SELMECZI GABRIELLA

Teljes szövegű keresés

SELMECZI GABRIELLA
SELMECZI GABRIELLA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Először engedjék meg, hogy hadd reagáljak miniszter úr expozéját illetően, illetve miniszter úr egy győzelmi jelentést próbált itt előterjeszteni, amely sajnos nem igaz. Hogy miért nem igaz az abban foglalt jó pár állítás, hadd cáfoljam meg azzal, hogy mit mondott Csehák Judit, az ön párttársa, illetve a megelőző egészségügyi miniszter asszony egy idei júliusi előterjesztésben. Ő azt állítja: a 2004. évi költségvetés eddig megismert feltételei azonban az ágazat számára forráskivonást jelentenek, és a gyógyító-megelőző kiadások aránya a GDP százalékában 4,64 százalékra csökkenne. De azt is írja, állítja ebben az előterjesztésben, miután megismerte a 2004. évi költségvetést, hogy ez a költségvetés 50 milliárd forint forráskivonást jelent az ágazatból. Miniszter asszony akkor mondta, amikor még nem tudhatta, hogy a forint közel 20 százalékot veszít az értékéből. (Közbeszólás MSZP soraiból: Mennyit?)
Göndör István képviselőtársam előterjesztésére csupán annyit tudok mondani, hogy ő sajnos nem az egészségügyről, nem is az egészségügy jövőjéről beszélt, hanem javarészt a Fideszről értekezett. Mi azt mondjuk, hogy a szocialista kormány politikája az elad, elvesz, eladósít, de nekem Göndör István szlogenje is nagyon tetszett, amely azt mondja, hogy ma átadja, holnap pedig eladja. Ez igen találó volt. (Göndör István: Ez nem az enyém…)
Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd köszönjem meg önöknek, főleg a szocialista képviselőknek, hogy elfogadták a Fidesz frakciójának kezdeményezését a mai vitanap megtartására. Szükség is van arra, hogy a törvényhozók megvitassák, megbeszéljék, mi is a teendő az egészségügyben, mit lehet tenni erre a tényleg rendkívüli helyzetre való tekintettel, amit a gazdaság gyengülése, a forint gyengülése és a jövő évi költségvetés fog okozni az egészségügyben, és ezen keresztül minden ember életében.
A legsúlyosabb következménye a költségvetés elfogadásának lesz. Ha önök, szocialisták és szabad demokraták egyetlen gombnyomással igent mondanak erre a költségvetésre - amelyre, mint mondom, Csehák Judit is azt mondta, hogy forráskivonást jelent az egészségügy területén (Dr. Kökény Mihály: Csak rá hivatkoztak, ő ezt nem mondta…) -, kivéreztetik az egészségügyet. A következő öt-hat év vesztese az egészségügy lesz, és sajnos tegnap óta már azt is tudjuk, hogy minden érdemi javaslat elveszett.
Mi most, a mai napon számon kérhetnénk újra azt a rengeteg be nem váltott ígéretet, amivel önök hitegették az embereket a voksokért cserébe, de ma nem ezt tesszük, mert a baj sokkal nagyobb ennél. A mai vitanapot - mint már említettem - azért kezdeményeztük, hogy arról beszéljünk, hogy mit kell cselekedni. Nem először tesszük ezt, nem először ajánljuk fel támogatásunkat a kormánynak. Tavasszal, még bőven a költségvetés beterjesztése előtt, Csehák Judit minisztersége alatt már kezdeményeztünk egy ilyen vitanapot, melyen átadtuk a javaslatainkat. A miniszter asszony egyetértett egyébként ezekkel a javaslatokkal, de aztán nem történt semmi. Illetve azóta miniszter asszony lemondott, a helyzet még rosszabb lett. Most újra megpróbáljuk, újra megfogalmazzuk a javaslatainkat, és kérjük miniszter urat és a szocialista kormányt, hogy fontolja meg újra a jobbító szándékú javaslatokat.
Engedjék meg, hogy öt pontban összefoglaljam, melyek a legfontosabb stratégiai javaslataink. Először is: akadályozzák meg a gyógyszerek árának elszabadulását. Változatlanul javasoljuk immáron második éve egy, a polgári kormányéhoz hasonló hosszú távú megállapodás megkötését a gyógyszergyártó cégekkel. A megállapodás, amelyet önök felrúgtak, garantálta, hogy a gyógyszerek térítési díjai, a gyógyszerek árai nem emelkedhetnek csak maximum az infláció kétharmadával. Önök felrúgták a megállapodást, nincs más helyette, lett is belőle baj. Számos gyógyszer esetében az ár az infláció többszörösével emelkedett, és sajnos jövőre is tovább fog emelkedni; láz-, fájdalomcsillapítók, tápszerek, hashajtók, nem sorolom, mert nagyon hosszú a lista. (Dr. Kökény Mihály: Ezek szabadáras termékek.) Véleményem szerint ezt nem lehet így hagyni, miniszter úr. Az egyébként, hogy egyes gyógyszergyártó cégekkel befizettetnek a gyógyszerkasszába, sajnos önmagában nem fékezi meg a patika pénztáránál sorban álló betegek gyógyszerköltségeinek emelkedését.
Javasoljuk, hogy a költségvetést módosítsák oly módon, hogy a jövőre életbe lépő gyógyszeráfa ne a betegek pénztárcáját terhelje. Több ígéret is elhangzott önöktől, László Csabától is, az egészségügyi miniszter asszonytól is, hogy ne aggódjanak a betegek, mert bár az EU-csatlakozás következtében 5 százalékos áfa fogja terhelni a gyógyszereket, de a központi költségvetés ezt átvállalja, nem fogja a betegek zsebét terhelni. Sajnos, nem így történt. A költségvetésben erre egy fillér sincs.
Másodszor: javasoljuk egy új költségvetés megalkotását még az idén. Soha még Bokros Lajos óta nem volt példa hasonló szintű elvonásra az egészségügy területén. Soha még ennyi pénzt nem vettek el a betegektől, a kórházaktól. Az egészségügyben egyébként - mindannyian tudjuk - 30 százalékra tehető a jövő évi drágulás, ennyivel fognak emelkedni csak a működési költségek. S az egyébként is várható, további gyógyszeráremelést még pluszban meg fogja fejelni az 5 százalékos gyógyszeráfa is, ami a kórházakat ugyanúgy érinti majd, mint a betegek pénztárcáját. Mi lesz a kórházakkal így? Mi lesz a rendelőintézetekkel? Tudomásul kell venni, hogy csökken majd az egészségügyi ellátás színvonala? Vagy még hosszabb várólisták lesznek? Hogy még rosszabb lesz a kórházakban a koszt? Még több gyógyszert kell bevinniük majd a betegeknek?
De, ha itt az Országgyűlésben a Fidesz jó szándékú javaslatait is semmibe veszik, akkor én arra kérem önöket, szocialisták, hogy hallgassák meg az Állami Számvevőszék figyelmeztetést. Az Állami Számvevőszékre nem lehet azt mondani, hogy csak riogat, nem hozzáértő vagy politikai indíttatású. De mit is ír az Állami Számvevőszék a jelentésében, melyet egyébként kötelező előterjeszteni a költségvetéssel egy időben, nem véletlenül? Pár kiemelés: nem végrehajtható az egészségügyi rendszer korszerűsítéséről szóló kormányhatározat, miniszter úr. Kórházakra, szakrendelőkre lényegesen kevesebb pénzt ad a szocialista kormány a szükségesnél. Fontos programokat kell elhalasztani. Egyetlen fillér sincs a működési költségek emelkedésére - az Állami Számvevőszék jelentése írja, nem csak mi mondjuk.
Mégis, hogyan gondolták az elmúlt napokban, amikor például a módosító indítványokról szóló szavazás zajlott, hogy hogyan fogják túlélni a jövő évet a kórházak, a rendelőintézetek? Sokat sejtet egyébként az egyik szocialista képviselő parlamenti vitában elhangzott egy mondata is, aki arra a kérdésre, hogy jövőre sokkal kevesebb lesz az egészségügyben, azt mondta, hogy lesz pénz például átgondolt ingatlaneladásból. Nocsak! A budai értékes telkeken lévő kórházak eladásából talán? Vagy mégis mire gondolt?
No, inkább fogadják el az Állami Számvevőszék javaslatát, legalább az infláció mértékével emeljük meg a kórházak, szakrendelők, háziorvosi rendelők működésére szánt forintokat. Nem rajtunk, fideszeseken múlik. Szívesen vállalkozunk egy új költségvetés megtárgyalására még az idén. Higgyék el, ez az egyetlen jó és korrekt megoldás, egy új költségvetés, ami visszaadja azokat a milliárdokat, amelyeket Kökény Mihály miniszter úr vesztett el azon a kormányülésen, ahol eldöntötték, hogy az egészségügy nem fontos. (Göndör István: És miből tetszenek gondolni, képviselő asszony?) Hadd reagáljak Kökény Mihály modellkísérletet méltató szavaira is. Ön elmondta, hogy a polgári kormány idején elkezdett modellkísérlet hasznos volt, de, miniszter úr, ez önmagában nem reform. Ez nem fogja helyettesíteni és nem fogja megoldani azokat a problémákat, amelyeket az előbb felsoroltam. Tévúton van, miniszter úr.
Harmadszor, a javaslatok sorában: javasoljuk egy nemzeti egyeztetés megkezdését az alkotmányellenesen elfogadott kórház-privatizációs törvény kijavítására a köztestületi a kamarák, az EDDSZ - a szakszervezet - és a négy parlamenti párt érdemi részvételével. A kórház-privatizációs törvény heves, mély vitát és ellenkezést váltott ki szinte a teljes szakmai és politikai közvéleményből. Elfogadásakor sikerült semmibe venni nemcsak a szakma, hanem a köztársasági elnök úr észrevételeit, kéréseit, tanácsait is. Érdemes lenne végre nem erőből, arroganciából áterőltetni az egészségügyet érintő kérdéseket, hanem megfogadni végre azoknak a tanácsait, akik benne dolgoznak. Itt jegyezném meg, hogy mind a gyógyszerész-, mind az orvoskamara egyik komoly problémája az, hogy a szocialista kormány egész egyszerűen nem hallgatja meg őket, semmibe veszi őket.
(9.10)
A kórháztörvény vitájában egyébként önök megígérték nekik, hogy önálló törvényt fognak beterjeszteni az orvosok jogállásáról. Ez még várat magára.
Negyedszer: javasoljuk, hogy módosítsuk az önkormányzati képviselők, illetve a háziorvosok összeférhetetlenségéről szóló kétharmados törvényt. Van egy legfelsőbb bírósági döntés, amely egyedi eset sajnos, tehát egyedi döntés, amely kimondja, hogy nem összeférhetetlen, ha valaki házi vállalkozó orvosként önkormányzati képviselő, de miniszter úr, ahhoz, hogy ez érdemben megvalósuljon, módosítani kell a kétharmados törvényt, mert mint mondtam, a Legfelsőbb Bíróság döntése erre az egy esetre vonatkozik. Ezért kérem önöket, hogy jövőre kezdjünk ezzel, oldjuk meg ezt a problémát, hogy a háziorvosok is részt tudjanak venni a helyi önkormányzati politikában.
Ötödször: javasoljuk, hogy négypárti egyeztetés legyen, és megállapodás is szükséges a Johan Béla népegészségügyi program elindításához. Ez az egyetlen olyan jelentős program, amellyel mindenki egyetért, pártok, szakemberek egyaránt. De ez a népegészségügyi program annyit fog érni, amennyit végrehajtunk belőle. Ennek a programnak a része lehet vagy akár párhuzamosan is futhat vele a parlagfű-mentesítés is. Ahhoz kell egyébként sürgős közös munka és gondolkodás, hogy az induló 15-16 milliárd forintot hogyan teremtsük elő. E nélkül, pénz nélkül a legjobb program sem ér sokat. Kevés a szakmapolitikai egyetértés, kevés a beszéd, kevés a konszenzus, ha nem tudjuk miből végrehajtani a programot.
Nagyon sajnálom, hogy ezeket a módosító indítványainkat önök leszavazták és nem fogadták el, tudniillik a parlagfű-probléma 2-2,5 millió állampolgárt érint, és a népegészségügyi program elindítása pedig nem csupán nekünk, a tízmillió magyarnak elemi érdeke, hanem a még meg nem született nemzedéknek is, hogy elinduljon a Johan Béla népegészségügyi program.
Tisztelt Képviselőtársaim! A kollégáim, munkatársaim a további felszólalásaikban részletesen fognak még beszélni a gyógyszerkérdésekről, az egészségügyi dolgozók egzisztenciájáról, az önkormányzatok helyzetéről és a finanszírozás helyzetéről. Engedjék meg, hogy én még egyszer összefoglaljam azt az öt pontot, öt javaslatot, amelyben a Fidesz frakciója szeretne szakmai, szakmapolitikai munkát és segítséget nyújtani önöknek annak érdekében, hogy az egészségügyben előállt nagyon súlyos és keserves helyzetet valamilyen módon lehessen orvosolni.
Tehát röviden még egyszer az öt javaslat. Először: akadályozzák meg a gyógyszerek árának elszabadulását. Másodszor: az egyetlen megoldás új költségvetési törvény még az idén. Harmadszor: nemzeti konszenzus az alkotmányellenesen elfogadott kórház-privatizációs törvény helyébe; sürgős lenne. Negyedszer: módosítani kell a háziorvosok összeférhetetlenségére vonatkozó kétharmados törvényt. Ötödször pedig: négypárti megállapodás szükségeltetik a Johan Béla népegészségügyi program végrehajtásáról és a 14-15 milliárd forint előterjesztéséről.
Nagyon kérem Kökény Mihály miniszter urat, aki felelős az egészségügyért és szocialista képviselőtársaimat, hogy fogadják el a felajánlott együttműködést.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem