KARAKAS JÁNOS
KARAKAS JÁNOS
KARAKAS JÁNOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mint ahogy a mezőgazdasági bizottsági kisebbségi véleményből elhangzott és kitűnt, a szőlő- és bortermelés nagyon sok embert érint, érzelmi téma is minden magyar embernek, nem csak politikusnak. Az érzelmi kötődésünk nem véletlen, hisz a szőlő és a bor mindennapi kultúránk részévé vált, mindenki - legalábbis nagyon sok honfitársam - büszke a saját maga által előállított borra. Abban a hegyközségben, ahol elnök vagyok - a monori Strázsa Hegyközségben -, az a mondás járja, hogy háromféle bor van, a jó, a még jobb és a saját.
Nos, a bortörvény igazából a jóról és a még jobbról szól, hisz ezt szabályozza, és nem a saját borral foglalkozik, magyarán: az árutermelő borászatokkal, illetve az áruvá vált szőlővel és borral, azzal a tevékenységgel, amelyik kisebb-nagyobb mértékben anyagi hasznot hoz az előállítójának.
Elöljáróban szeretném vázolni a magyar helyzetet. Néhány statisztikai számadat elhangzott már államtitkár úr részéről is. Mintegy 93 ezer hektár felületen termesztenek szőlőt, és az árutermelők, tehát az 500 négyzetméternél nagyobb területtel rendelkezők száma - amint azt Szanyi úr is elmondta - 120 ezer fő. Ezen a 93 ezer hektáron mintegy 3,5-4 millió hektoliter bort állítanak elő a termelők, aminek egy jelentős része persze saját fogyasztás, hisz most 32-34 liter között van a fogyasztás, és ennek közel háromnegyed része saját szőlőből készült bor.
Ha megnézzük a jelenlegi termelési kapacitásainkat, eredményeinket, azt látjuk, hogy igazából nem túl jók, akár a világ, akár az Unió átlagához viszonyítjuk. Míg a világ szőlőterülete is visszaesett 87 százalékra a nyolcvanas-kilencvenes évek átlagához képest, ugyanez a Unióban 83, nálunk pedig 65 százalék. A bortermelésben azért technológiai előrehaladás tapasztalható a szőlőtermelők részéről. Míg a világ bortermelése 97 százalékra, az EU-ban ugyanez 93 százalékra csökkent, nálunk szinten maradt. Viszont az export szempontjából - ami az önfogyasztáson felüli mennyiséget jelenti - sajnos a világátlag 141 százalékához és az uniós 124 százalékhoz képest nálunk csak 40 százalék, tehát 60 százaléknyit visszaesett az exportunk, ami mutatja a szőlőtermelők és bort előállítók piaci gondjait is, hiszen ennyi bort saját piacon nem lehet értékesíteni, nem lehet fogyasztani.
A szőlőtermelés és a borászat struktúrája rendkívül sokszínű, sokrétű, hisz léteznek több száz hektáros ültetvények, léteznek középméretű ültetvények, és rengeteg félhektáros vagy az alatti területen gazdálkodó van. Ugyanez vonatkozik a borászatokra is. Elhangzott szintén Szanyi úr részéről, hogy mennyi az egyszerűsített adóraktár, és viszonylag milyen kevés az adóraktár, tehát az ezer hektónál nagyobb mennyiséget piacra dobó borászati üzem. Ez részben jó, részben rossz. Jó olyan szempontból, hogy minden egyes árutermelő borászat egy-egy önálló egyéniség, önálló karaktert ad.
Ebből adódóan a piacon - ha ezt meg tudjuk jeleníteni - a kínálatot tudjuk szélesíteni. Rossz olyan szempontból, hogy a világ borászata igazából a nagy mennyiségek és megbízható minőségek felé halad. A nagy bevásárlóközpontokban a vásárló azt keresi, hogy neki milyen fajta és milyen állandó minőséget adó beszállítója van. Ha ezt nem tudjuk biztosítani, akkor a kicsik értékesítési problémái is előjöhetnek, hisz ha a magyar bor most már kinyílik az uniós tagsággal, és 25 országban szabadon ott lesz a polcokon, akkor először is kell egy vivő bor, hogy minél több ember megismerje a magyar bor értékeit, és utána, illetve vele párhuzamosan kell az a sok-sok különleges minőséget adó termelői bor, amely színesíti a palettát. Egyik a másik nélkül nem megy, és különösen a másik nem mehet az egyik nélkül, tehát a nagyobb tételeket felmutatók nélkül. Úgy érzem, az új bortörvény ez utóbbit segíti elő, tehát segíti a kicsik és nagyok, de mindenképpen csak a jó bort előállítók érdekeit.
Több oldalról is elhangzott, hogy miért kell egy őszi ülésszakon belül két törvényt benyújtani a szőlő- és borgazdálkodás kapcsán.
(13.30)
Kérem, azért kellett, mert az előző törvénymódosítás tulajdonképpen az uniós csatlakozás céljait szolgálta, és ez elsősorban az Unióval kapcsolatos adatszolgáltatási, ellenőrzési kötelezettségek teljesítése érdekében született meg. A határidők teljesíthetése miatt kellett ezt beterjesztenie az FVM-nek. Ez az új bortörvény, amelyik most már egy új számon egy új törvény lesz, ezeket is tartalmazza, de elsősorban a nemzeti hatáskörbe tartozó területeket szabályozza, illetve a rendeleti felhatalmazás részében foglalkozik azokkal a rendeletekkel is, amelyek az uniós kötelezettségeink és egyéb, az ágazattal szembeni kötelezettségeink maradéktalan betartását és végrehajtását szolgálják.
Mint várható lesz az általános vitában, érzelmi és szakmai ellentétek vannak még mindig, az új bortörvény benyújtása után is, pedig - ellentétben azzal, amit Kékkői úr mond - elég széles körű szakmai egyeztetés folyt a különböző érdekképviseletek között. Egy tény - azt tudom mondani harmadik ciklusos képviselőként, és benne élve az érdekképviseletben -, hogy az utolsó egyeztetés nem történt meg a törvény kapcsán, nem volt meg a végleges visszaigazolás, a végleges forma megküldése a HNT-nek. De hadd mondjam, hogy ez az önök időszakában is, a mi időszakunkban is és a parlament gyakorlatában is nagyon sok esetben előfordul, hisz a hosszú-hosszú egyeztetési eljárás végén már egyszer valamikor véget kell vetni az egyeztetésnek, és utána át kell adni a parlamentnek, az itteni vitának a lehetőséget. Úgy érzem, hogy ez az előterjesztés erre megadja a lehetőséget, hisz azzal, hogy csak most kezdjük az általános vitát, és majdan februárban fogjuk folytatni, lehetőséget kap a szakma és a politika is arra, hogy ezeket az egyeztetéseket végigvigye.
Engedjék meg, hogy tartalmilag is szóljak néhány szót az új törvény felépítéséről, illetve az egyes, ennek kapcsán felmerült vitapontokról. Az első ilyen nagy témakör a fogalommeghatározás. Ebben egy igazi vita van, mégpedig az, hogy a borvidéki besorolásnál létezzen-e az a mostani előírás, amely szerint a mezőgazdaságilag hasznosított területen belül legalább 7 százalékkal kell megjelennie a szőlőtermesztésnek. Én magam is hajlok afelé, hogy ezt a 7 százalékos határt vegyük ki a törvényből, nyissuk ki a palettát, tegyük lehetővé azt, hogy olyan szőlőkataszternek megfelelő területeken is lehessen szőlőt termeszteni, amelyik ennek a célnak vagy ennek a meghatározottságnak nem tesz eleget.
A másik ilyen nagy témakör maga a szőlőtermőhely, fajtahasználat, ültetvényhasználat, nyilvántartás, térinformatika kérdései. Ebben egy vita van a szakmán belül, hogy a meghatározott termőhely túlzott kiterjesztése jó-e. Megint azt tudom mondani, hogy ebben meg kell egyeznie a szakmának. Én azok felé hajlanék, akik azt mondják, hogy borvidéki települési szintre nem fontos a meghatározott termőhelyet levinni, magyarán, a címkén szerepelhet a település neve, de ez ne legyen kötelezettség.
A másik ilyen vitatéma a termékkategóriához rendelt mennyiségi korlát kérdése. Ezt még bővebben ki kell tárgyalni szakmai szinten is, hisz természetes dolog, hogy mindenütt a világban önkorlátozást vezettek be a szőlőtermelők annak érdekében, hogy ehhez megfelelő minőséget is tudjanak előállítani, mert egy szőlőtermés, egy szőlő esetében, ha én jól ellátom tápanyaggal, jók az időjárási viszonyok, egy bizonyos termésmennyiség után a mennyiség a minőség kárára válik, és ezt minden szőlőtermelő nemzet és szőlőtermelő tudja, hogy ezt le kell szabályozni. Ennek általában valahol a törvény egy keretet szab, ugyanakkor a helyi, hegyközségi szinteken, egyéb helyi termelői szinteken önmaguk teszik meg ezt a további önkorlátozást.
Vita van még a fő bor fogalmán, ami egy új fogalom, és mutatja azt, hogy egy új kategória, hogy a területre legjellemzőbb bor az úgynevezett fő bor, hogy ez vajon csak Tokajban létezhessen-e vagy máshol is. Nagyon sokan vallják azt, hogy a fő bor mint történelmi kategória nagyon sok borvidékünkön létezett már évtizedekkel vagy évszázaddal ezelőtt is. Ugyanez vonatkozik az aszú fogalmára is. Aszú nemcsak Tokajban terem, hanem más területeken is, így Móron, Szekszárdon vagy a történelmi területeket nézve a most Erdélyhez tartozó Ménes területén is. Tehát ebből adódóan megint csak ki kell vitatni, hogy mi legyen az aszúval mint fogalomkörrel.
A harmadik ilyen nagy terület a borászati termékek felhasználásának általános szabályaival foglalkozik. Itt vitában van a szakma a területen kívüli palackozás lehetőségeivel, amire én azt tudom mondani, hogy Magyarországon hagyományai vannak annak, hogy egyes területek - például Budafok - palackozásra rendezkedtek be, és történelmi borvidékről hozott borokat palackoznak. Így palackoznak például bikavért, így palackoznak aszút. Természetesen nem zárja ki ez a törvény, sőt javasolom is, hogy valahol egy felhatalmazás keretében majd vegyük is be, hogy a különleges minőségű boroknál viszont helyben palackozási kötelezettség legyen. Aztán van olyan túlzott adminisztráció is, amit, úgy érzem, a későbbiek során eltörölve rendezni lehet.
A borászati termékek forgalomba hozatala - ahol már egy kicsit nagyobb a vita, s nagyobb az ellentét. Az egyik ilyen nagy kérdés az állami ellenőrzőjegy kötelezővé tétele, hogy kell-e vagy nem. Ez arról szólna, hogy a szekszárdi, egri bikavérre, illetve a tokaji aszúra kerüljön rá egy állami ellenőrzőjegy, amelyik mintegy minőségi garanciát is jelent. Akik ezzel ellenkeznek, azoknak azt tudom mondani, hogy hosszú távon érdekei ellen szól, aki ezzel nem ért egyet, mert ez a garancia, ez a védjegy, ha összefogunk a törvény erejével mi, politikusok, illetve a szőlőtermelők a saját önszervező társaságaikban, akkor ez igenis egy nagyon kemény és nagyon komoly garanciát is jelenthet, ami piacon kemény forintokban is megjelenhet.
A másik nagy kérdés maga az Országos Borbíráló Bizottság, illetve az OBI, az Országos Borminősítő Intézet szerepe. Nagyon sokan támadják ezt a két intézményt, és nagyon szeretnék, ha a borbírálat le lenne vive borvidékekre, illetve a borminősítés jó néhány elemét is bizonyos régiókhoz lehetne kötni. Azt tudom mondani, ennek előbb vagy utóbb meg kell teremteni a hátterét, de a jelenlegi feltételek ehhez nincsenek meg. Mire gondolok? Ahhoz, hogy egy uniós szinten is akkreditált labort végig lehessen vinni, több száz milliós beruházás, és kérdéses, hogy egyáltalán kell-e annyi akkreditált labor Magyarországon, amikor Franciaországban, ahol sokkal, de sokkal nagyobb területen termelnek szőlőt, sincs minden nagyobb borvidéken akkreditált labort.
A másik az Országos Borszakértő Bizottság borminősítői tevékenysége. Ehhez pedig azt tudom mondani, hogy átmenetileg, míg nem alakul ki az egyes borvidékeken egy egységes szemlélet, egy egységes érdekérvényesítő képesség, addig kell egy felső kontroll, mert elnézést a kifejezésért… (Az elnök csenget.) Elnézést, nem húsz percem van?
