LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Mielőtt rátérek a jelentés értékelésére, szükségesnek tartom, hogy az MDF munkamódszeréről szóljak röviden. Egyrészt a képviselő kötelezettsége, hogy mind a három jelentést alaposan tanulmányozza, másrészt az MDF mögött van egy szakmai kollégium, amelynek nagyon szükséges az értékelése, és van egy frakcióegyeztetés is. Mindezek összegzése után születnek a bíráló és az értékelő gondolatok, amelyeket itt megfogalmaz a frakció nevében az erre megkért, felkért képviselő.
(17.30)
Miért mondom ezt el bevezetőben? Azért, mert a kisebbségi jogok országgyűlési biztosának reagálása erősen meglepett. Arra kérem, hogy ne csak a kisebbségek jogai érdekében, de a kisebbségi vélemények elviselésében is tanúsítson nagyobb türelmet. Ugyanis Kaltenbach országgyűlési biztos úr néhány feltételezése erősen bántó volt. Stílusvitánk van, a jelentés szerkezetével van vitánk, és folytathatnám a sort. Én csak arra kérem illő tisztelettel és megértéssel, hogy tanulmányozza a másik két jelentést is. Egyértelmű lesz, hogy tulajdonképpen tavaly is, az idén is mit kérek számon - úgy látszik, hiábavalóan. Ugyanis - és itt rátérek az adatvédelmi biztos jelentésének értékelésére - ennek a beszámolónak rendkívül nagy erénye, hogy hasonlóan az állampolgári jogok országgyűlési biztosának a 2001. évi tevékenységéről készült beszámolójához, konkrét eseteket és az ilyen esetekkel kapcsolatban meghozott konkrét döntéseket tartalmaz. Az ügyek száma az előző évhez viszonyítva csökkent, feltehetően az adatvédelmi biztos tisztségének több hónapon át tartó betöltetlensége miatt - erről szó is volt itt már a Házban is.
A vizsgált panaszok közel feléről kiderült, hogy indokolatlanok, azaz ezt meg lehet fordítani, a panaszbeadványok több mint fele indokolt panasz volt. A korábbi években úgy tűnt, hogy csökken az államigazgatási és önkormányzati szervekkel kapcsolatos panaszok aránya, és ezzel egyidejűleg növekszik a magáncégekkel, a reklámügynökségekkel szembeni panaszoké, de ez a tendencia 2001-ben megtört. Ebben a tendenciaváltásban szerepet játszott a kötetben alaposan elemzett 2001. évi népszámlálás, azaz a népszámlálással kapcsolatos panaszok megnövekedése. Egy adatvédelmi biztos beszámolója értelemszerűen elfogult, és csupán a személyes adatok védelmének a szemszögéből elemzi az adatgyűjtéseket, de nekünk az is kötelezettségünk, hogy nagyobb távlatokból értelmezzük az adatgyűjtés, az adattárolás és az adatfelhasználás folyamatát. Akár azt is fel kellene vetnünk, hogy egyes esetekben van-e értelme az adatgyűjtésnek, ha az adatfelhasználás lehetőségeit az anonimitás és a rövid határidőn belüli adatmegsemmisítés kötelezettsége ésszerűtlenül korlátozza. Úgy tűnik, hogy sok panaszos nagyon ellenségesen szemléli az adatgyűjtéseket, miközben igényt tart arra, hogy javuljon a lakókörnyezetében a közművesítettség, a tömegközlekedés helyzete, nőjön a munkahelyek száma, nyíljanak új oktatási intézmények vagy kereskedelmi elárusítóhelyek. Mindezeket a fejlesztési döntéseket nem lehet meghozni az ott élők lélekszámának, korösszetételének, foglalkoztatottságának, képzettségének, jövedelmi helyzetének az ismerete nélkül, és az állami támogatások is csak az ilyen statisztikák ismeretén alapulhatnak.
Több ismerősöm kimaradt a tavalyi népszámlálásból, ami nem csoda, mert nem lehet nevek és lakcímek nélkül ellenőrizni azt, hogy jártak-e bizonyos lakóházakban az összeírók vagy nem jártak. Vajon érdemes-e megkövetelni az anonimitást azoktól, akik csupán az életkorukat, foglalkozásukat, családi állapotukat, lakásuk minőségi jellemzőit diktálják be az összeíróknak? Nincs-e túldimenzionálva a névtelenség, az anonimitás, mint valami állítólagos emberi jogi vívmány? Ugyan mi sérelem érheti az amúgy is köztudott adataikat bediktáló embereket? A vallásra és anyanyelvre vonatkozó adatokat egy külön anonim betétlap formájában is meg lehetett volna kérdezni a demográfiai, képzettségi és foglalkoztatottsági adatok sérelme nélkül. Szembe kellene tehát azzal is nézni, hogy nem sérülnek-e jobban a közösség érdekei, ha a lakosságra vonatkozó adatokat ellenőrizhetetlenül gyűjtik, az anonimitás miatt nem tudják javítani vagy kiegészíteni, s a gyűjtött adatokat túl hamar meg kell semmisíteni? A beszámolónak, a jelentésnek a népszámlálásra vonatkozó fejezeténél éreztem leginkább, hogy az adatvédelem olykor szinte öncéllá vált, és nem az az elv vezérelte, hogy a társadalom tükröt tartson önmaga elé, s legalább tízévente megismerje önmagát.
Sokan kérdezik, hogy volt-e értelme az anyanyelvre, nemzetiségre, vallásra vonatkozó kérdésnek. A kisebbségi szervezetek ugyanis annak ellenére, hogy mindenki által tudottan anonim volt a népszámlálás, nem fogadják el az eredményeket, és bizonyos kisebbségek vezetői ötször, tízszer annyi lélekszámú csoport képviselőinek tekintik magukat, mint amennyi bevallás született. A kisegyházak és szekták a népszámlálási eredményektől függetlenített, azaz a létszámarányukat öt-, tízszeresen is meghaladó költségvetési támogatásra tartanak igényt. Nos, éppen az ilyen megnyilatkozások és magatartásformák miatt mondhatjuk, hogy igenis volt értelme az anyanyelvre, nemzetiségre, vallásra vonatkozó kérdéseknek, mert az eredmények gátat szabtak a nagyotmondásoknak, a blöffnek, a korábban parttalan követeléseknek.
Itt kell megjegyeznem, hogy a vallási statisztikai adatgyűjtéseket kifogásoló támadások egyik indoka mindmáig az, hogy a népszámlálás idején az állampolgárokat nem világosították fel arról, hogy bevallásuk egyben költségvetési támogatások megállapításának az alapja is lesz. Az állami statisztikára különösen veszélyes ez a szélsőséges, még parlamentben is megfogalmazott vélemény, mert elfogadása esetén szinte semmire sem lehetne felhasználni a népszámlálási vagy más hivatalos statisztikai adatokat. Az ilyen abszurd vélemény szerint külön meg kellene kérdezni például egy életkorát bevalló embert, hozzájárul-e ahhoz, hogy bevallása alapot szolgáltasson az adott településnek az időskorú lakosság száma alapján meghatározott költségvetési támogatáshoz. Meg kellene kérdezni a munkanélküliségüket bevalló személyeket, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy bevallásuk alapot szolgáltasson településük válság sújtotta övezetbe való besorolásához. Meg kellene kérdezni a lakáskörülményükről nyilatkozókat, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy lakáskörülményeik ismeretében állítsák össze a lakáshitelek állami támogatásának mértékét. Az ilyen abszurd vélemény szerint minden új kormányzati célra külön adatfelvételt kellene szervezni, mert az újonnan felmerült célok szükségességéről még nem tájékoztathatták a korábban megkérdezetteket, azaz hiába vannak meg a szükséges adatok, ha azokat nem lehetne felhasználni, mert azokat még más célokból gyűjtötték. Nos, az ilyen végletes véleményektől el kellene határolódni az adatvédelmi biztosnak, különben értelmetlenné válnak a statisztikai adatgyűjtések.
Hangsúlyozom tehát, hogy az elmúlt hetekben nem csupán a vallási hovatartozásról bevallott adatok felhasználhatóságáról vitatkozott a tisztelt Ház, hanem általános értelemben arról is vitatkozott, hogy lehet-e eredendően foglalkoztatáspolitikai célból begyűjtött munkanélküliségi adatokat szociális támogatási célok kialakítására felhasználni, vagy lehet-e demográfiai célokból begyűjtött adatokat adópolitikai célokra igénybe venni. Ebben a kérdésben véleményem szerint az adatvédelmi biztos előbb-utóbb nem kerülheti meg az elvi állásfoglalást, amivel véleményem szerint adós ez a jelentés.
Tisztelt Ház! Annak ellenére, hogy 2001-ben a panaszokon belül csökkent a magángazdálkodói szféra adatkezelését kritizáló beadványok száma, a csökkenés a jelentés szerint nem a személyes adatok kezelésének a javulása miatt következett be. A magánszféra vállalkozásai változatlanul lazán kezelik az adatvédelmi jogszabályok betartását. A korábbi években megnevezett jogszabálysértő mobiltelefon-szolgáltatók, adósságbehajtó cégek, személyzeti tanácsadók, kábeltelevíziós társaságok, internetszolgáltatók mellett új szereplők az adatvédelem megsértői között a munkaerő-közvetítő magántársaságok, a bérszámfejtő cégek, az energetikai, infrastrukturális szolgáltatást nyújtó multinacionális cégek és biztosítótársaságok. Nagyon lényegesnek érzem a beszámoló ama megállapítását, hogy a külföldi anyacégek, amikor bekérik az itteni alkalmazottaik személyi adatait, szinte általánosan megsértik azt a jogszabályt, hogy - idézem önöktől - "személyes adat az országból külföldi adatkezelő részére csak akkor továbbítható, ha az érintett ahhoz hozzájárult." Nem gazdasági okokból, hanem például bűnüldözési céllal természetesen az érintettek hozzájárulása nélkül is juttatható külföldre személyes adat, de ez a vállalkozások szféráján kívül álló adatkezelési terület.
Tisztelt Ház! Összegzem a Magyar Demokrata Fórum véleményét. Ez a beszámoló jó, általános vitára alkalmas, elfogadását ajánlom, és megköszönöm önnek, munkatársainak, elődjének kiváló munkáját. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
(17.40)
