ELNÖK (dr. Szájer József)
ELNÖK (dr. Szájer József): Egy kis türelmet szeretnék kérni. (Rövid szünet.) Szerencsésebb, ha legközelebb az észrevételeket korábban megteszi. Egy kis türelmet szeretnék kérni éppen ezért. (Rövid szünet.) Köszönöm szépen.
Felteszem szavazásra, és később visszatérünk a 195. pontra. (Göndör István: Jó.)
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a tájékoztatóban felsorolt, a frakciók számára előzetesen kiadott, az előterjesztő által támogatott módosító javaslatok közül a 121., 122., 276., 277. pontokat.
Ezek elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 195 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a tájékoztatóban felsorolt, az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokat teszem fel szavazásra, a külön szavazásra kért javaslatok kivételével.
Megkérdezem, hogy a tisztelt Országgyűlés elfogadja-e az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokat az egyszerű többség szabályai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 196 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a tájékoztatóban felsorolt további módosító javaslatok határozathozatalára kerül sor.
A 9. pontban Tóth István a 6. § (1) bekezdését módosítaná. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 3 igen szavazattal, 193 ellenszavazattal nem fogadta el.
A 13. pontban Tóth István módosító javaslata 8. § (2) bekezdését érinti. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 2 igen szavazattal, 194 ellenszavazattal nem fogadta el.
A 14. pontban Kovács Zoltán a törvényjavaslatot új paragrafussal egészíti ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 1 igen szavazattal, 195 ellenszavazattal nem fogadta el.
A 21. pontban Szita Károly a törvényjavaslat 20. §-át új bekezdéssel egészíti ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot igen szavazat nélkül, 195 ellenszavazattal nem fogadta el.
A 27. pontban Kuzma László a 28. § (1) bekezdés a) pontját módosítja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot igen szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem fogadta el.
A 28., 409., 412., 414., 453., 455., 457., 459., 461., 463. pontokban Révész Máriusz és mások átcsoportosításokat javasolnak. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot igen szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem fogadta el.
A 37. és 38. pontokban két változat található a 28. § (9) bekezdésének módosítására, amelyet Harrach Péter és mások terjesztettek elő.
Először a 37. pontról határozunk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot igen szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem támogatta.
Most a 38. pontban Harrach Péter és mások javaslatát teszem fel szavazásra. A bizottságok ezt sem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot igen szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem támogatta.
A 45. pontban Kuzma László a törvényjavaslat 28. § (20) bekezdését egészítené ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem támogatta.
A 47. pontban Dobó László a 33. § (1) bekezdésének módosítását javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 195 ellenszavazattal nem támogatta.
A 48. pontban szintén Dobó László a 33. § (3) bekezdését módosítaná. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot igen szavazat nélkül, 195 ellenszavazattal nem támogatta.
Az 58., 364., 367., 384. és a 393. pontokban Veres János és Gulyás József a törvényjavaslat 42. § (1) bekezdése v) pontját módosító indítványt terjesztett elő. A javaslatot a bizottságok és az előterjesztő támogatja, de a Fidesz-frakció külön szavazást kért. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 190 igen szavazattal, 6 ellenszavazattal támogatta.
A 63. pontban Kovács Zoltán és Kontrát Károly a törvényjavaslat 42. § kiegészítésével a BM fejezetében előirányzatok túllépésének lehetőségét kívánja biztosítani. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot igen szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem fogadta el.
A 66. pontban Harrach Péter és mások módosító javaslatot terjesztettek elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 195 ellenszavazattal nem fogadta el.
A 73. és a 74. pontokban Font Sándor a törvényjavaslat 45. § kiegészítését kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 195 ellenszavazattal nem támogatja.
A 77-98. pontokban eltérő megoldások találhatók a törvényjavaslat 57. § (3) bekezdése módosítására.
Először Becsó Zsolt és Búsi Lajos javaslatát teszem fel szavazásra a 77. pont szerint. A javaslatot a foglalkoztatási és az idegenforgalmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 194 ellenszavazattal, 1 tartózkodással nem fogadta el.
Most Becsó Zsolt és Búsi Lajos javaslatát teszem fel szavazásra a 78. pont szerint. A foglalkoztatási és az idegenforgalmi bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem fogadta el.
Most Becsó Zsolt és Búsi Lajos javaslatát teszem fel szavazásra a 79. pont szerint. A foglalkoztatási és az idegenforgalmi bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 195 ellenszavazattal nem támogatja.
Most Becsó Zsolt és Búsi Lajos javaslatát teszem fel szavazásra a 80. pont szerint. A foglalkoztatási bizottság és az idegenforgalmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 193 nem szavazattal nem támogatta.
Most Becsó Zsolt és Búsi Lajos javaslatát a 81. pont szerint teszem fel szavazásra. A foglalkoztatási és az idegenforgalmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem támogatja.
Most a változatosság kedvéért Becsó Zsolt és Búsi Lajos javaslatát teszem fel szavazásra a 82. pont szerint. A foglalkoztatási és az idegenforgalmi bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 194 nem szavazattal nem fogadta el.
Most Becsó Zsolt és Búsi Lajos javaslatát teszem fel szavazásra a 83. pont szerint. A foglalkoztatási és az idegenforgalmi bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 nem szavazattal nem fogadta el.
Most Becsó Zsolt, Búsi Lajos javaslatát teszem fel szavazásra a 84. pont szerint. A foglalkoztatási és az idegenforgalmi bizottság igen, a többi nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem fogadta el.
Most Becsó Zsolt és Búsi Lajos javaslatát teszem fel szavazásra a 85. pont szerint. A foglalkoztatási és az idegenforgalmi bizottság igen, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem fogadta el.
Most Kékkői Zoltán javaslatát teszem fel szavazásra a 86. pont szerint. A javaslatot a foglalkoztatási és az idegenforgalmi bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem fogadta el.
Most Farkas Imre és mások javaslatát teszem fel szavazásra a 87. pont szerint. A javaslatot a foglalkoztatási, az idegenforgalmi, a gazdasági és az önkormányzati bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 1 támogató szavazattal, 194 ellenszavazattal és 1 tartózkodással nem fogadta el.
Most Márton Attila és mások javaslatát teszem fel szavazásra a 88. pont szerint. A foglalkoztatási, az idegenforgalmi, a területfejlesztési bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 nem szavazattal nem fogadta el.
Most Lenártek András és mások javaslatát teszem fel szavazásra a 89. pont szerint. A foglalkoztatási, az idegenforgalmi bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 195 ellenszavazattal nem fogadta el.
Lenártek András és mások javaslata következik a 90. pont szerint. A foglalkoztatási, az idegenforgalmi bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem fogadta el.
Most Wekler Ferenc javaslatát teszem fel szavazásra a 91. pont szerint.
A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot igen szavazat nélkül, 195 ellenszavazattal nem fogadta el.
Most Szabó György javaslatát teszem fel szavazásra a 93. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem fogadta el.
Most Szabó György javaslatát teszem fel szavazásra a 94. pont szerint. A költségvetési bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem fogadta el.
Boldvai László, Veres János javaslatát a 95. pont szerint... (Dr. Veres János: Visszavonjuk!) A módosító javaslatot visszavonják. (Derültség.)
Most Jauernik István és Farkas Imre javaslatát a 96. pont szerint teszem fel szavazásra. A költségvetési bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 183 igen szavazattal, 10 ellenszavazattal, 3 tartózkodással elfogadta.
A 98. pontban Becsó Zsolt és Lenártek András az 56. § (4) bekezdés a) pontját módosítják. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 1 támogató szavazattal, 195 ellenszavazattal nem fogadta el.
A 99. és a 100. pontban alternatíva található a támogatási keretek megállapításának szabályára.
Először Veres János és Boldvai László javaslatát teszem fel szavazásra a 99. pont szerint. A gazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 177 igen szavazattal, 15 nem szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta.
A 102. pontban Veres János, Boldvai László az 57. § (5) bekezdését módosítja. A javaslatot a gazdasági és a területfejlesztési bizottság igen, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem támogatja.
A 105. pontban Lenártek András és mások a törvényjavaslat 57. § (6) bekezdése módosítását kezdeményezik. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem fogadta el.
A 108. pontban Lenártek András, Ódor Ferenc az 57. § (7) bekezdés c) pontját módosítják. A területfejlesztési bizottság igen, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 195 ellenszavazattal nem fogadta el.
A 114. pontban Csáky András a törvényjavaslat 69. § (3) bekezdésének módosítását javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 1 támogató szavazattal, 195 ellenszavazattal nem fogadta el.
A 115. pontban Veres János a 69. § (6) bekezdés módosítását kezdeményezi. A javaslatot a bizottságok és az előterjesztő támogatják, de az MDF-frakció külön szavazást kért. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 190 igen szavazattal, 5 ellenszavazattal, 1 tartózkodással elfogadta.
A 126. és a 128. pontokban Szita Károly a 78. § (10) bekezdés módosítását javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 195 ellenszavazattal nem fogadta el.
A 131. pontban Kovács Zoltán és Kontrát Károly a 78. § (20) bekezdésében az államháztartási törvény 101. § (10) bekezdésének a módosítását javasolják. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 1 igen szavazattal, 194 nem ellenében nem fogadta el.
A 132. pontban Font Sándor a 78. § (21) bekezdésében az Áht. 108. § (5) bekezdésének az elhagyását javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem fogadta el.
A 133. pontban Magda Sándor és mások a törvényjavaslat 78. § (22) bekezdésében az Áht. 109/A. § (4) bekezdésének a módosítását kezdeményezik. A mezőgazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 3 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 135. pontban Font Sándor a törvényjavaslat 78. § (26) bekezdésében az Áht. 112. §-ának kiegészítését indítványozza. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem fogadta el.
A 139. pontban Kuncze Gábor és Szabó György a törvényjavaslat 80. § (1) bekezdésében az önkormányzati címzett és céltámogatásokat szabályozó törvény 1. § (1) bekezdésének b) pontját kívánják elhagyni. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 2 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 146. pontban Glattfelder Béla és mások a törvényjavaslat 81. §-ában módosítást indítványoznak. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem fogadta el.
A 147. pontban Pető Iván és mások a 82. § (1) bekezdését kívánják módosítani. A javaslatot a kulturális bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 193 igen szavazattal, 3 nem ellenében elfogadta.
A 148. pontban Varga Mihály a 82. § (2) bekezdését kívánja módosítani. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem fogadta el.
A 151. pontban Nagy Kálmán a törvényjavaslat 83. § (6) bekezdésében a költségvetési törvény módosítását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 1 igen szavazattal, 195 nem ellenében nem fogadta el.
A 157-172. pontokban a törvényjavaslat 85. § (12) bekezdésének módosításai találhatók. Ezek az indítványok a mellékletben lévő felsorolás egészét, illetőleg különböző részeit kívánják elhagyni.
Először Dobó László és Font Sándor javaslatát teszem fel szavazásra a 157. és a 174. pontok szerint. Felhívom figyelmüket, hogy a javaslat elfogadása kizárja a 175. és a 176. pontokat. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem fogadta el.
Most Parragh Dénes javaslatát teszem fel szavazásra a 158. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 193 ellenszavazattal nem fogadta el.
Most Stolár Mihály és mások javaslatát teszem fel szavazásra a 159. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem fogadta el.
Most Papcsák Ferenc javaslatát teszem fel szavazásra a 160. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem fogadta el.
Most Hargitai János és mások javaslatát teszem fel szavazásra a 161. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 195 ellenszavazattal nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Most Bóka István javaslatát teszem fel szavazásra a 162. pont szerint. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 195 ellenszavazattal nem fogadta el.
Most Herbály Imre és mások javaslatát teszem fel szavazásra a 163. pont szerint. A költségvetési és a mezőgazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 1 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most Glattfelder Béla és mások javaslatát teszem fel szavazásra a 164. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 195 ellenszavazattal nem fogadta el.
Most Horváth Balázs javaslatát teszem fel szavazásra a 165. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 1 igen szavazattal, 195 nem ellenében nem támogatja.
Most Pánczél Károly és Tóth Ferenc javaslatát teszem fel szavazásra a 166. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 1 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most Pánczél Károly és mások javaslatát teszem fel szavazásra a 167. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 195 ellenszavazattal, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most Hörcsik Richárd javaslatát teszem fel szavazásra a 168. pont szerint. A mezőgazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 193 ellenszavazattal nem fogadta el.
Most Glattfelder Béla és mások javaslatát teszem fel szavazásra a 169. pont szerint. A mezőgazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem fogadta el.
Most Ivanics István javaslata következik a 170. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem fogadta el.
Szabados Tamás javaslata következik a 171. pont szerint. A költségvetési és az oktatási bizottság igen, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 10 igen szavazattal, 185 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Gőgös Zoltán és Nagy Jenő javaslata következik a 172. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 185 igen szavazattal, 9 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett elfogadta.
A 175. és a 176. pontokban alternatíva található a törvényjavaslat 85. § (13) bekezdésében a privatizációs törvény mellékletének módosítására.
Először a költségvetési bizottság javaslatát teszem fel szavazásra a 176. pont szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 189 igen szavazattal, 5 nem ellenében és 2 tartózkodás mellett elfogadta.
A 180., a 189., a 190. és a 1125. pontokban Kuncze Gábor és Orosz Sándor javasol módosítást. A javaslatot a gazdasági és a környezetvédelmi bizottság igen, a többi bizottság nem támogatja.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 3 igen szavazattal, 181 nem ellenében és 12 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 186. pontban Pap János terjesztett elő módosítást. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 1 támogató szavazattal, 195 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Miután a főtitkári tájékoztató helyesen tartalmazta valamennyi kétharmados indítvány felsorolását, ezért fel kell hogy tegyem ezt is szavazásra: a 195. pontban a költségvetési bizottság a törvényjavaslat 89. § (5) bekezdésében a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény 79. § (3) bekezdés szövegpontosítását kezdeményezi. Felhívom figyelmüket, hogy erről az indítványról tévedésből, illetőleg az imént említett okból nem szavaztunk. Ezért most erről kétharmados szabály szerint szavazni kell.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 4 igen szavazattal, 183 nem ellenében és 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
De egyelőre még nem határozatképes az Országgyűlés, úgyhogy meg kell ismételni a szavazást. (Zaj.) Kérem képviselőtársaimat, hogy figyeljenek. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot igen szavazat nélkül, 194 nem ellenében és 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 197. és a 198. pontokban Halász János és Martonosi György módosítást terjesztett elő.
Először a 197. pontról határozunk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem fogadta el.
Halász János és Martonosi György javaslatát a 198. pont szerint teszem fel szavazásra. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 195 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Surján László a 201. pontban a törvényjavaslat 94. §-át módosítaná. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 195 ellenszavazattal nem fogadta el.
A 202. pontban Magda Sándor és mások indítványoztak módosítást. A mezőgazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 5 igen szavazattal, 191 ellenszavazattal nem támogatta.
Visszavont módosító indítványok következnek: a 203., a 204. és a 254. pont szerint. Ezeket előterjesztőik visszavonták.
A 206., a 220., a 224. és a 237. pontokban Deutsch Tamás és mások javasolnak módosítást. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 194 ellenszavazattal nem fogadta el.
A 215. és a 225. pontokban Gyapay Zoltán a törvényjavaslat 99. § (4) bekezdésében kiegészítést javasol. Ennek alternatívája található a 222. pontban.
Először a 215. és a 225. pontok szerint szavazunk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatokat támogató szavazat nélkül, 195 ellenszavazattal és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most Jauernik István javaslata következik a 222. pont szerint. Az önkormányzati bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 2 igen szavazattal, 192 nem ellenében és 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 216. és a 242. pont módosításai következnek. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 ellenszavazattal nem támogatja, nem fogadta el.
A 221. pontban Jauernik István módosítása következik. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 1 támogató szavazattal, 191 nem ellenében és 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 236. pontban Lengyel Zoltán nyújtott be módosítást. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 196 nem szavazattal nem fogadta el.
A 246. és a 249. pontokban Veres János kezdeményez módosítást. Ennek alternatívája található a 245. és a 248. pontokban, amelyet a költségvetési bizottság terjesztett elő. Először erről határozunk. Az alkotmányügyi, az emberi jogi és a gazdasági bizottság támogatja, a szociális bizottság nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 192 nem szavazattal és 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Veres János javaslata következik a 246. és a 249. pont szerint. A bizottságok és az előterjesztő támogatja, de az MDF külön szavazást kért. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 192 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
A 255. pontban Kuncze Gábor és mások javasolják a törvényjavaslat 101. § (4) bekezdésének módosítását. A gazdasági és az oktatási bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 6 igen szavazattal, 181 nem ellenében, 9 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 258. pontban Révész Máriusz és mások a 101. § (4) bekezdés módosítását javasolják. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 1 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 264. és a 265. pontokban az előterjesztő a 264. pont szerintit visszavonta, itt alternatívák találhatók a másik javaslattal.
Most Pánczél Károly javaslatát teszem fel szavazásra a 265. pont szerint. Az oktatási bizottság igen, a többi bizottság nem támogatja.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 3 igen szavazattal, 193 nem ellenében nem fogadta el.
A 272. pontban a gazdasági bizottság a 102. § kiegészítését javasolja. A költségvetési bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 1 igen szavazattal, 194 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 280. pontban Vojnik Mária és Schvarcz Tibor a törvényjavaslat 103. §-a kiegészítését javasolják. Az egészségügyi bizottság igen, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot támogató szavazat nélkül, 195 ellenszavazattal, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 284. pontban az emberi jogi bizottság a 104. § (4) bekezdés módosítását javasolja. Ennek alternatívái találhatók a 285., 286. és 283. pontokban.
Először az emberi jogi bizottság javaslatáról határozunk a 284. pont szerint. Ez az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló törvény egyes rendelkezései módosítását érinti.
Bejelentem, hogy az MDF képviselőcsoport az indítványról név szerinti szavazást kért, amely a szokásos módon történik. Kérem a jegyzőket, hogy szíveskedjenek a neveket előolvasni, és kérem a képviselőket, hangosan, felállva adják le szavazatukat.
Megállapítom, hogy a Fidesz és a Magyar Demokrata Fórum képviselői közül senki sem vesz részt a szavazásban, ezért kérem a jegyzőket, hogy csak az MSZP és az SZDSZ képviselőinek a nevét olvassák fel, ezzel megtakarítunk egy kis időt. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(Nagy Nóra jegyző olvassa a képviselők névsorát, majd hangosan megismétli a képviselők állásfoglalását.)
Arató Gergely László: igen.
Dr. Avarkeszi Dezső: igen.
Dr. Csákabonyi Balázs: igen.
Dr. Csicsay Claudius Iván: igen.
Devánszkiné dr. Molnár Katalin: igen.
Dr. Fazakas Szabolcs: igen.
Fogarasiné Deák Valéria: igen.
Dr. Géczi József Alajos: igen.
Gy. Németh Erzsébet: igen.
Dr. Hankó Faragó Miklós: igen.
Dr. Juhászné Lévai Katalin: igen.
Dr. Kapolyi László: igen.
Kovácsné dr. Horváth Klára: igen.
Kósáné dr. Kovács Magda: igen.
Dr. Lamperth Mónika: igen.
Dr. Medgyessy Péter: igen.
Páva Zoltán: nincs jelen.
Dr. Schvarcz Tibor: igen.
Dr. Serfőző András: igen.
Simon Gábor (budapesti lista): igen.
Dr. Simon Gábor (Borsod-abaúj-Zemplén megyei lista): igen.
Dr. Suchman Tamás: nincs jelen.
Dr. Szájer József: nem szavaz.
Dr. Szent-Iványi István: igen.
Dr. Tittmann János: igen.
Vargáné Kerékgyártó Ildikó: igen.
Dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi: igen.
Dr. Világosi Gábor: igen.
Warvasovszky Tihamér: igen.