DR. ÓDOR FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. ÓDOR FERENC
DR. ÓDOR FERENC (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Búsi Lajos képviselőtársam említette már azt a hétmegyés programot, ami kimaradt a költségvetésből, és kapcsolódnék ahhoz a hozzászólásához is, amit annak idején ígértek az önkormányzati választásnál, hogy több pénzt az önkormányzatoknak. Az önkormányzatok saját forrásaikon kívül állami forrásokból infrastrukturális fejlesztést tudnak végezni, de 2002-es árszínvonalon, illetve pénzben, hiszen ugyanannyi maradt a területi kiegyenlítő és a cél jellegű decentralizált alap forrásösszege.
Erre vonatkozóan adtunk be módosító javaslatot Becsó Zsolt képviselőtársammal is, de nem látunk együttműködési szándékot. Úgy látszik, az itt ülő polgármestereknek megvannak a saját forrásaik, vagy ne adj' isten, a döntéshozatalban tudnak olyan pozíciókat fogni, hogy ők mindig megkapják a megfelelő pénzt. A hétmegyés, valamikor három-, később ötmegyés támogatási formára pedig az a gondolatunk, hogy ha ezt regionális szintre visszük, a forrásokat összecsoportosítva kisebb összeg fog jutni azokra a megyékre, amelyek az eddigi támogatással sem tudtak kilépni az alsó harmadból a GDP arányában, ha sorrendet állítunk föl a megyék között.
Tehát úgy gondoljuk, hogy ennek a támogatási formának a fennmaradása segíthetné mindezeknek a megyéknek a felzárkóztatását, és itt a több pénzt az embereknek, több pénzt azoknak a kis- és középvállalkozásoknak, akik és amelyek ezekben a megyékben kívánnak munkahelyet teremteni, ezekben a megyékben kívánják a munkahelyteremtést, illetve a megtartást szolgálni. Ezért adtuk be a módosító javaslatokat, erre kérjük most a kapcsolt módosítóknál a támogatást.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem