DR. TÓTH ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. TÓTH ISTVÁN
DR. TÓTH ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csáky képviselő úr véleményére szeretnék reflektálni. Teljesen igaza van, hogy az egészségügy lényegesen nagyobb forrásbővülést is igényelne. Az is igaz, hogy a jövő évi költségvetési pozíció nem egy nagy ívű forrásbővülést jelent, bár az E-alap 9 százalékkal többel rendelkezik a 2002. évhez képest. Épp ezért a fejlesztések elsősorban a kulcsterületekre próbálnak koncentrálni. Az a cél, hogy az intézmények stabilitása megőrizhető legyen, elsősorban a béremelések és az áfahatások ellentételezése, illetőleg a beépítése a teljesítményfinanszírozásba, a rendelkezésre állás fix díjként való beépítése, például a sürgősségi osztályokon, intenzív osztályokon, a fertőző-, illetve tanulóosztályokon.
Jelentős előrelépés lesz a krónikus ellátások szakmai szorzójának az emelésében. Ez remélhetőleg azt a célt fogja szolgálni, hogy a kis kórházak, amelyek eddig ragaszkodtak az aktív ágyakhoz, ezentúl szívesebben fognak ápolási osztály, illetve krónikus osztály felé elmozdulni.
Szeretném fölhívni még tisztelt képviselő úr figyelmét, hogy új fejlesztési források is remélhetően rendelkezésünkre fognak állni 2004-ben. Egyrészt azt Unió strukturális alapjaiból körülbelül egy 20 milliárdos pénzösszegre lehet pályázni, másrészt amennyiben nem akadályozódik meg, akkor a magánbefektetések oldaláról is biztos lehet pénzforrásbővüléssel számolni. Ezt nem utolsósorban egy átgondolt ingatlanhasznosítással, valamint egy állami fejlesztési politika keretében kell megvalósítani.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem