DR. PAP JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. PAP JÁNOS
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Két módosító indítvány, illetve módosítóindítvány-csomag mellett szeretnék érvelni, illetve segítségüket kérni. A két módosítóindítvány-csomag több számon fut, és ez az, amit igen tisztelt Kovács képviselőtársam nem tudott értelmezni, mert összeadta az alternatívákat. Szeretném elmondani, hogy az alternatívákat nem összeadni kell, hanem választani kell belőlük. (Taps a Fidesz padsoraiban.) Ezért nyújtottam be.
Mi a logikája ennek? A logikája a következő: 11 éve, amióta elterelték a Dunát, egyetlenegy évben nem fordult elő, hogy szigetközi rehabilitációra és kármérséklésre ne lett volna valami keret. Én azt gondolom, túl mindenféle politizáláson, mindenféle döntésen, ez egy jelzés értékű dolog volt, hogy itt egy olyan ökológiai agresszió történt, aminek a kiküszöbölése szükséges. Ennek a címnek az eltörlése, elhagyása, beolvasztása nem egy jó lépés. Ezért terjesztettem be olyan alternatívát, amelyik arról szól, hogy ha egy minimális összeggel is, de tegyük be a szigetközi rehabilitációt, hasonlóképpen a Mosoni-Duna rehabilitációját, mintegy jelzésképpen, hogy erről a dologról nem feledkeztünk meg, ezzel nekünk feladatunk van.
Természetesen beterjesztettem azt a variációt is, amit meggyőződésem szerint 11 év után kellene, hogy ezekre a feladatokra biztosítsunk. Nos, amennyiben nincs pénz, mert megszorult a gazdaság, mert megszorították a gazdaságot, mert elszúrták a gazdaságot, akkor nincs rá annyi. Ezt is fájó szívvel, de az ember tudomásul veszi; de azt már kevésbé, hogy egy fontos címéről megfeledkezzenek. És lám-lám, csoda, Mosonmagyaróvár polgármestere az újságban nyilatkozta, hogy nem kell ennek önálló cím, ez jó úgy, a nagy kalapban. És most, ahogy nézem, mert meggyógyult a gépem, látom, hogy ő is beadott két módosító indítványt, és furcsa módon azokat az összegeket írta be, amiket egyébként kormánypárti képviselőként is szükségesnek tartottam erre a két feladatra, és most ellenzékiként is szükségesnek tartok a feladatra.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Igen tisztelt Államtitkár Úr! Legyen olyan kedves, támogassa ezeket az indítványokat. Higgye el, szükség van rájuk!
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem