DR. TOLLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. TOLLER LÁSZLÓ
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mátrai Márta kapcsolódó módosító indítványaihoz kívánok néhány megjegyzést tenni. (Domokos László: Képviselő úr, a sajátjaihoz!) Bocsánat, ez nem feltétel. Az előbb az önkormányzati törvényt nem tudta képviselő úr, most a Házszabályt, de nem baj, tanulgassa, addig kimegy, és elmondom, amit tetszik gondolni. (Domokos László: Te nem vagy felkészülve, barátom! Azért jöttél be, hogy romboljál! Egy önálló gondolatod nincs!)
Tisztelt Képviselő Asszony! Valamennyi módosító indítvány támogatható, amennyiben valamennyi intézményfelújításra Magyarországon nagy szükség lenne. Az elmúlt költségvetési évben 5 milliárdos támogatási lehetőség volt a közoktatási tárcánál, Kaposvár valamiért erre nem nagyon pályázott, nem tudom, mi az oka, most hirtelen megvilágosodtak, újra be lehet nyújtani hasonló pályázatot, tehát benne van a költségvetésben, amit tetszenek kérni, csak nem címkézve, nem nevesítve, hanem pályázat alapján le lehet hívni ezeket a pénzeket.
Hozzá kívánom tenni, hogy ha nem több milliárd forintot fordítottak volna egy olyan elkerülő útra, amely nem jön sehonnan, és nem megy sehová, de már háromszor átadták, akkor abból a pénzből egész Kaposvárt fel lehetett volna virágoztatni eddig. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem