DR. CSÁKY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Érdekes dolgokat vetett fel Béki Gabriella képviselő asszony. Megmondom őszintén, valószínűleg bennem lehet a hiba, e folyamatosan visszatérő verseny erőltetése az egészségügyi ágazatban értelmezhetetlen.
Hiszen ha azt mondjuk, hogy az egyik oldalról, és ez is azért hiányosság a folyamatos változás miatt, minimumfeltételeket határozunk meg, ha arról beszélünk, amiről eddig nem beszéltünk, és amit mindig kerülgetünk, hogy nagyon jó lenne a szakmai protokollokat végigvenni, és aszerint végezni a tevékenységet, akkor ettől a pillanattól kezdve a verseny értelmét veszti. A biztosítók nyilvánvalóan finanszírozás szemléletű tevékenységet folytatnának, tehát mindenféleképpen csak kára származna az egész rendszernek ebből, és ezért hallgassuk meg ilyenkor a nyugati példákat - azon nyugati egészségpolitikusok, akik megélték ezeket a több-biztosítós modelleket, mindegyike azt javasolja, hogy nem feltétlenül kell erre az útra térni. Abban egyetértünk, hogy a fekvőbeteg-ellátáson belül talán a struktúrán lehetne változtatni. Azonban, és a kormányprogramban is szerepel, úgy fogalmaz az egészségügyi fejezet, hogy a kormány minden döntésénél figyelembe veszi, hogy milyen hatást gyakorol a lakosság egészségügyi állapotára, milyen hatást gyakorol az ellátás biztonságára.
Kérdezem én, hogy például a most tárgyalt autópálya országgyűlési határozat kapcsán figyelembe vette-e valaki, hogy az egészségügyi intézményeknek a megközelíthetősége milyen. Mert addig, amíg Budapesttől néhány tíz kilométerre, egy, az intézménytől 15 kilométerre fekvő faluból 30-40 perc (Az elnök jelzi az idő leteltét.) a közlekedési viszonyok, az útviszonyok miatt a megközelítési lehetőség (Az elnök jelzi az idő leteltét.), azért elgondolkodik az ember, hogy mit kell előbb megvalósítani, milyen sorrendben kell a változtatásokat megvalósítani.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem