BECSÓ ZSOLT

Teljes szövegű keresés

BECSÓ ZSOLT
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, lehet még gyakorolni. Tisztelt Parlament! Keller urat szeretném nagy tisztelettel meghívni a vendégszerető Nógrád megyébe, és ott lehetőséget biztosítani számára, hogy nyugodt körülmények között megismerje az elmúlt négy évben végzett munkát, az akkor elért eredményeket, és ha már ott van, akkor az elmúlt másfél évben történt eseményekről is információkat szerezhet, és talán pontosabb felszólalásokat fog majd mondani Nógrád megyét érintően, mint amit az előbb sikerült megejtenie.
Két fontos módosító javaslattal kapcsolatban szeretném kérni elsősorban a szocialista képviselők támogatását, az egyik a Hatvan-Salgótarján 81-es számú vasúti fővonal rekonstrukciója. Aki ezt a vonalat ismeri, személyes benyomása is lehet a rossz pályaállapotról. Sajnálatos módon a mai napig 60 kilométer/órás sebességgel lehet közlekedni. Bár az elmúlt év március 28-án az új intercityjárat már bemutatásra került Salgótarjánban, megdöbbentő módon a mai napig nem került bekapcsolásra az intercity-közlekedésbe a megyeszékhely, sőt, ha hinni lehet Csillag István miniszter úr írásbeli kérdésre adott válaszának, akkor nemhogy intercity-, hanem a következő évben interpicijárat sem lesz Salgótarján és Budapest között.
Mint ahogy kérném a szocialista képviselők támogatását a Salgótarjánt tehermentesítő út harmadik ütemének megépítéséhez kapcsolódó módosító indítvány támogatására. Mint tudjuk, Salgótarján egyutcás jellegű, gyönyörű természeti környezetben fekvő város. Ennek az útnak a megépítése katasztrófavédelmi, városképi, közlekedésbiztonsági szempontból is indokolt. Ha hinni lehet Szekeres úr kijelentésének, amit néhány nappal ezelőtt Salgótarjánban tett, hogy soha nem találkozott még két olyan erős érdekérvényesítő emberrel, mint Puszta Béla és Boldvai László, ha ez igaz, akkor valószínűleg számíthatunk arra, hogy a szocialista frakció felsorakozik mögöttük, és támogatni fogják ezeket a módosító javaslatokat. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem