DOMOKOS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DOMOKOS LÁSZLÓ
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Az előző képviselő egyetlenegy módosító javaslathoz nem szólt hozzá, csak jelezni szeretném, de nyilván lehet bármiről beszélni. Azért én szeretnék konkrét módosító javaslathoz kapcsolódni.
Ha annyira elkötelezettek az útépítésekért, az állapot fenntartásáért, akkor a 11,5 tonnás tengelyterheléshez felkészítendő utat jó lenne, ha támogatnák. Nem a 4-es úton, bár ott is rászorulna: a 44-es úton. Szalay úr keverte a kettőt egymással. Aki nem arra jár, nem arra él, annak majdnem ugyanaz nyilvánvalóan ez a két út, de nagy különbség egyébként. (Szalay Gáborhoz.) Államtitkár úr, majd ha ismeri az utakat, akkor szóljon!
Ehhez még kapcsolódnék, hogy van egy útrehabilitációra tett módosító javaslatunk, amely viszont valóban a 44-es úton helyezkedik el, és ma is balesetveszélyes. Sajnos, egyébként az országban nagyon sok ilyen útszakasz van, és messze alul van tervezve a közlekedési tárcánál az útfelújítások kérdése is. Bár az ez évről nem illik beszélni, de nyugodtan mondhatom, hogy sajnos a múlt évinek csak a 60 százalékát költi a tárca útfelújításokra, karbantartásokra. Hátha a jövő évi, valamivel magasabb keretekből jut majd Békés megyében is erre, erre szeretném felhívni a figyelmet.
És ha már szót kaptam, azért még el szeretném mondani azt, hogy Gyomaendrődön van egy olyan, Kiss Bálint általános iskolai felújítási igény, amely most már tavaly óta előttünk van. Vis maior helyzet van, négy-öt helyen van, nagyon rossz állapotú épületekben. Másfél éve alakult ki ennek a terve, most újból itt van az asztalon. Sajnos, Földesi úr, azt kell mondanom, lehet, hogy négy címzett támogatás van ön szerint, de sajnos abban a választókörzetben, ahol én élek, Gyomaendrőd tekintetében ezt nem tartalmazza, és így engedje meg, hogy szóvá tegyem, még ha esetleg önök nem is értenek vele egyet.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem