DOMOKOS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DOMOKOS LÁSZLÓ
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnos, a vita ezen szakasza is azt bizonyítja, hogy az MSZP gyakorlatilag csak arra készült fel a mai napon is, mint az előző általános vitában, hogy amint a kormányzati oldal hibáit helyre tevő ellenzéki módosító javaslatok elhangzanak a Fidesz és az MDF részéről, folyamatosan két percben szétrombolva a vitát arra igyekeztek törekedni, hogy bemutassák, mennyire alkalmatlan az elkészült költségvetés, amit megtettek. Ezt nyilván el próbálták fedni azzal, hogy a különböző módosító javaslatok alkalmasságát kérdőjelezik meg.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem, miért nem támogatják azt, amit önök ígértek is, másrészt az emberek elvárnak tőlünk, parlamenti képviselőktől, hogy legyen az emberek számára biztonságos megélhetést biztosító munkahely, lakható városokat és falvakat akartak az emberek.
(15.50)
Ezek a javaslatok ezt segítették volna. Mi azt gondoltuk, hogy elolvasták a módosító javaslatainkat. Sokszor az derült ki, hogy itt, a vitában ismerték meg ezt, és azonnal, reflexből vagy a múltra mutogattak, vagy egyéb zöldséget mondtak olyan kérdésekben, amelyeknek mély szakmai előkészítésük volt, amely módosító javaslatok a munkahelyteremtés érdekében, a megélhetést könnyítő javaslatok, a gazdákkal kapcsolatok adósságok kérdését vetik föl, és a városokat, falvakat segítő módosító javaslatok hangzottak el.
Különösebben, gondolom, nem kell említeni, fontosnak tartottuk folytatni a bérlakások építésével kapcsolatosan: egy 15 milliárd forintos módosító javaslatot terjesztett be a Fidesz, vagy akár csak az özvegyi nyugdíjakra vonatkozó 20 milliárd forintos javaslatot, amelyekre szokták mondani, hogy mi a fedezete. Kérem szépen, akkor miért ragaszkodnak a tisztelt szocialista képviselők a 30 milliárdos utántöltős Gripenekhez? Miért ragaszkodnak a Miniszterelnöki Hivatal gáláns üdültetési pénzeihez, miért ragaszkodnak az emberek adatait összegyűjtő, több mint 5 milliárd forintba kerülő adatközpont létrehozásához, ami felesleges, veszélyes és az adatvédelmi biztos szerint törvénytelen.
És sorolhatnám még, hogy mely lábakra, mely fedezetekre vonatkozóan hangoznak el olyan módosító javaslataink, amelyek fedezetet nyújtottak volna azon módosító javaslatokra, amelyeket önök nagyon arrogánsan, pikírten, cinikusan lesajnáltak, nem támogattak (Keller László: Az idő lejárt! Két perc!), és az előterjesztő képviselők személyiségi jogaiba is beletaposva tették ezt meg. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Két perc, elnök úr!)
Rendes hozzászólásra jelentkeztem, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem