SISÁK IMRE JÁNOS

Teljes szövegű keresés

SISÁK IMRE JÁNOS
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! 2001-ben indult el az országban a kistérségi szociális felzárkóztató program, a Szociális és Családügyi Minisztérium, a megyei területfejlesztési tanácsok, illetve a kistérségi társulások szervezésében. A mai napig összesen 9 megyében, 14 kistérségben indult el a kistérségi szociális felzárkóztató program. Tudjuk, hogy ennek a programnak az volt a célja, hogy az 1993. évi III. törvényben, tehát a szociális törvényben, valamint az 1997. évi XXXI. törvényben, a gyermekek védelméről szóló törvényben az önkormányzatok részére kötelezően előírt feladatok megvalósítása létrejöhessen.
Sajnálattal kell megállapítani azt, hogy a szociális törvény, illetve a gyermekek védelméről szóló törvény, amikor egy önkormányzat számára már kötelező feladatellátást írt elő, akkor folyamatosan módosításra kerül, és egy olyan társadalomban, ahol egyre kevesebb gyermek születik, egyre nagyobb a halálozási arány, tehát a demográfiai folyamatok egy elöregedő társadalmat mutatnak, az ezen törvényekben kötelezően előírt feladatok megvalósítása igen fontos lenne.
Nos, a kérdés, hogy mit tervez az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium a kistérségi szociális felzárkóztató programok végrehajtására 2004-ben, azért fogalmazódott meg, mert a 2004. évi költségvetés tervezése, illetve az elmúlt héten elfogadott módosító indítványok során az látható, hogy az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium költségvetéséből a 2004. évi programmegvalósításhoz szükséges 430 millió forintból 378 millió forint elvonásra került.
Én azt szeretném kérdezni miniszter úrtól, hogyan kívánják a folyamatban lévő 13 kistérségi szociális felzárkóztató programot finanszírozni akkor, amikor a forrásoknak csak egy töredéke maradt a minisztériumnál.
Köszönöm a szót. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem