BÚSI LAJOS

Teljes szövegű keresés

BÚSI LAJOS
BÚSI LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Toller képviselő úrnak volt egy hozzászólása, mely a hátrányos helyzetű megyékkel kapcsolatosan fogalmazott meg egy álláspontot. Egy olyan álláspontot, ami valószínűleg már kezdhetne hasonlítani a részletes vitához, hogy ha itt meg szeretnénk ezt vitatni, mivel ezek azért szakmai kérdések, mert ha belegabalyodunk abba a mondatkombinációba, hogy a hárommegyés a '94-98-as időszakban kezdődött, ötmegyéssé fejlődött a '98-2022-esben, hétmegyéssé pedig már a szocialista kormányzás időszakában, tehát 2003-tól kezdődően lehetett ismételten fejlesztési pénzeket kapni. (Tállai András: Nullát!)
Tehát ha azt nézzük meg, és már az előző felszólalásomban mondtam is, hogy örültünk annak, hogy ismételten bővülhetett, és abban egyetértek Toller képviselőtársammal, hogy igen, a másik 12 megyét is megfelelő módon kell tudni fejleszteni. De most a szakmai vitát odáig kell elvinnünk, hogy jó-e az, hogy lesz 42 hátrányos helyzetű kistérségnek egy szétosztott lehetőség, melyet a régiófőnökségek fognak majd elosztani, és akkor közben ott maradnak a megyék a fejlesztési támogatások bizonyos mennyiségű hiányában.
Jász-Nagykun-Szolnok megyére vetítem le ezt a kérdéskört, ez azt jelentheti, hogy például a mi megyénkben, mivel a hat kistérségből csak kettő marad ebben a támogatási rendszerben, a következő, a hátrányos helyzetűnél van még ismételten három, és - mint ahogy Toller képviselő úr is ugyanúgy tudja, mint én - a megyei jogú városok térsége nem támogatható sajnos ezekből a keretekből, pedig tudjuk, hogy Pécs környékén is milyen kistelepülések vannak, és Szolnok környékén is milyen fejlesztésre szoruló kistelepülések vannak.
Tehát ez egy szakmai rész, hogy a kistérségeken keresztül próbálunk fejleszteni, régiós döntések alapján, vagy pedig megpróbáljuk a megyéknél hagyni azokat a kistérségi fejlesztéseket, amire lehetőség szerint lokálisan próbálnak meg válaszokat megtalálni. Ez egy olyan jellegű szakmai vita megítélésem szerint, tisztelt képviselő úr, hogy ha mi elfogadjuk azt, hogy jól gazdálkodnak az összességében szocialista megyei területfejlesztési tanácsok elnökei ezekkel a pénzekkel, akkor kérjük, hogy önök is legyenek toleránsak ezekkel a felvetésekkel kapcsolatosan.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem