ELNÖK (dr. Szili Katalin)
ELNÖK (dr. Szili Katalin)
ELNÖK (dr. Szili Katalin): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Emlékezők! Tisztelt Képviselőtársaim! Negyvenöt éve annak, hogy a XX. századi magyar történelem egyik legtisztább erkölcsű magyar politikusa, 1956 hőse, Nagy Imre életét adta eszméjéért. A történelem egyik tragikus fintora, hogy a halálos ítéletet saját elvtársai mondták ki rá. Hóhérai azzal indokolták a testvérgyilkosságot, hogy Nagy Imre elárulta közös ügyüket. Pedig Nagy Imre nem volt áruló - miniszterelnöki esküjéhez, erkölcsi és politikai elveihez haláláig hűséges maradt. Mindezt nem bocsáthatták meg neki. Száműzetésében, majd a börtönben is saját árulásukra emlékeztette bíráit és hóhérait, ezért testével együtt szellemét és emlékét is megpróbálták eltüntetni - nem sikerülhetett. Éppen 14 éve annak, hogy a rendszerváltás legfelemelőbb napján a Hősök terén több százezer ember tisztelgett a felravatalozott egykori miniszterelnök és társai emléke előtt. Valódi katarzis volt 1989. június 16-a: egy nemzet, egy társadalom megrendülésének és ébredésének történelmi pillanata.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Emlékezők! Nagy Imre emléke tudatosíthatja, hogy a Kádár-rendszer, konszolidációjával, kompromisszumaival, kényszerű reformjaival, sajátos komfortosságával együtt, bűnben született. Éppen ezért Nagy Imre meggyilkolásának, mártíromságának emléke valódi politikai és társadalmi kiegyezésre, újratemetésre nyújtott lehetőséget, s arra a rendszerváltás előtt nem kerülhetett sor.
Tisztelt Képviselőtársaim! A harmadik Magyar Köztársaság kikiáltása azonban eddig mégse jelentett Nagy Imre számára igazi történelmi elégtételt. A rendszerváltás során alakját, 1956 forradalmát sokszor olyanok próbálták meg kisajátítani, akikhez életpályája alapján vajmi kevés fűzte. Míg gyilkosai annak idején a demokrácia és a függetlenség hitvallását felejtették ki hagyatékából, addig mai értelmezői megengedhetetlen módon zárójelbe teszik Nagy Imre életének meghatározó politikai vonását, szelíd, ám megtörhetetlen baloldaliságát. Más szóval, de keményen fogalmazva: egykor saját elvtársai, a rendszerváltást követően pedig eszmei ellenfelei próbáltak meg életművéből tetszés szerint válogatni.
Emlékeinkben Nagy Imre életútja, amely a tragikus vég felől nyerte el értelmét, nem egyenletes. A moszkvai kommunista emigráns, a földosztó miniszter, az emberibb országot építeni szándékozó miniszterelnök mellett elsősorban nemzeti politikussá lett reformerként és erkölcsi tartását őrző, mártíromságot szenvedett személyiségként őrzi őt emlékezetünk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Honfitársaim! Emlékezők! Az 1956-os forradalomhoz a legnagyobb utat épp a forradalom miniszterelnöke, Nagy Imre tette meg. Különösen fontos, szimbolikus jelentősége volt annak, hogy a kormány élén egy olyan személyiség állt, aki ugyan az előző rendszerből emelkedett ki, s akinek a megnyilvánulásait kétértelműségek is terhelték, de aki végül is minden kétséget kizáróan a nép és a nemzet oldalát választotta korábbi, kommunista pártelkötelezettsége helyett. Ezt a választását, élete árán is, hűségesen megtartotta.
Erkölcsi példája ma is megkerülhetetlen. Hűsége, önzetlensége, önfeláldozása az aktuális politikai hasznot kergető világunkban nem válhat anakronizmussá, ahogy újratemetésének és a rendszerváltásnak felemelő élménye sem. Tudjuk, hogy Nagy Imre egy független, szabadabb és igazságosabb Magyarországért élt és halt meg. Éppen ezért amikor itt, a Házban megszólalunk, amikor döntünk egy-egy kérdésben, gondoljunk egy pillanatra arra, hogy a mártír miniszterelnök szoborarca, mert a művész így formálta meg, felénk fordul, mintha nézne bennünket - ne legyünk méltatlanok hozzá! Köszönöm képviselőtársaim figyelmét. (Taps.)
