DR. TOLLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. TOLLER LÁSZLÓ
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Itt egy megjegyzésre... - és hosszabban nem a turisztikáról, mert ez az az ágazat, ahol a legtöbb tőkét lehet behozni, illetve a húzóágazat akkor lehet, ha magántőkével felturbósítjuk ezt az egész rendszert. Azt hiszem, hogy ebben nem lesz vita közöttünk.
(A jegyzői széket dr. Vidoven Árpád és Béki Gabriella foglalja el.)
Hogy miből van a gyógy-idegenforgalomnak jelentős többletbevételi lehetősége, az az, képviselő úr, hogy az olaszok, a németek és folyamatosan Európában minden nemzetállam a biztosítási rendszerében lehetővé teszi az országon túli finanszírozást ezeknek az ellátásoknak a tekintetében. Ha ezt majd megnézi, akár már 2004-ben az olasz lehetőségek felszabadulásával, nagyságrendi bevételi lehetőséghez jut ez az ágazat.
A másik: ott a kérdés, hogy vonzóvá tudjuk-e tenni ezt az ágazatot, de akkor biztos, hogy ki kellene találnunk azokat a regionális fejlesztési pontokat, ahol érdemes ebbe befektetni, és nem elaprózni az ezzel kapcsolatos forrásokat, mint ahogy az nagyon sok esetben történt.
Egyet szeretnék még ehhez hozzátenni, Lasztovicza képviselő úr. Úgy gondolom, azt is meg kell nézni, hogy hogyan hasznosult és hányan jutottak hozzá ehhez a forráshoz, a 28 milliárdhoz, vagy egyáltalán el tudták-e költeni ezt a pénzt, és akkor, ha majd megnézzük a 2001-es és a 2002-es zárszámadást, akkor kiderül, hogy nagyon kevesen részesültek nagy pénzben, és még így sem tudták elkölteni azt a pénzt, amit erre formálisan szántak volna.
Tehát az is rossz, ha egy költségvetésben rosszul hasznosulnak a pénzek.
(14.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem