DR. CSÁKY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Bíztam benne, hogy valamikor egy rendes hozzászólásra is sor fog kerülni, de ha jól emlékszem, még három sem hangzott el. Úgy gondolom, hogy méltatlan egy ország költségvetéséhez ez a tárgyalási metódus.
Az 564. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. Az általános vitában már elhangzott, hogy az egészségügy a nemzeti össztermékből 4,4 százalékban részesül csupán, ez az egyik legalacsonyabb, ha nem a legalacsonyabb a csatlakozó országok között. Az egészségügyön belül az Állami Népegészségügyi Szolgálatnak kitüntetett szerepe van, különösen most az európai uniós csatlakozás kapujában, illetve azt követően, hiszen nagyon komoly feladatai vannak. Az elmúlt években erre tisztességesen felkészült, európai pénzeket is felhasználva.
Meglepődve tapasztaltuk, hogy már a rendes költségvetés során forrásait jelentősen megnyirbálták, nominálisan kevesebb pénzből gazdálkodhat a következő évben. Olyannyira, hogy az ÁNTSZ-nél dolgozók béremelése eléggé kétséges, hiszen erre külön fedezet nem áll rendelkezésre. Ezután meglepődve tapasztaltuk, hogy szocialista képviselők még újabb 45 millió forinttal kívánják megkurtítani az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat költségvetését. De a népegészségügyi program is ugyanígy jár; ami eddig is nominálisan kisebb összegben részesült, azt még további 400 millióval kurtítják meg, és nyilvánvalóan ezen módosító javaslatok hátterében kormányzati támogatás is van, illetve nagy a valószínűsége, hogy kormányzati sugallatra történtek.
Majd a következőnél folytatom. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem