GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az életünkben van néhány nagyon fontos kérdés, mondhatnánk úgy is, hogy alapkérdések, amelyekben itt, a patkóban is egyet kellene értenünk azért, hogy előre jussunk, és hogy a társadalmi béke felé törekedjünk mi magunk is. Ilyennek tartom, sok más kérdés között, a külpolitikát, a védelempolitikát és az egészségügy alappilléreit.
Ezzel szemben mi történik? Adva van a Fidesz-mottó: segíteni nem tud, legalább árt, növeli az országban az elégedetlenséget, a feszültséget. (Közbekiáltás a Fidesz soraiból: Nem igaz!) Fél éven belül, képviselő úr, másodszor kerül sor egészségügyi vitanapra, hangzatos és hazug állítású címmel. A kezdeményezőknek, jelentem, képviselő úr, a vita elején 10 százaléka sem tartózkodott az ülésteremben, és ha így haladunk, lassan, a jegyző urat is beleszámítva, talán a 15 százalékot elérjük. Ennyit erről.
Adódik mindannyiunk számára a kérdés, hogy vajon mi volt a kezdeményezők célja a mai vitanappal. Elterelni a figyelmet valamilyen nagyon fontos kérdésről? Nem valószínű, mert ezt a Fidesz akkor tette, amikor ők voltak kormányon. Megvitatni egy olyan fontos kérdést, ami az egész országot érdekli? Ez lehetséges. Talán konszenzust kialakítani ebben a súlyos, alapvető kérdésben? Vagy csak egyszerűen kormányellenes hangulatot, pánikot, hisztériát kelteni?
Próbáljuk meg, elemezzük a címet, mert ez állt rendelkezésünkre a felkészülésben. Talán segít az eligazodásban, azt gondolom, tegyék meg. Az időnk túl drága ahhoz, hogy ennek a címnek a nyelvtani, a magyar nyelv szempontjából való helytelenségéről hosszasan polemizáljak. Hát nem vall valami igényes munkára, inkább szolgálja a belpolitikai hangulatkeltést, mint ahogy ez korábban is történt.
Szocialista-szabad demokrata koalíciós kormány van, közösen kialakított programot valósítunk meg. Ettől ugyan még megvitatható a szocialista egészségpolitika, mi állunk elébe, képviselőtársaim itt vannak, és a mai napon kísérletet teszünk arra, hogy erről önökkel vitát folytassunk. De hadd vegyek néhány mondatot, még mindig a címből: “gátlástalanul kimazsolázva.” Jelentem a tisztelt Háznak, hogy a kormányváltást követően vagy a kórháztörvény elfogadásakor az EDDSZ a következő követelést tette, sok mással szemben: a privatizált szolgáltatók részletes elemzését a profit keletkezésének bemutatásával. Nagyon bízom abban, hogy akik erről szerették volna a kórháztörvény megalkotása óta elterelni a figyelmet, ma talán választ adnak erre. Korábban még itt volt Csáky úr, úgyhogy bízom benne, szeretnék tőle is idézni korábbi mondataiból; egyet sajnálok, hogy Mikola úr már nincs jelen, de a kollégái közül itt vannak - talán választ adnak erre a kérdésre.
Szóval, képviselőtársaim, hadd tegyem föl kritikusan a kérdést: meddig lehet süllyedni és az embereket félrevezetni? Szeretném a minapi egyik plakátot idézni: “Ma átadja, holnap eladja.” Tisztelt Képviselőtársaim! A szervezők egészen biztos, hogy nem olvasták a köztünk csak “kórháztörvénynek” nevezett törvényt, mert úgy, ahogy a miniszter úr is elmondta, a számtalan garanciális elem között, ha elolvassák, biztos, hogy megtalálták volna azt a passzust, hogy egy állami fejlesztés után még további garanciális elemeket köt ki, tehát kizárja a rendszer a privatizációt.
De mi is tartozik bele ebbe az egész fogalomkörbe? Az egészségügyben dolgozók, a betegek, a potenciális betegek, az ellátórendszer és a finanszírozás kérdései. Nézzük meg az egészségügyben dolgozók helyzetét. Nemcsak az egészségügyben dolgozók, hanem minden munkavállaló érdeke, hogy béreink európai szintre emelkedjenek. Természetes, hogy benne az egészségügyi dolgozóké is. Tudjuk, hogy ma sem a munkafeltételek, sem a bérek nem felelnek meg az elvárásnak, sem a társadalomban, sem az egészségügyben. Több tízéves lemaradást kell pótolnunk, de ebben a felelős kormánynak mindig valamilyen egyensúlyt kell tartani.
Lehet, és tudjuk a példát, mert már több éve van mögöttünk, hogy a magasan kvalifikált egészségügyi dolgozókat is be lehetett csapni egy 400 százalékos bérfejlesztés ígéretével, de szeretném az önök figyelmébe ajánlani, hogy az egészségügyi dolgozóknak nem kellett bérharcot folytatni azért, hogy részesüljenek a közalkalmazottak számára a Medgyessy-kormány által biztosított 50 százalékos béremelésből. Nem beszélek azokról a tételekről, amelyekről a miniszter úr is beszélt, és még képviselőtársaim fognak beszélni, hogy milyen fejlesztések történtek és történnek napjainkban is.
Hadd mondjak egy másik dolgot: 1500 milliárd forintos, még egyszer hangsúlyozom, 1500 milliárd forintos azonnali konszolidációt követeltek. Örülök, hogy a vitanapra ma kerül sor, mert még talán a képviselőtársaimban is, a vitanapot figyelőkben is élénken élnek azok az emlékek, amikor a költségvetés egyes tételeiről vitatkoztunk. Talán lehet érzékelni azt, ez az összeg olyan nagy, hogy több tárcát lehetne azonnal bezárni, és még mindig nem értük el az 1500 milliárdot. Lehet azon gondolkodni, hogy ez mekkora része az ország költségvetésének, miközben már tett konszolidációs lépést a kormány.
Mi történik még? Színre lép az Orvosi Kamara, amely hangoztatja, hogy semmi mást - és szeretném ezt majdhogynem teljesen szó szerint idézni -, csak a saját érdekeit képviseli. Elég ez? Hadd tegyem ki a kérdőjelet, és ne válaszoljam meg a kérdést. Az általuk feltett kérdések, akár a kórháztörvény, akár az egészségügyi szakdolgozókról szóló törvény kapcsán, döntő többsége a törvényben befogadásra, megválaszolásra került. Nem kívánok beszélni azokról a technikai malőrökről, hogy hogyan nem jutottak el egyes észrevételeik a döntéshozókig, de két kérdés azért marad, amiről beszélni kell.
Az egyik a jövedelem. Szeretném, ha az egészségügyben dolgozók, akikről elmondtam, tudjuk, hogy kicsi a jövedelmük, tudnák, hogy további lépéseket is csak egyensúlyozva tehetünk. Extra bérnövekedést csak valamelyik másik társadalmi csoport rovására lehet tenni. Vagy tessék megjelölni, hogy kinek a rovására, vagy hogyan lehet megteremteni, honnan gondolják ezt a forrást.
A másik a tulajdonhoz jutás kérdése. Még élénken emlékszem arra, hogyan jött szóba először, hogy az önkormányzati és az állami vagyont ingyen akarták maguknak, majd amikor már a dolog élesbe fordult, akkor csekély ellenértékért - erről még nyilatkozott is a kamara legfrissebb elnöke -, és aztán jött a harmadik lépés, a hitelkonstrukció.
(8.50)
Tisztelt Képviselőtársaim! Talán egyetértünk abban, hogy az egészségügynek igenis nagyon sok pénzre van szüksége, ezt a sok pénzt pedig a költségvetésből az ismert példák alapján nem tudjuk rövid időn belül rendelkezésre bocsátani, akkor ezt valahonnan máshonnan kell megszereznünk, és olyan feltételeket kell teremteni, ami ehhez lehetőséget biztosít.
Azért hadd szóljak a gazdaságról! 1990 óta a magyar gazdaság átalakult. Ebből ha csak néhány gondolatot emelek ki - verseny, hatékonyság; és ez mit jelentett? Kisebb létszámot, kisebb költséget és sokkal nagyobb teljesítményt.
Valahogy így vagyunk mi ezzel a egészségügyben is, hogy tudjuk, hogy több pénz kell, de valahogy mégis az van a közbeszédben, hogy mi szeretnénk jobb minőségű szolgáltatást, nem akarunk nagyobb járulékokat fizetni, nem akarunk több adót fizetni, és úgy, ahogy a miniszter úr elmondta, márpedig csak ebből tudjuk finanszírozni ezt a kérdést, a köz mégis úgy vélekedik: az állapota egyre romlik, és egyre többe kerül. Tudunk-e ebből valamilyen kiutat, van-e erre valamilyen megoldás, van-e erre valamilyen lehetőség?
Bízom abban, hogy erről fogunk beszélni, habár meglehetősen szkeptikus vagyok a vitanapot illetően, ahogy a bevezetőmben elmondtam: aggódom, hogy itt ma csak belpolitikai csatározás, pánik- és hisztériakeltés folyik, erre akarják ezt a napot használni. Kérem önöket, győzzenek meg az ellenkezőjéről!
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
