DR. BŐHM ANDRÁS
DR. BŐHM ANDRÁS
DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A költségvetés részletes vitájáról van szó, de én azt gondolom, hogy az elmúlt napok és az előttünk álló néhány nap pénzügyi-gazdasági eseményei nem mellőzhetők a költségvetés részletes tárgyalásakor, mert ez a dolog komolyságát kérdőjelezné meg. Elvitathatatlan az a tény, hogy az a pénzügyi helyzet, ami az országban jelenleg van, gazdaságpolitikailag mindenképpen értékelendő. Azt gondolom, hogy a politikával foglalkozóknak, illetve a gazdaságban tevékenykedőknek értékelni kell, de kellő józanságot és mértéktartást is kell mutatniuk ennek az ügynek a megítélésében.
A mi álláspontunk az - és ez egyelőre változatlan -, hogy tulajdonképpen a fundamentumok, tehát a gazdaság mai állapotának fő jellemzői nem indokolták azt a pénzügyi helyzetet, ami a forint körül az elmúlt hétvégére kialakult, és amely tegnap is és ma is folytatódni látszott. Az államháztartás hiánya kezelhetőnek látszott, megindult valamiféle növekedés, az összes gazdasági előrejelzés, a prognózisok kedvező változást mutattak. Ebben a helyzetben fel kell tenni a kérdést, hogy mik azok a fő okok, és ami ennél még fontosabb, hogy milyen lépések, teendők várhatók az ezzel foglalkozóknál a pénzpiac megnyugtatása érdekében.
Érvként merül fel, hogy spekulációs támadás célpontja lett a forint, a Magyar Nemzeti Bank olyan devizatartalékokkal már nem rendelkezett, ami a további intervenciót lehetővé tette volna, és ezért döntött úgy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, hogy egy váratlan, minden elemző, értékelő számára váratlan kamatemeléssel próbálja megfékezni a pénz értékének romlását.
(9.00)
Az, hogy ez a lépés sikeres volt-e vagy sem, azt gondolom, hogy maholnap lesz igazán megállapítható. Az egyértelmű eredményességét a tegnapi pénzügyi tőzsdei zárás eredményei legalábbis kétségessé teszik.
Azt gondolom, hogy ennek az országnak abban a helyzetben, amikor néhány hónap múlva az Európai Unióhoz csatlakozunk, mindenképpen minden politikai tényezőnek számot kell vetnie azzal, hogy mi szolgálja mind az ország érdekét, de ha tetszik, a különböző politikai erők saját érdekét is. Elvitathatatlan, hogy ez a kamatemelés, amit a Nemzeti Bank monetáris tanácsa eldöntött az elmúlt hét végén, mindenképpen jelentősen meg fogja terhelni a magyar költségvetést, tehát azt a költségvetést, aminek a végszavazása még előttünk áll. Igen komoly mértékben további hiányokat fog előidézni ezen a költségvetésen, hiszen gondoljunk bele, hogy a legszerencsésebb változat esetén is, tehát amennyiben stabilizálódik a pénzpiac, és reményeink szerint a befektetői bizalom visszatér, az nem jelent mást, mint hogy akár a kül-, akár a belföldi megtakarítások bizalma visszatér az állampapírok iránt, és olyan állampapírok kerülnek magas kamattal lekötésre, akár hosszú távon, amelyek az európai csatlakozáskor, azt követően még a mai európai környezetben is összehasonlíthatatlan kamatnyereséget fognak jelenteni, következésképpen ez úgy a kül-, mint a belföldi eladósodását a magyar államnak jelentősen föl fogja erősíteni. Ez mindenképpen olyan vérvesztesége lesz a magyar költségvetésnek, amit az előttünk lévő, végszavazás előtt álló költségvetés még nem tartalmazhat természetszerűleg, és a végső kimenetelét ma még különbözőképpen jósolhatjuk meg.
Amit ezen a ponton ma mondani lehet, attól függetlenül, hogy kinek, kiknek milyen politikai vagy személyi felelőssége van a kialakult helyzet keletkezésében - mert azt gondolom, hogy alapvető gazdasági kérdések ezt nem indokolják -, le kell szögezni, hogy ha indokolt az a tétel, hogy közös érdekünk, hogy a csatlakozás előtt lévő Magyarországon a gazdasági helyzet és a pénzpiac normalizálódjon, akkor kölcsönösen arról kell gondoskodnunk - és ez szilárd meggyőződésem -, hogy a belpolitikai törékenység látszatát nem kelthetjük fel. Tehát a befektetői bizalom akkor törik meg igazán, hogyha a belpolitikában törékenységet tapasztal. Meggyőződésem, hogy a mai ellenzéknek sem lehet az semmiféle politikai érdekével indokolható érdeke, hogy Magyarországon a gazdasági helyzetet és a pénzpiaci helyzetet belpolitikai okokból törékennyé, kétségessé és kiszámíthatatlanná tegye.
Tehát tény az, hogy nehezen kiszámítható veszélyei is lehetnek a mai pénzpiacon történteknek. Ezzel kapcsolatban a védekezési lehetőség mindenképpen abban van, felfogásunk szerint, hogy egy: kell egy szilárd gazdaságpolitikai koncepciónak lenni, el kell tudni hitetni a külföldi és belföldi befektetőkkel és más érdekeltekkel, hogy létezik gazdaságpolitikai koncepció, és emellett a kormány szilárdan kitart. Ennek a fő elemei mindenképpen a gazdaság, a verseny élénkítése, a megtakarítások ösztönzése, az eladósodás visszaszorítása és a további adócsökkentés.
A következő igen lényeges tétel - és ez ugyan napi probléma, de jelentős probléma -: Magyarországon a monetáris politikának és a kormány gazdasági politikájának összhangban kell cselekednie. Amennyiben ez az összhang megbomlik, vagy legalábbis a kommunikálása arról szól, hogy másként gondolkodik alapvető kérdésekről a Magyar Nemzeti Bank, illetve a magyar kormány gazdaságpolitikája, akkor ez nem csupán szakmai, rosszabb esetben politikai ellentét, hanem ez megmagyarázhatatlan a pénzpiaci szereplők számára. A pénzpiaci szereplőket, a befektetőket kevéssé érdekli az, hogy akár a Magyar Nemzeti Bank, akár a magyar kormány miféle politikai indíttatásoktól vezérelve cselekszik egymással szemben vagy egymással nem kellően összehangoltan. Az eredmény a lényeges, ez pedig a zavar, a rossz kommunikáció és a követhetetlen lépések megtétele.
Mindannyiunknak megvan az ilyen vagy olyan véleménye arról, hogy az elmúlt év nyarától, őszén, év elején, illetve a most bekövetkezett pénzügyi lépések mennyiben voltak helyesek vagy helytelenek, mennyiben hatottak közre abban, hogy a magyar forint azt a bizalmat elveszteni látszik ezekben a napokban, amit reméltünk, hogy meg fog tartani. Egész biztos, hogy ideje lesz annak, hogy az ezzel kapcsolatos felelősségek felmerüljenek, de ebben az időszakban a politikai erőknek nincs más feladatuk, mint hogy megpróbálják az ország iránti bizalmat helyreállítani, és elkerülni annak a látszatát is, hogy politikai okokból bizalmatlanságot váltson ki, tehát szűnjön meg az a helyzet, hogy bárki, bármelyik erő, tévesen felfogott politikai érdekei miatt esetleg kockáztatja Magyarország gazdasági lehetőségeit és az előrelépés lehetőségét. Ezt követően alárendelt szerepet kap az, hogy a Magyar Nemzeti Banknak, illetve a magyar kormánynak meg kell találnia, bármilyen módon, a kiszámítható együttműködés lehetőségét.
Ezt azért tartottam szükségesnek elmondani, mert ezzel a helyzettel nyilvánvalóan foglalkozni kell, meggyőződésem szerint minden politikai párt valamilyen módon véleményt alkot; én csak remélem, hogy a végkifejlete mindenképpen az lesz, hogy a legfontosabb egy olyan együttműködési minimum megtalálása, amely nem veszélyezteti a Magyarország iránti befektetői bizalmat.
Rátérve most már a költségvetés részletes vitájára, természetesen azokkal a kérdésekkel kívánok csak foglalkozni, amelyekkel módosító indítványok formájában is foglalkoztunk, foglalkoztam, és természetesen ezek benyújtásra még mind nem kerültek, lévén, hogy a határidő a mai nap 12 órája, de nagyon örülök, hogyha az államtitkár úr ezzel kapcsolatban legalábbis jegyzeteket készít, hogy legyen idő gondolkodásra és akár vitára is ezekkel kapcsolatban.
Az első kérdés örökzöld - és elnézést kérek az “örökzöldért” mindenkitől, akinek ez nem ilyen lényeges -, és ez a tömegközlekedéssel kapcsolatos állandó probléma, amely végül is probléma maradt azért, mert nem sikerült pontot tenni a kiszámítható gyakorlat érdekében a mondat végére. Azt gondolom, hogy valamennyi önkormányzat, amely fenntart tömegközlekedést, üzemeltet ilyet, megelégedéssel és örömmel fogadja azt, hogy a tervezet szerint, és most már a megszavazott sarokszámok szerint, 10 milliárd forint kerül a költségvetésből a tömegközlekedés támogatására országos szinten.
Amit problémának érzünk, az azonban az, hogy hiába becézzük mi ezt a támogatást normatív támogatásnak, ez még a mai napig nem az. Korábban mindenki egyetértett abban, hogy meg kell teremteni a tömegközlekedés normatív támogatásának a lehetőségét. Az, hogy ez pillanatnyilag még nem az - és erről szól a módosító javaslat is -, több veszélyt rejt magában. Az egyik veszély az, hogy a jövő év, illetve az azt követő év költségvetési vitájában újból politikai és egyéb alkuk tényezője lesz az, hogy a tömegközlekedés jut-e támogatáshoz, finanszírozáshoz vagy pedig sem. Ez mindenképpen elkerülendő, mert mindenki egyetért abban, hogy az államnak részt kell vállalnia az önkormányzatok tömegközlekedési feladatainak a finanszírozásában, jelzem, nemcsak a helyinek, hanem a helyközinek is a későbbiek során. Amennyiben ez így van, akkor mentesíteni kell a politikai vitáktól ezt a kérdést, nem szabad kockáztatni, hogy baráti, politikai vagy egyéb kapcsolatokon múljék, hanem egy: kötelezővé kell tenni; kettő: a normativitás azt is jelenti, hogy számokon alapuljon, hogy mennyi a tömegközlekedés támogatása.
A módosító javaslat arról szól, hogy a szakmailag ismert, nem vitatott adatok alapján induljon egy teljesítményfinanszírozással és folytatódjék egy veszteségfinanszírozásban való elszámolással a tömegközlekedés normatív támogatása; kerüljön meghatározásra, hogy a veszteségben - mert nem vitás, hogy a tömegközlekedés mindig veszteséges marad - milyen arányban vállal részt a magyar állam, a központi költségvetés, illetve az önkormányzatok költségvetése.
(9.10)
Ezzel kapcsolatban egy számítási módot is tartalmaz a javaslat, ennek a megfontolását mindenképpen kérem a kormány képviselője részéről, és azt gondolom, hogy ez nemcsak egy becsületes megoldás, hanem könnyű megoldás is, tehát megszüntetünk egy jelentős problémát a későbbiek során; ez nem érinti természetesen a jövő évi költségvetés sarokszámait.
A következő, nagyon lényeges kérdés, és nem tudom, mennyire van még átgondolva, de az önkormányzatokat rendkívüli módon fogja sújtani a következő évtől kezdődően az áfával kapcsolatos szabályozás. El szeretném mondani, és ezt a döntésig természetesen rendelkezésre fogjuk bocsátani úgy a kormány képviselőinek, mint minden érdeklődőnek, hogy egy nagyon gazdag szakértői anyag áll rendelkezésünkre, amelynek az egyik része kifejti, hogy az áfatörvény rendelkezései milyen tekintetben félreértendők, ad egy értelmezési javaslatot, és - anélkül, hogy ezzel most a tisztelt Házat terhelni szeretném - a végkövetkeztetése mindenesetre az, hogy az állami támogatások után áfafizetési kötelezettség áll fenn. Tehát úgy a címzett és céltámogatásoknál, mint, ha tetszik, a tömegközlekedés finanszírozásánál, egy forrásszűkítés áll be, a támogatás után áfafizetési kötelezettség jelentkezik, és amennyiben a támogatás úgymond nem bruttósítva történik, márpedig nem így történik, akkor beáll egy forrásszűkítés, illetve a költségvetés oldaláról talált pénz jelentkezik, mert az átutalt támogatások áfatartalma természetesen a költségvetés részévé lesz, lévén, hogy ezeknek a visszaigénylése, levonása az áfatörvény szerint nem vitásan nem lehetséges.
A hatályos törvény nevesített kivételeket tartalmaz bizonyos esetekben, ahol az áfalevonás tilalma nem érvényesül, ezek a gyorsforgalmi utak, a metróépítések, bizonyos gyógyszerrel kapcsolatos rendelkezések; a probléma az, hogy ezeknek a kivételeknek a jelentkezése, pontosan mert megjelennek, erősíti azt az álláspontot, hogy amelyek kivételként nincsenek nevesítve, ott az áfalevonás tilalma érvényesül. A módosító javaslat arról szól, hogy bizonyos önkormányzati közfeladat körében ugyancsak a kivételek között jelenjen meg, hogy ha önkormányzat közfeladatot teljesít, akkor az ezzel kapcsolatos kifizetése áfatartalma visszaigényelhető. Nagyon nehéz elképzelni olyan érvelést a puszta és pőre költségvetési érdekeken kívül, ami arról szólna, hogy egy ilyen nettó támogatás maradjon az önkormányzatoknál, ami hihetetlen forrásszűküléssel jár nemcsak Budapesten, hanem az ország összes önkormányzatát illetően.
A további módosító javaslatok ezeknél lényegesen kisebb súlyúak, és mindössze ketten vannak, legalábbis abban a körben, amiről én beszélni szeretnék. Az egyik költségvetési kihatása rendkívül csekély, természetszerűleg a sarokszámokat nem érinti, hiszen fejezeten belüli átcsoportosításra teszünk javaslatot, ez pedig a lakótelepek egy részénél jelentkező, azbesztmentesítéssel kapcsolatos problémakör orvoslása. Arra teszünk javaslatot, hogy a Belügyminisztérium fejezetén belül kerüljön elkülönítésre, átcsoportosításra egy összeg, ami alkalmas arra, hogy az azbesztmentesítésre egy pályázható összeg és egy támogatási metódus kerüljön kidolgozásra. Az elképzelésünk az, hogy részint a lakások tulajdonosai, részint a kerületi önkormányzatok, illetve ennek az alapnak a felhasználásával a központi költségvetés vállaljon részt. Ez egy olyan probléma, ami sürgető probléma, nemrég került - idézőjelben nemrég, néhány éve - felismerésre, hogy hol kerültek ezek korábban alkalmazásra, hogy egészségileg rendkívül káros, a kihordási ideje ennek a szigetelési módnak ezekben a hónapokban, egy-két éven belül telik le, tehát lépni most kell; egész egyszerűen nincs lehetőség és nincs indok se arra, hogy ebben a központi költségvetés valamilyen módon részt ne vállaljon.
Végül, az utolsó módosító javaslat, amiről beszélni szeretnék, az egészségügyi fejezetben való átcsoportosítás szükségessége, minimális összegekkel. Észleltük azt, hogy van Budapesten olyan kórház, gyermekkórház, amely központi állami feladatokat úgy lát el, hogy az ehhez kapcsolódó kötelező finanszírozás megjelenne a költségvetésében. Az egyik egy anya-, csecsemővédelmi program, a másik talán inkább ismert, szerencsére ma már társadalmi problémaként nem jelentkezik, a légzésrehabilitációja azoknak a betegeknek, akik az ötvenes években gyerekparalízis-járvány áldozatai lettek, mindössze néhányan élnek közülük, és ezek légzéssegítő gépeken ebben a kórházban vannak elhelyezve, természetszerűleg fogyatkozó számban, de az egészségügyi költségvetés a finanszírozást nem biztosítja teljes egészében, tehát egy korrekcióra ebben a körben teszünk javaslatot.
Egyelőre ennyi, köszönve a türelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
