BURÁNY SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter: Köszönöm a szót. Kedves Képviselőtársam! Eddig 2,3 milliárd forintot fordítottunk vissza nem térítendő támogatás formájában ilyen pályázatokon munkahelyteremtésre. Tekintettel arra, hogy kezdeményezésemre a Munkaerő-piaci Alap irányító testülete a további keretösszeget megemelte 2 milliárd forinttal, a pénzmaradvánnyal együtt közel 2,7 milliárd forint áll rendelkezésre az év hátralevő részében, így összesen 5 milliárd forintot fogunk ebben az évben ilyen munkahelyteremtő pályázatokra fordítani. Eddig is és a későbbiekben is kiemelt szempont a pályázatok elbírálása során, hogy a kedvezőtlen helyzetű térségek településein működő cégeket, vállalkozásokat, induló vállalkozásokat támogassuk.
Szeretném tájékoztatni a képviselő urat, hogy ezenkívül a hét leghátrányosabb helyzetű megye részére további 700 millió forintot tudunk biztosítani munkahelyteremtő pályázatok kiírására.
Kérem tájékoztatásom szíves tudomásulvételét. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem