaslat arról szól, hogy a munkaidőn túli időtartam kerüljön elismerésre, ne úgy, mint ahogy eddig zajlott, hogy igazából számításba vételre sem kerül.
De ugyanígy beszélhetnénk az éjszakai munkavégzésről, a délutáni műszakról, arról, amelyek vonatkozásában ha bele-belecsúszott a munkavállaló, a két órát meg nem haladó időtartamok nem kerültek elismerésre. Mi úgy gondoljuk, hogy ha valaki munkatevékenységet folytat, dolgozik, akkor annak ellenértéke is kell hogy legyen.
Talán nem kell tovább fejtegetnem azt a részét, amit meg szerettem volna alapozni, hogy ez a törvénymódosítási indítvány miért nem másokról, mint a munkavállalókról szól. Hozzá kell tennem azt is, hogy törekvéseink fókuszában, középpontjában alapvetően az áll, hogy egy olyan egyensúlyt hívjunk életre, amely megítélésünk szerint ma a munkaadók és a munkavállalók között nem áll fenn. Szeretnénk, ha a munkavállalói jogok erősödnének, és mindezek mellett a párbeszéd és az együttműködés rendszere kialakulna, a kialakulást követően pedig tovább erősödne.
Úgy gondoljuk, hogy ehhez viszont már partnerek kellenek. Itt lehet visszatérni a szakszervezetekre, hiszen a szakszervezetek nem mást tesznek, mint a munkavállalók érdekeinek képviseletében lépnek fel. Tehát ahhoz, hogy párbeszéd és együttműködés alakuljon ki, kell a szakszervezet, és a partneri viszonyok alapjait így lehet megteremteni. Hozzáteszem azt is, Sümeghy úr említett itt egy 4,5 milliós számot, ma Magyarországon 3,9 millió egyébként azoknak a száma, akik a munka világában vannak. Azt is hozzáteszem, hogy az öt fő feletti vállalkozások keretei között, a versenyszférában közel kétmillió fő a foglalkoztatott.
Tehát nem csekély az a felület, akiket megérint az a törvénymódosítási javaslat, amelyről itt beszélünk. Persze nem lehet itt lezárni, hiszen nem erről az 1,9-2 millió emberről szól, hanem azokról, a munka világához majdan csatlakozni kívánkozókról is, terveink szerint ebben a ciklusban arról a 300-400 ezer emberről, akiket a kormányprogramon keresztül is megpróbáltunk megérinteni.
Ha a munka világában rendezett viszonyok alakulnak ki, mindenki, aki ma kívül van a munkaerőpiacon, törekszik a munkaerőpiac irányába.
(16.20)
Azt gondolom, hogy ha a munka világában rendezett viszonyok alakulnak ki, akkor mindenki, aki ma a munkaerőpiacon kívül van, törekszik a munkaerőpiac irányába. Azt gondolom, ha rendezettek ezek a viszonyok, akkor az a helyzet is előáll, hogy a munkaadók sem tolják a feketefoglalkoztatás irányába a munkavállalókat, de nem igyekeznek a munkavállalók sem e tekintetben, hiszen az ő érdekeik is azt szolgálják, hogy legitim módon bent legyenek a legitimizált munkavállalói keretek között.
Tehát mit kívánunk mi tenni? Azt a megbontott egyensúlyt kívánjuk helyreállítani, amely az elmúlt években bekövetkezett. Kiszámíthatóságot kívánunk teremteni mind a munkaadók, mind a munkavállalók számára. Szeretnénk megalapozni egy hosszú távú békét a munkaadók és a munkavállalók között, amely persze az előbbiekben említettekkel együtt jár, tehát párbeszédet és együttműködést alapoz meg.
A kiszolgáltatottságnak a minimalizálására törekszünk. Igen, ki kell jelentsem, ez nem másról szól, mint a munkavállalói jogoknak az erősítéséről; erről szól. És hogyan akarjuk ezt megvalósítani? Úgy, hogy nem beszélni kívánunk a család fontosságáról, hanem a családot a fókuszba akarjuk helyezni, a középpontba.
Azt mondjuk, és azt valljuk, hogy minden, ami együvé tartozó, annak bizonyos időközönként együtt is kell lennie, hiszen akkor működik. A család berkein belül a vasárnap léte ezért fontos. A munka törvénykönyve mai állapotában - Őry úr biztos elolvasta, ismeri és tudja - a 124. § 1. pontja azt mondja ki szó szerint, hogy az adott munkahéten hetente két pihenőnap illeti meg a munkavállalót - itt van a pont, azt hiszem, Filló úr erről már említést tett -, a vasárnapot nem legitimizálja. A mi elgondolásunk szerint a vasárnapnak az ilyeténképpeni legitimizálása elengedhetetlen és szükségszerű.
Azt gondoljuk persze, hogy vannak olyan felületek, ahol nem lehet százszázalékos mértékben és minden vasárnapot ilyeténképpen szabaddá tenni. Vannak a munka jellegéből fakadó, a készenlétből, az idénymunkából, sok minden egyéb másból fakadó ilyen helyzetek, de azt gondoljuk, hogy az ezen helyzeteken kívüli esetekben, ha vasárnap munkát kell végezni, akkor ennek ellenszolgáltatással kell párosulnia: ellenszolgáltatással vagy 50 százalékos bérpótlékkal és pihenőidővel, vagy 100 százalékos bérpótlékkal. Ezek és ilyen típusú gondolatok fogalmazódnak meg az önálló képviselői indítványban.
Szeretném hozzátenni, hogy mindaz - sajnálom, hogy Balsai úr már nincs itt -, ami Balsai úr szájából elhangzott, az én számomra azért tűnik egy kicsit furcsának, ugyan nem ültem itt 1998-ban, de emlékképeim szerint akkor egyéni képviselői indítványokkal, javaslatokkal zúzták szét a társadalombiztosítás rendszerét. Az emlékképeket majd fel kell frissíteni, hogy nekem vagy neki van-e igaza.
Szeretném azt is megjegyezni, hogy a fantomok harca, amelyről Őry úr beszélt, viszont vissza kell hogy nyúljon az elmúlt évek időszakára. Vissza kell hogy nyúljon, és párosulnia kell azzal a gondolkodással és azzal a cselekvéssel, ahogyan Magyarország berkein belül az érdekegyeztetés mechanizmusrendszere működött.
És ha ezekkel szembetaláljuk magunkat, akkor talán a konszenzus alapját is könnyebben meg tudjuk találni, akkor talán építő jellegű módosító indítványokkal lehet segíteni azt, hogy a munka világát érintően a munkavállalók számára minél hasznosabb és a munkaadókat sem kiszolgáltatott helyzetbe hozó törvényjavaslatot, illetve törvényt lehessen szülni.
Ennek a reményében fejezem be gondolataimat, hiszen a tízperces időkeretem lejárt. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
