SZÁSZFALVI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlési Biztos Úr, kedves Munkatársa és tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság 2002. szeptember 25-én tartott ülésén tárgyalta meg a kisebbségi ombudsman 2001. évi tevékenységéről szóló beszámolót.
A beszámoló jól nyomon követhető, a megszokott módon jól szerkesztett, nagyon sok jól használható információt tartalmaz. Megítélésünk szerint a beszámoló feldolgozza, illetve érinti a kisebbségi ügyek szinte teljességét. Tartalmazza az évről évre visszatérő problémákat, a meglevő hiányosságokat, illetve az újonnan felmerülő gondokat is. Különösen lényegesnek tartottuk, tartjuk, hogy a beszámoló szinte kézikönyvként is használható minden érintettnek, hiszen megtalálhatók benne a kisebbségi jogok biztosának ajánlásai, szakmai álláspontjai, véleménye, a különböző törvényjavaslatokkal kapcsolatos jogi szakvéleményei, amelyek teljes terjedelemben nyomon követhetők. A 4. számú mellékletben jogi eligazítást is kapunk a kisebbségekre vonatkozó legfontosabb jogszabályokról.
Tisztelt Ház! A beszámoló részletesen foglalkozik a kisebbségek önazonossághoz, önkormányzáshoz való jogával, külön hangsúlyt fektetve a kisebbségi oktatás időszerű problémáinak kezelésére, feloldására, illetve amit szeretnék hangsúlyosan kiemelni, a kisebbségi nyelvi jogok helyzetére.
(16.00)
Az I. fejezet részletesen foglalkozik a 2002. évi választások miatt a kisebbségi önkormányzati rendszer dilemmáival és a kisebbségi törvény módosításának múltbéli kudarcával, a törvénymódosítás lehetséges irányaival. Megítélésünk szerint ombudsman úr tevékenységének és a beszámolónak egyik rendkívül fontos súlypontja ez a terület, a kisebbségi joganyag teljes felülvizsgálata, a kisebbségi törvény módosítása, a kisebbségi önkormányzati választások megváltoztatása, illetve a kisebbségek parlamenti képviseletének alkotmányos megteremtése.
Bár nem tartozik közvetlenül a tárgyhoz, illetve a beszámolóhoz, tisztelettel tájékoztatom az Országgyűlést, hogy az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság egy országgyűlési határozati javaslatot terjesztett a Ház elé, amelynek lényege, hogy adjunk határidőt, egy közös határidőt a kormányzatnak, illetve az Országgyűlésnek a kisebbségi joganyag felülvizsgálatára és az új törvénycsomag előterjesztésére. Egyébként ez az országgyűlési határozati javaslat azon a bizottsági ülésen fogalmazódott meg, amelyen éppen Kaltenbach Jenő országgyűlési biztos urat hallgattuk meg a 2002. évi kisebbségi önkormányzati választások tapasztalatairól.
A beszámoló átfogóan értékeli az úgynevezett gyűlöletbeszéd jelenségét, a kisebbségi biztos hangsúlyozza a közszereplők különös felelősségét, amire nézve az előző körben a vezérszónoklatokban is hallottunk, kiemelve azt, hogy ez a jelenség miért veszélyes a társadalom, a közösségek életére, hol és milyen keretekben húzódnak a szabad véleménynyilvánítás határai.
Tisztelt Ház! A beszámoló a jelentőségének megfelelő súllyal foglalkozik a közigazgatásban, a rendvédelmi és egyéb szerveknél észlelhető visszásságokkal. A diszkrimináció tipikus eseteit vizsgáló fejezetben olyan fontos kérdésekkel foglalkozik, mint a lakóhely szabad megválasztásához fűződő jog a gyermekjog tükrében, a gyermekek iskoláztatása, a büntetés-végrehajtással és a rendőrség munkájával kapcsolatos panaszok, a szociális biztonsághoz való joggal és a rendszeres szociális segélyezéssel kapcsolatos problémák, közalapítványi támogatások kérdése. A kisebbségi biztos az írott anyagban és a szóbeli kiegészítésében is kitért az elmúlt évi népszámlálás során feltárt visszásságokra.
Az V. fejezet az Országgyűlés szempontjából rendkívül fontos, hiszen ebben található meg a 2001. évi antidiszkriminációs konferencia anyaga, illetve a kisebbségi biztos jogszabály-módosításra vonatkozó észrevételei. Azt gondolom, hogy ez a rész rendkívül fontos tájékozódási pont lesz, lehet az Országgyűlés, illetve a képviselők számára a jövő évi törvényalkotási folyamatban, amely legalábbis információink szerint egy előzetes nyers koncepció elkészítésével megindult. Szeretnénk, ha ez minél hamarabb a bizottságunk előtt lehetne.
Bizottsági szóbeli kiegészítésében az országgyűlési biztos úr külön hangsúlyozta, a kisebbségi választójoggal kapcsolatos alkotmányos ellentmondásokra felhívta a figyelmünket, illetve újra középpontba állította az etnobiznisz jelenségének negatív következményeit. Sürgette az Országgyűlést, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságot, minden felelős tényezőt, hogy mielőbb történjenek határozott lépések a törvényi anomáliák kiküszöbölésére és felszámolására. Biztos úr szóbeli kiegészítésében utalást tett az úgynevezett összeférhetetlenségi kérdések újraszabályozására, a kisebbségi elnökök visszahívhatóságának problémájára, illetve az úgynevezett antidiszkriminációs jogi szabályozás hiányából fakadó negatív jelenségekre és az ebből fakadó feladatainkra.
Tisztelt Ház! A bizottsági ülésen megfogalmazódott az a vélemény is, hogy rendkívüli jelentősége van, lehet a negatív példák középpontba állítása mellett a pozitív példák bemutatásának, illetve felmutatásának, és azt gondolom, ez is hozzá kell hogy tartozzék a mi felelősségünkhöz.
Kedves Képviselőtársaim! Összegezve azt tudom mondani, hogy bizottságunk a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának munkáját és a 2001. évi beszámolóját eredményesnek, magas színvonalúnak ítéli meg. Mindezek alapján a bizottság egyhangúlag javasolja az Országgyűlésnek, hogy az országgyűlési határozatot és ezáltal a beszámolót fogadja el.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem