FARKAS IMRE

Teljes szövegű keresés

FARKAS IMRE
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindig örömmel hallgatom Babák képviselő úr felszólalását, aki a gondolatait mindig úgy mondja el, hogy nem számol azzal, hogy a korábbi időszakban ő mit tett ezen a téren, mondjuk, a 44-es úttal kapcsolatban.
Szeretném neki elmondani, hogy a 44-es út gyorsforgalmivá fejlesztése során most történik előrelépés, és ezen a téren ez a kormány fog lépéseket tenni. (Babák Mihály: Mikor?) A településeket felsorolta a képviselő úr, ne kiabáljon közbe, amely településeket felsorolta a képviselő úr, a választókörzetemből is, igenis, ezeken a kormány ígérete szerint - és ez határozatban rögzített - 2006-ig az építkezés megkezdődik. Az, hogy most a képviselő úr javasolja, hogy ide tegyenek be forrásokat, azért álságos, mert a képviselő úrnak azt kellett volna a korábbi kormány időszakában elérni, hogy a tervezési munka ezen a szakaszon egyáltalán meginduljon, kedves képviselő úr. Mert ha nem indul be a tervezés ezeken a szakaszokon (Babák Mihály: Mit tettek érte? Semmit!), és nincs előkészítés, önnek nagyon kellene tudnia, hogy körülbelül két-három évre van szükség ehhez a munkához.
Mi most egyébként betettünk ilyen javaslatot (Babák Mihály: Le is szavaztátok!), Molnár László képviselőtársammal előterjesztettük a Tiszakürt és Szarvas közötti útszakasz tervezését, ezt ön olvashatja a 478. számú ajánlási pontban, ezt meg fogjuk szavazni, és arra kérem, hogy képviselő úr is, ha a 44-es út esetében fejlődést akar elérni, akkor támogassa ezt a javaslatunkat. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem