BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint többször elhangzott, ma a 2004. évi költségvetés részletes vitája van napirenden. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy e költségvetési törvényhez önök, a kormánypárti többség elfogadták a költségvetési bevételi oldalt megalapozó adóterheket, áfaterheket és minden olyan, a lakosságot és a közszférát sújtó terhet, amely megalapozza a költségvetés bevételi oldalát. A bevételi oldalról már nincs mit túl sokat beszélnünk, legfeljebb csak a hiányosságokra hívjuk fel a figyelmüket, tisztelt képviselőtársaim.
A módosító indítványainkkal viszont a kiadási oldalaknál igenis a képviselőtársaim javaslata mind arról szól, hogy az önök ígéretei, amelyek arról szóltak, hogy több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek, valóban megvalósuljanak. Tehát egyszer mondom azt, hogy a bevételi oldalról többletterhet róttak a magyar állampolgárokra, a közszférára és az adófizetőkre, a másik oldalról pedig azt mondjuk, hogy ezt az elosztást az állami költségvetésben tegyük azért jobban emberbarátivá, mégpedig pontosan azokra az ígéretekre utalva, amelyeket önök mondtak.
Miről szólnak az ellenzéki képviselőtársaim indítványai? Arról szólnak, hogy több pénzt az önkormányzatoknak, különböző tevékenységi körökhöz, és arról szólnak az indítványaik, hogy több pénzt az alacsony nyugdíjjal rendelkezőknek, a kisnyugdíjasoknak, a nagycsaládosoknak és a minimálbérből élőknek.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Erről szíveskedjenek beszélni, és ne keverjük össze a múltat, a jelent, a jövőt. 2004 a jövő, és most arról beszélünk, hogy ha az állami költségvetés beszedi azokat a terheket, amelyeket önök voltak szívesek jól megemelni, emelkedjenek a kiadások úgy, hogy ezek szolgálják a Magyar Köztársaság állampolgárait, különös tekintettel azokat az önkormányzatokat, amelyek 10 millió állampolgárnak szolgáltatnak, azoknak az embereknek, akik kárvallottjai a rendszerváltásnak, sőt az elmúlt negyven évnek. Miről beszélek én? A kisnyugdíjasokról, az alacsony jövedelműekről és a nagycsaládosokról.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezeket az indítványokat méltóztassanak támogatni.
Köszönöm szépen, hogy szólhattam. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem