DR. TOLLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. TOLLER LÁSZLÓ
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon fontosnak ítélem Szalay Gábor képviselő úr módosító indítványát, elsősorban azért, mert a magyar tömegközlekedés egy nagyon neuralgikus pontjával kapcsolatos. Ezért kérem a Szabad Demokraták Szövetségét is, hogy támogassák azt a 115. számú módosító indítványt, mely az állami vagyon és a vállalkozói vagyon lebontásával kapcsolatos, hiszen addig nem fogunk semmiféle tömegközlekedésben előrejutni, amíg ennek a cégszerű működését nem decentralizáljuk.
A legnagyobb gond a MÁV-nál, a Volánnál, hogy hármas struktúrában dolgoznak: helyi közlekedést ellátnak, helyközi közlekedési ellátnak, és nemzetközi fuvarozást, illetve személyszállítást is ellátnak. Ami az országon belüli közlekedésszervezést illeti, valószínűleg pocsékoló a rendszer, túl zártak a keretek a koncesszióból eredően, és a MÁV-nál is nagyon nehéz az együttműködés a busz-tömegközlekedés és a MÁV-tömegközlekedés összehangolása tekintetében. Van, ahol párhuzamos veszteséges vonalak vannak, van, ahol ellátatlan az ország területe, az északi régióban jó néhány ilyen településsel találkozunk, és van, ahol pedig túlzott a szolgáltatás mértéke, és az önkormányzati forrásokat is igénybe veszik, akár a MÁV, akár a tömegközlekedés tekintetében.
Indítsuk meg együtt a jövő évtől azt a folyamatot, ami lehetővé tesz egy decentralizációt, és ennek függvényében nézzük meg, hogy mennyi támogatás kell akármelyik ágazatnál, hiszen a normatíva egyébként erről szólna a buszközlekedés tekintetében. Nézzük meg a MÁV-nak a teljes gazdálkodását, annak függvényében érdemes egyébként erről a javaslatról dönteni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem