TÓTH ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

TÓTH ISTVÁN
TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy hiszem, nem csalódtunk, amikor arra tippeltünk, hogy Kis Zoltán államtitkár úr az előző kormánynak fog hibákat fölróni. Ezt megszoktuk minden kormánypárti képviselőtől és kormánytagtól, de ettől függetlenül ez a törvény azért az életben igen komoly viták tárgya volt. Ugyanakkor nem hiszem, hogy az agrár-környezetvédelmi program által nyújtható támogatások erre a területre konvertálhatók, mert ezek az ex lege területek zömében gazdálkodásra nem alkalmas területek. Ahogy előttem szóló képviselőtársaim is mondják, lápok, nádas, mocsaras, egyéb olyan területek, amely élőhelynek kiváló, de gazdálkodásra nem, mert ahhoz át kell alakítani, azaz vagy lecsapolni, vagy föltölteni, valamit kell vele csinálni. Ez a lényege, hogy ezért legyen megvédve, és ezért kell a területre kirótt és földhivatalnál bejegyzett határozatra kártalanítással élni, mert egyébként ki akarnak bújni az emberek. Sajnos a gyakorlat ez, mert neki többet ér, ha lecsapolja, mert ráépít egy akármilyen épületet, vagy többet ér, ha láp helyett halastavat készít, és intenzív halászattal vagy horgászattal neki pénzforgalma van. Ki fognak találni különböző módozatokat arra, hogy évről évre ezt a kártalanítást megszerezzék. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Nem rossz értelmű dolog, de mégiscsak egy feneketlen kútba lehet ezzel ugrani.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem