DR. TURI-KOVÁCS BÉLA

Teljes szövegű keresés

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Talán még emlékszik a tisztelt Ház, emlékeznek a képviselő hölgyek, urak, hogy amikor a 2003. évi költségvetésről volt szó és az ottani agrártámogatásokról, akkor kitört egy számháború. Keményen és határozottan állította a Németh-Szanyi kettős, hogy soha ilyen költségvetése a magyar agráriumnak még nem volt.
(17.20)
Visszautasítottak - mit visszautasítottak, lesöpörtek - minden olyan nézetet, amely megérkezett az érdekvédelmi szervezetektől, az ellenzéki pártoktól, hogy ez a költségvetés, amely 2003-at fémjelezte, valójában súlyos hátrányokat fog okozni a mezőgazdaságban. Nem örülünk, hogy igazunk lett; sokkal jobban örültünk volna, ha nem lett volna igazunk.
Most elérkeztünk a 2004-es költségvetéshez, ahol nem történik más, mint ismétlődik a 2003-as forgatókönyv. 293 milliárd forintról beszélnek, hogy ennyi nagyságrendileg az a - valóban, az előzőt meghaladó - támogatási összeg, amely a mezőgazdaság rendelkezésére áll. Azt azonban elfelejtik hangsúlyozni, hogy ebben az összegben 76 milliárd 321 millió forint az, aminek be kellene érkeznie majd a brüsszeli területalapú támogatásokból. Mindannyian tudjuk, hogy ez a támogatás 2004-ben vagy nem érkezik meg, vagy a legjobb esetben 2004 decemberében, ugyanakkor pedig nem tartalmazza ez a költségvetés azt a 91,5 milliárd forintot, amely éppenséggel a nemzeti kiegészítési részt kellene hogy tartalmazza.
Ez a költségvetés így, nem nehéz megjósolni, szilárdan és biztosan továbbviszi azokat a válságokat, válsághelyzeteket, amelyek az egyes ágazatokban kialakultak. Ma ott tartunk, hogy az állattartóknak fogalmuk nincs arról, hogy a jövő esztendőben milyen támogatásban részesülnek, egyáltalán részesülnek-e valamilyen támogatásban. Ma ott tartunk sajnálatos módon, hogy emberek lesznek öngyilkosok azért, mert nincs megélhetésük, nincs jövőlehetőségük, és minden vagyonuk agyon van már terhelve kölcsönökkel.
Tisztelt Ház! Mi, amikor ezt az ötpontos országgyűlési határozati javaslatot előterjesztettük, tudatában voltunk, tudatában vagyunk annak, hogy ezzel nem oldjuk meg a mezőgazdaság problémáit, de segíteni szeretnénk azokon, akik a mezőgazdaságból élnek, és ebből szeretnének megélni a jövőben is. Ez az öt pont nem szól másról, mint arról, hogy minden tagadás ellenére, miután nem bizonyult elégségesnek az az 5 plusz 5 milliárd forint, amely a súlyos aszálykár kárenyhítésére szolgált volna, azt kérjük, hogy további 50 milliárd forintot biztosítson erre a célra a kormány.
A megígért 100 milliárd forintos hitelkeretet mi jónak tartjuk, olyannak tartjuk, amelyet fel lehetne használni, ehhez azonban szükséges lenne, hogy a kormány tegye mellé az állami garanciát 100 százalék erejéig. És amikor azt mondják, hogy ez nem lehetséges, felhívnám a szíves figyelmüket arra, hogy a polgári kormány annak idején, amikor a súlyos tejprobléma volt a Mizónál, 100 százalékot tett az állami garanciába. Azt kérjük, hogy az állattenyésztők kapjanak egy egyértelmű és követhető olyan programot, olyan támogatási rendszert, amely 2004-et követően is tovább élhet, amennyiben az 2004 májusáig életbe lép.
Az egyik legfontosabb tételünk, hogy mindenképpen biztosítsa a kormány az előleg fizetését mind a 25 százalék területalapú lehetőséghez, amelyet nem fogunk megkapni 2004-ben, reményeink szerint megkapunk 2005-ben, és biztosítsa ezt az előleget a 30 százalékos nemzeti kiegészítéshez is - ehhez azonban a forrásokat elő kell teremteni, biztosítani kellene. Azt ígérte a miniszter úr, nagy örömmel hallottam, hogy elindultak a tárgyalások, és hogy ezek a tárgyalások sikerrel kecsegtetnek. Folytassák, mi ezt kérjük.
Az az igényünk, amely az 5. pontban szerepel, azt gondolom, sokakat érint. 0,3 hektárra kell nézetünk szerint leszállítani azt a hat mértéket és határt, amely most 1 hektárban került meghatározásra. Ha ez nem így történik, akkor hozzávetőlegesen 650 ezer olyan gazda fog kiesni a támogatási rendszerből, aki egy hektár alatti szőlő-, gyümölcs- és zöldségtermesztést folytat. Mi azt kérjük, miniszter úr, hogy ön is támogassa ezeket az előterjesztéseinket, hiszen egyedül ez hozhatja meg azt, hogy az ön tárcája 2004-ben - a 2003. évi sikertelenség után - eredményt tudjon produkálni.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem