DR. MÉZES ÉVA
DR. MÉZES ÉVA
DR. MÉZES ÉVA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyszerre örülök, és emellett mégis keserű szájízzel szólalok fel a mai vitanapon. A keserűség oka, hogy nincs még fél éve sem, hogy az ellenzék májusi vitanapot kezdeményezett az akkor már a Ház előtt lévő úgynevezett kórháztörvény-tervezet elképzeléseinek megvitatására. A magántőke bevonása ellen szólaltak fel, saját elveiket is félretéve. Úgy gondolom, hogy már akkor minden érdeklődő számára világossá vált, hogy a betegek érdeke és a profit szembeállítása csupán áldilemma, miután az ellátási színvonal emeléséhez az egészségügynek senki által nem vitatottan évtizedek óta többletforrás bevonására van szüksége.
Ennek szellemében a június végén elfogadott kórháztörvény a jobb betegellátás érdekében szükséges szervezeti változásokról és nem a privatizációról szól. Pontosan tudjuk, hogy sem az egészségbiztosító, sem az állam nem vonul ki az egészségügy finanszírozásából, csak a szolgáltatások fejlesztéséhez szükséges idő lecsökkentése érdekében kínál erős törvényi korlátok között lehetőséget a befektetőknek.
Az ellenzék maga is tisztában van a magánszféra bevonásának szükségességével, különben nem nőtt volna az előző kormányzati ciklusban az OEP-nél a magánszférától vásárolt egészségügyi szolgáltatások aránya 30 százalékkal. Az pedig, hogy a magyar egészségügy az Európai Unióba történő belépésünk küszöbén milyen állapotban van, úgy gondolom, mindenki előtt ismert. Rövid összefoglalót erről önöknek már idéztem. Az idézet szerzője a nemzetközi hírű, 1997-ben elhunyt akadémikus, Andorka Rudolf. Az idézett mű az ország összes egyetemén a szociológia alapjait tárgyaló tankönyv.
Mit olvashatunk ebben a magyar egészségügyről? Magyarországon az egészségügyre fordított kiadások tekintetében az amúgy is szűkös pénzforrásaink választásánál, objektív kritériumok és információk hiányában nem feltétlenül érvényesülnek a lakosság tényleges szükségletei, helyettük területi, orvos szakmai és egyéni érdekek jutnak érvényre. Ennek következtében az egészségügyi intézmények jelentős része erősen leromlott állapotban van. Az egészségügyi intézmények, kórházak, a szakrendelők nem érdekeltek abban, hogy a rájuk bízott eszközökkel hatékonyan gazdálkodjanak. A körzeti orvosok hajlamosak arra, hogy a szakrendelőbe irányítsák betegeik egy részét, az ambuláns szakrendelők viszont hajlamosak minél több beteget kórházba utalni. Ennek következtében nemcsak a gyógyítás kerül a szükségesnél többe, de a személyes orvos-beteg kapcsolatnak is kisebb tere van, ezáltal a gyógyítás elembertelenedik.
Tisztelt vitanapot kezdeményező ellenzéki Képviselők! Fel kell hogy hívjam az önök figyelmét arra, hogy az egészségügy elvéreztetése nem egy gombnyomás, hanem amint azt önök most is hallhatták, a rossz egészségügyi struktúra következménye, amelynek következetes és radikális reformjára éppen a szabad demokraták tettek átlátható javaslatot, amelyet akár önök is már a választások előtt a korszakváltás programjában leírva megismerhettek. Mégis ma újabb vitanapon kell szembenéznünk azokkal az ellenzéki érvekkel, miért kell a magántőkének az egészségügyet és a benne dolgozókat is kiszolgáltatni.
Hogy miért is örülök annak, hogy a szerintem rosszindulatúan megválasztott című vitanapon felszólalhatok? Egyszerűen azért, mert újra az egészségügy elodázhatatlan reformjáról cserélhetünk gondolatokat. Az SZDSZ régóta látja és láttatja, hogy a társadalmi kihívások egyik legfontosabbika az egészségünkkel való törődés szemléletében való gyökeres változtatás szükségessége. E változtatás részeként a magyar egészségügyi ellátórendszer teljes átalakítása halaszthatatlan. Ezért nem kell félnünk a vállalkozói tőke bevonásától azon okból sem, mert évtizedes tapasztalat áll már rendelkezésünkre arról is, hogyan kell és érdemes meggondoltan privatizálni, de leginkább az elmúlt kormányzati ciklus óta arról is, hogyan nem szabad az állami vagyont kezelni.
Első szempontunk az állami források ésszerű mértékű és formájú kiegészítése annak érdekében, hogy egy évtizedes lemaradásunkat az infrastruktúra fejlesztésében behozhassuk. Második szempontunk abból a tapasztalatból vezethető le, hogy a vállalkozói tőke bevonása általában a forrásfelhasználás és a forrásallokáció hatékonyságát növeli. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a rendszerváltás óta jelentős lépések születtek az évtizedes hátrányok ledolgozása, egy korszerű és átlátható egészségügyi rendszer megteremtése érdekében. Tényként kell leszögeznünk, hogy a négyévenkénti irányváltások újra és újra megtörték a lendületet, mára a betegek és az ellátók egyszerűen borúlátóak abban is, hogy lekerülhet-e valamikor az egészségügy a politika boncasztaláról annak érdekében, hogy végre szakmai elvek szerint lehessen az ellátó struktúrát kialakítani és működtetni.
(9.20)
Az elmúlt években azon néhány esetben, amikor a szakmai elvek mégis érvényesülhettek, a társadalombiztosítási rendszer biztosítási elvű alapokra helyezésével elindult a járulékfizetési hajlandóság lassú, de érezhető növekedése, így megteremtődtek a kötelező egészségbiztosítási ellátások tervezhetőségének alapjai.
A finanszírozás megváltoztatásával az alapellátás társadalmi presztízse megemelkedett. Mára az alapellátás orvosának lenni életpálya-választást jelent, míg a rendszerváltás előtt kényszerpálya volt csupán. A járó- és fekvőbeteg-ellátásban csaknem tíz éve, 1993 októbere óta teljesítményarányos díjazási rendszer segíti az ellátókat. Ráadásul ez a rendszer a tapasztalatok alapján évről évre korrekciókon ment és megy keresztül annak érdekében, hogy a befejezett ellátásra való törekvés ösztönzésével a betegellátás színvonala is növekedhessék.
Szinte kivételnek tekinthető az a folyamat, amely az előző két kormányzati ciklusban előkészített és megkezdett irányított betegellátási modellkísérlettel történt és történik. Az eredmények felülkerekedni látszanak a politikai indulatokon. Az irányított betegellátás olyan sikeres szervezési és elszámolási programmá nőtte ki magát, ami megoldásként kulcsot adhat az egészségbiztosítási rendszer reformjához. Engedjék meg ezért, tisztelt képviselőtársaim, hogy az egészségügy problémáinak vitanapszerű taglalása okán néhány szót ejtsek az irányított betegellátási modellkísérlet sikerének egyik lehetséges hatásáról, nevezetesen: az egészségügyi ellátórendszer aránytalanságainak kiküszöböléséről.
Valójában az irányított betegellátás 75-100 ezer lakosságszámú ellátási térségekben régiós alapokon 1-1,5 milliós lakosságszámmal működhetne a leghatékonyabban. Nincs másról szó távlatilag, csak arról, hogy a megfelelő irányítás mellett egy-egy régió egészségügyi ellátóinak kezébe kerülhessen a betegek ésszerű ellátásának problematikája és emellett az egészségügyi kiadásokkal való gazdálkodás gondja és felelőssége is.
A kísérlet elve az, hogy az OEP által kiszámított, egy biztosítóra jutó fejkvóta kezelését egy önkéntesen szerveződő egészségügyi rendszerre bízzák. A rendszerben jelentkező háziorvosok, rendelőintézetek és kórházak e keretet tudatosan, kontrolláltan használják fel, pontosan követve a betegutakat, közösen megállapított szakmai szabályokat alkalmazva, és folyamatosan nézve az egészségügyi és gazdasági hatásokat. A modell kiegészítő finanszírozást nyújt a hatékony megelőzésért, amely hosszú távon közvetetten is gazdasági haszonná válik.
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy mind a betegellátás minőségében, mind a költségstruktúrájában jelentős javulások érhetők el. Röviden, a mostaninál könnyebben átlátható és követhető rendszer hozható létre akkor, ha az ellátásban részt vevők a ráfordítási szempontokat is figyelembe vehetik. Úgy látjuk, hogy az irányított betegellátási modellkísérlet eddigi eredményei ismeretében a szakmai befektetők részére már tervezhetősége okán is bátrabban ajánlható a vállalkozói tőke egészségügyi ellátásba való bevonása.
A fentiekhez kapcsolódva elkerülhetetlen, hogy ne jelezzem a tisztelt Háznak azt a problémát, amellyel szembe kell néznünk annak érdekében, hogy gazdaságosabb egészségügyi ellátás irányába mozdulhassunk el. Magyarországon az egészségügyi ellátás finanszírozásának hibájára visszavezethetően az elmúlt négy-öt évben olyan gyakorlat alakult ki, amely a legdrágább, a kórházi ellátás felé tereli a beteget, abban az esetben is, ha ez szakmailag nem mindig indokolt. Az egyébként helyeselhető, úgynevezett teljesítményfinanszírozás kényszeríti a kórházat, hogy a lehetőség szerint telt házzal működjék, pedig statisztikai adatok is azt bizonyítják, hogy a tervszerű megelőző szűrésekkel, odafigyelő és ebben érdekelt háziorvosokkal, jól felszerelt járóbeteg-szakrendelőkkel a törtrészére csökkenthető a legmagasabb ellátási szintű esetek száma.
Sokan még az érintett szakorvosok között is meglepődtek azon az eredményen, amit a Johan Béla népegészségügyi programba beilleszthetően Somogy megyében végeztünk. E mammográfiai szűrővizsgálaton 18 ezer veszélyeztetett korú nőt vizsgáltunk, és 120 betegnél derítettek ki daganatos megbetegedést, ami természetesen további vizsgálatokat igényel, akik nem is sejtették azt, hogy daganattal élnek. A széles körű vizsgálatok magukban nézve lehet, hogy költségesek, de határozottan javítják a lakosság alacsonyabb költségszintű gyógyításának esélyét.
Ennek ismeretében, ha hosszú távra tervezzük a magyar egészségügy szerkezetátalakítását, be kell látnunk, hogy a mai kórházstruktúra feleslegesen túlterheli a biztosítási kasszát. Ha sem magunkat, sem a kockázati tőkebefektetőket nem kívánjuk becsapni, már most olyan szabályozást kell teremteni, amely az ellátásban részt vevőket, úgy az orvost, mint a beteget is, a befejezett ellátásra ösztönzi már a családorvosi, illetve a járóbeteg-szakorvosi szinten. Új funkciókat, mint például a sürgősségi ellátás szervezése, vagy más, kell néhány kisebb kórházunknak találni. Ezen célok eléréséhez az irányított betegellátás szervezésének keretében juthatunk el a leginkább költséghatékony módon.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmondottak alapján nincs igazságtartalma a mai nap címében megfogalmazott egyik állításnak sem. A kormánypártok egy gombnyomásra egy olyan törvényt fogadtak el, amely az eltelt időben az ellenzék körében és bizony a szervezett dolgozói körben hangoztatott vádak egyikét sem igazolta. Ezzel szemben minden reményünk meglehet abban a vonatkozásban, hogy az egészségüggyel, az egészségünkkel való foglalkozás társadalmi rangja a következő időkben emelkedni fog. Az egészség évtizede érdekében elfogadott Johan Béla nemzeti program nemcsak kezdete egy tudatformáló törekvésnek, de keretet is ad az egészségügyi reformhoz azzal, hogy többek között az idősek egészségi állapotának javítását, a dohányzás, az alkohol- és a drogfogyasztás visszaszorítását, az egészséges táplálkozási szokások meghonosodását, a rendszeres testmozgást és a testkultúra elterjedését célozza meg, túllépve az “egy probléma, egy minisztérium” megoldási sémán. A holisztikus szemlélet tanulható és tanítható. Jó érzés, hogy ebben nemcsak a környezetvédők, de mi, orvosok is a társadalom útkereső partnerei lehetünk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Végezetül, felhívnám az önök figyelmét az önök által is ismert WHO tavalyi jelentésére, amely szerint az európai régió országaiban tapasztalható, igen különböző egészségi állapot olyan tényezőkre vezethető vissza, mint amilyenek az egészségügyi szolgálatokon kívül a genetikai adottságok vagy az egyéni életmód. Az országok közötti különbségek elsősorban ezekre a lényeges, a szociális, gazdasági környezetnek tulajdonítható jelentős eltérésekre és nem az egészségügyi ellátás színvonalára vezethetők vissza.
A WHO állásfoglalása alapján az egészségi állapotot befolyásoló tényezők közül az egészségügyi ellátórendszernek mindösszesen 11 százalékot kitevő ráhatása van. Az egyén életmódja 43 százalékban, genetikai, biológiai jellemzői 27 százalékban, a társadalom környezeti tényezői 19 százalékban és a társadalom egészségügyi ellátórendszere 11 százalékban felelős.
Ebből adódik, hogy az oktatás mellett az egészségügy is interdiszciplináris, jövőépítő, kormányzati ciklusokon messze túlmutató, igazi változásokat emberöltők alatt produkáló invesztíció, ezért nem lehet partikuláris érdekek, pillanatnyi politikai csatározások mentén kezelni. A kormánypártoknak mindig készen kell lenniük valamennyi előremutató szakmai javaslat felkarolására az egészségügyben, ehhez azonban az kellene, hogy az ellenzék nem aktuálpolitikai céljainak ürügyeként használja az egészségügyi ellátás problémáit.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
