DR. SZABÓ ERIKA

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ERIKA
DR. SZABÓ ERIKA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon szomorúan nézem ezt a vitát kilenc óra óta, hiszen a szocialista képviselők nem készültek a részletes vitára, nincs komoly indokuk arra, hogy miért szavazták le a Fidesz munkahelyteremtő javaslatait, a megélhetést könnyítő javaslatainkat, a gazdacsomagot, a városokat és a falvakat érintő javaslatainkat.
Türelmesen vártam volna arra, hogy elmondjam, hogy a körzetemért, Kiskunhalasért és a körülötte lévő tíz település érdekében milyen módosító indítványokat nyújtottam be - kapcsolódó módosító indítványként is benyújtom ezeket.
Várnám vagy vártam volna az önök véleményét azzal kapcsolatban, hogy miért támogatják vagy miért ellenzik ezeknek a javaslatoknak az elfogadását, de úgy látom, erre nem kerülhet sor, mert önök tudatosan, módszeresen az Orbán-kormány időszakát minősítik, és ha ezzel kapcsolatban a Fidesz képviselői részéről a tények elhangzanak, mint például Mátrai Márta képviselő asszony elmondta, hogy a nyugdíjasok érdekében, a családok érdekében, a kis jövedelműek érdekében, a minimálbéren élők érdekében milyen intézkedéseket tettünk, akkor szinte csoportosan jelentkeznek kétperces felszólalásra, és próbálják ezt lenullázni.
Ugyanazt a taktikát folytatják, amit az általános vitában is, és amit a megelőző részletes vitában is. Nincs komoly mondanivalójuk az embereknek, hiszen nagyon nehéz lenne védeni ezt a költségvetést, amit a jövő évben az emberek nyakába zúdítanak. Csak terheket, csak gondokat, csak megélhetési nehézségeket fog jelenteni. Ehelyett az ellenzéket minősítgetik és a módosító indítványainkat, amelyeket lelkiismeretesen, a körzetünk érdekében nyújtottunk be. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem